Gazdaság

Jövő héten dönthet a kormány a távfűtési kedvezményről

A távfűtéses lakásban élő kisnyugdíjasok fűtési költségeit tíz százalékkal csökkentő javaslat legkésőbb jövő hét szerdán kerül a kormány elé, a rendelet pedig október elején léphet hatályba – mondta a miniszterelnök a közszolgálati rádiónak adott keddi interjújában.

“Abban van egyezség a kormányon belül, hogy ez a minimumnyugdíj háromszorosáig terjedő nyugdíjsávban érvényesíthető kedvezmény lesz” – mondta Gyurcsány Ferenc. A kormányfő utalt arra, hogy a távfűtéses otthonokban élőknek ma 20-50 százalékkal többet kell fizetniük a fűtésért, mint az azonos nagyságú, de más fűtési módot használó egyéni lakástulajdonosoknak.

Gyurcsány Ferenc kitért arra is, hogy a kedvezmény érvényesítéséhez az önkormányzatoknak helyi rendeleteket kell majd alkotniuk. A tervek szerint a novemberben érkező októberi számlákat már kompenzálni tudják. A kedvezményt egy háztartásban az ott élők számától függetlenül csak egy személy veheti igénybe. A támogatás mértékéről szólva megjegyezte: a kormány annyit vállal, amennyit teljesíteni tud.

A szegény családok nagy számára utalva azt mondta: “Soha nem volt Magyarországon az elmúlt 15 évben, istenemre mondom, olyan három év, mint ez a legutolsó három, amely ennyire intenzíven az átlag és átlag alatti jövedelmi helyzetben, életszínvonalon élőknek az igényére figyelt oda”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik