Gazdaság

GVH: közel 9 milliárd forint bírság 2004-ben

Tavaly a Gazdasági Versenyhivatal rekord összegű, 8 milliárd 888 millió forintos bírságot vetett ki összesen - mondta Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke kedden a parlamentben.

Ha ebből levonjuk az egy ügyre eső legnagyobb bírságot, amely 7 milliárd 43 millió forint volt a feltárt autópályakartell ügyben, akkor is 1,8 milliárd forint az összes többire kivetett bírság összege – mondta Nagy Zoltán a hivatal 2004. évi tevékenységéről szóló jelentés és az ennek elfogadását kezdeményező határozati javaslat általános vitája kezdetén.

Beszámolt arról, hogy 2004-ben 847 bejelentést vizsgált ki a hivatal, amelynek döntéshozó testülete 189 ügyzáró határozatot hozott. Ez utóbbiak közül 71 esetben avatkoztak be, ami azt jelenti, hogy versenyfelügyeleti eljárásaik következtében a piaci folyamatok másként, a verseny szempontjából pozitívan alakultak.

A határozatok alapján megállapítható, hogy “a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása”, valamint “az összefonódások ellenőrzése” ügytípusokban lefolytatott eljárások száma tavaly 65-65 volt. Nagyjából azonos számú – 31, illetve 28 – eljárás foglalkozott az erőfölénnyel való visszaélést, illetve a versenyt korlátozó megállapodásokat érintő ügyekkel.

Nagy Zoltán jelezte: létezik az engedékenységi politika, amelynek keretében bírságcsökkentésben, vagy -elengedésben részesülhetnek azok a vállalatok, amelyek kiugranak a működő kartellekből és feltárják azok működését. Tekintettel azonban arra, hogy így kizárhatóak a közbeszerzésből, a cégek inkább vállalják a büntetés kockázatát. Ezért álláspontja szerint indokolt lenne változtatni a közbeszerzési törvényen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik