Gazdaság

Járai szerint agresszív marad az MNB

admin
admin

2005. 09. 12. 08:07

Ha az infláció alacsony és a nemzetközi környezet erőteljes marad, akkor van lehetőség az agresszív kamatcsökkentések folytatására – nyilatkozta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Reuters hírügynökségnek.

Miután a hírügynökség az EU pénzügyminisztereinek és központi bankárainak hét végi, manchesteri értekezlete szünetében megkérdezte Járait, hogy az MNB folytathatja-e a fél százalékpontos csökkentéseket a bankelnök elmondta, hogy talán van további lehetőség, ha a nemzetközi környezet jó marad és az infláció alacsony lesz.

Vannak azonban bizonytalansági tényezők az MNB következő lépése előtt, köztük az, hogy a forint vajon erős marad-e. „Nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogy a forint ereje a makrogazdasági alapokat tükrözi” – idézte a Reuters Járait.

Az MNB elnöke arról is szólt, hogy szerinte nem feltétlenül biztos az euró 2010-es bevezetése: „Az euró 2010-es bevezetése mind kevésbé valószínű. Még mindig lehetséges, de ehhez nagyon-nagyon lényeges reformok kellenek. Azt mondhatom, hogy nehéz lesz, majdnem valószínűtlen, de nem mondanám, hogy lehetetlen”

Bírálta kormány költségvetési előrejelzéseit, amelyek szerint az államháztartás hiánya jövőre a GDP 2,9 százaléka lesz: „Nem mondom, hogy ezek manipulált számok, de a többségük statisztikai reform, és a tényleges reformok hiányoznak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.