Gazdaság

Versenyjogot sért a „verhetetlen árú” napilap

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. szeptember 15-én tartott tárgyalásán megállapította, hogy a G-Publishing Kft., a Napi Ász c. bulvárlap kiadója, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított - áll a GVH csütörtöki közleményében.

A kiadó közzétett hirdetései jogsértőek voltak, mert a Napi Ász négy héten át pénteki lapszámaihoz „+ 99 Ft-os” felár mellett DVD-nek nevezett felvétel nem DVD, hanem VCD formátum volt. A Versenytanács határozatában azt is jogsértőnek találta, hogy a lapot „verhetetlen áron” szövegezéssel reklámozta. A tanács szerint a verhetetlen árra vonatkozó állítás azt jelenti, hogy az adott piacon az eljárás alá vont vállalkozás áruja a legolcsóbb. Azokon a piacokon, ahol a jelentős konkurencia harc folytán a vállalkozások egymástól függetlenül folyamatosan változtathatják az árakat, jogsértés veszélye nélkül nehéz megfogalmazni ilyen elsőbbségi állítást.

A Versenytanács a kiadót ötmillió forint bírság megfizetésére kötelezte.

A bulvárlap-piac jellemzője, hogy fogyasztói nem feltétlenül „márkahűek”, a vásárlói döntést nem előzi meg hosszas keresés. A választást erőteljesen befolyásolhatja a címlap, továbbá egy-egy nyereményjáték, vagy ajándékakció, mely jelentősen növelheti az eladási példányszámokat. A piac összesített forgalma -az eladott lapszám szerint – napi 409.000 db bulvár sajtótermék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik