Gazdaság

A monetáris politika

megőrizte hitelességét, szemben a fiskális politikával. A jegybank, szem előtt tartva az inflációs célokat, olyan ütemben tudta kevesebb mint másfél év alatt a felére csökkenteni az irányadó kamatot, hogy ezzel nem befolyásolta a forint árfolyamát. Vékony pallón egyensúlyoz az MNB, eddig sikeresen. Megbízhatónak bizonyultak a bank elemzései, előrejelzései, következtetései.

Ezek alapján nagyon is elképzelhető, hogy Járai Zsigmondnak két szempontból is igaza van: egyrészt elúszott a 2010-es eurócsatlakozás, másrészt az időhorizont (újabb) kitolódása nem a kormány aktuális kreatív könyvelése – a PPP-trükk – feltárásának a következménye. Sokkal inkább annak, hogy a kabinet az idén is elmulasztotta átalakítani a kiadások szerkezetét, s ezt nagy valószínűséggel jövőre sem tudja megtenni, miközben az egyre türelmetlenebb (és a politika által is gerjesztett) adócsökkentési várakozások miatt a bevételek legalábbis nem nőnek. Euró-perspektívában ennek csak az lehet a következménye, amivel Joaquín Almunia, az illetékes EU-biztos szembesítette a magyar fiskális vezetést: ők ráérnek kivárni, amíg megbízható statisztikai adatokat felmutatva teljesítjük a tagság feltételeit. Almunia azonban egy szóval sem mondta, hogy felejtsük el 2010-et, sőt: szerinte a konvergencia-program teljesíthető, ha a kormány megteszi a szükséges intézkedéseket a deficitcélok tartására. Azt már nem az ő tiszte kimondani – miként nem tiszte az MNB elnökének sem -, hogy ebben a külföldi és a hazai elemzők javarésze egyre hangosabban kételkedik.

Lehet azon vitatkozni, szerencsés dolog-e, ha a hátba döfési vádakkal (a szorgosan munkálkodó kormányt külföldön lejárató ellenzék lefestésével) most éppen a baloldal élhet. Például, ha a görög jegybank annak idején olyan éber lett volna, mint PPP-ügyben az MNB, akkor az euróövezetnek ma még csak tizenegy tagja lenne.

De talán valóban nem ártott a kormányt arra emlékeztetni, hogy éppen a görög tapasztalatok nyomán ma már mások a játékszabályok az EU-ban. Ám abban nincs változás, hogyan illik szerepelnie egy bankelnöknek a nyilvánosság előtt. Elegendő elolvasni lapunkban Lámfalussy Sándor interjúját, hogy képet kapjunk arról, miként fogalmaz egy bankár, aki nem akar politikai tényezővé válni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik