Gazdaság

Uniós pénzből fejleszt a közszféra

admin
admin

2005. 09. 12. 07:57

Jobb, hatékonyabb, állampolgárbarát közigazgatás. Az uniós forrásokhoz kapcsolódó pályázati intézményrendszer kecsegtet ezzel, ha 2007-től valóra válik a II. Nemzeti Fejlesztési Terv készítőinek ötlete az ez irányú, önálló operatív programra.

Az Európai Unió a jövőben is kész támogatni az operatív programok intézményrendszerének fejlesztését. Ebből született az ötlet, hogy önálló operatív program szolgálja a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben (II. NFT) a közigazgatás korszerűsítését – tájékoztatta a Világgazdaságot Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter. Erre a célra 2007 és 2013 között mintegy 50 milliárd forint uniós forrással számolnak az illetékesek.

A II. NFT-ben ugyanakkor nem az egész közigazgatási reform jelenik majd meg – hangsúlyozta a miniszter -, de az említett operatív program jelentősen visszahat annak egészére, egyrészt a stratégiai döntések koncentrációja, másrészt a regionális fejlesztési források több mint 50 százalékának decentralizációja útján. Az elképzelések szerint 2007-től négy irányító hatóság hatáskörébe tartozna az uniós források felhasználása és annak ellenőrzése.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Gödöllő, 2014. március 1.
A Szent István Egyetem központi épülete. A műemlék épület Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján 1923-1929 között neobarokk stílusban épült. Az egyetem előtt áll Árpád-házi Kálmán herceg szobra, Róna József szobrászművész 1931-ben felállított alkotása.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.