Gazdaság

BÉT: a Mol mozgatta a piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,26 pontos csökkenéssel, 23 074,04 ponton zárt kedden. A mintegy 24 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények az erősödő OTP kivételével alacsonyabban zártak mint hétfőn.

Nagy Péter, a HVB Bank Hungary üzletkötője hangsúlyozta, hogy kedden a Mol mozgatta a piacot. Az Európai Bizottság hétfői kifogásait követően kialakult bizonytalanság miatt azonban az olajipari részvény nem tudott erősödni. Az üzletkötő megemlítette, hogy a Magyar Telekom részvényei iránt napközben komoly volt a vételi érdeklődés, az árfolyam azonban az 1000 forintot nem tudta átlépni. Nagy Péter a következő napok index-alakulását meglehetősen bizonytalannak látta, ám a további gyengülést valószínűbbnek nevezte.

A Mol 13,5 milliárd forintos forgalomban 470 forintot, csaknem 2 százalékot esett, 23 330 forinton zárt. Az OTP papírok árfolyama 30 forinttal 8520 forintra emelkedett, forgalmuk 4,6 milliárd forint volt. A Richter papírok 550 forinttal, 1,49 százalékkal értek kevesebbet mint hétfőn záráskor, 36 450 forintot. A gyógyszeripari cég papírjainak forgalma 1 milliárd forint volt. Az Egis 270 forintot veszített értékéből, 19 400 forinton zárt. A Magyar Telekom 3 milliárd forintos forgalomban 2 forinttal 989 forintra gyengült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik