Gazdaság

100 milliárd forintot már lekötöttek a HEFOP-ra

A Humánerőforrás-Fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 2004-2008 között felhasználható 191 milliárdos keretéből eddig már 100 milliárd forint támogatást hagytak jóvá, 22 milliárdot pedig kifizettek a pályázóknak, főként előlegekre.

A 191 milliárd forintból 83 milliárd forint költhető a foglalkoztatáspolitikai pályázatok támogatására – tájékoztatott a program irányító hatósága.

Több pályázó már a gyakorlati megvalósítást végzi. Komárom-Esztergom megyében például a munkaügyi központ 830 millió forintos támogatást nyert el. A munkaügyi központ vállalta, hogy 700 munkanélkülit, inaktív személyt – főként hátrányos helyzetűeket – von be a programba. A cél az, hogy a 700-ból legalább 560 legyen a felkészítési programot sikeresen befejezők száma. A vállalás szerint közülük a program befejezését követő fél év után legalább 187 személynek még munkaviszonyban kell állnia.

Egy közhasznú társaság 106 millió forint támogatást nyert el arra, hogy 36 tartósan munkanélküli személyt dísznövénykertésszé, tömegcikkgyártóvá, varrómunkássá képezzen, és foglalkoztatásukat is segítse. A 22 hónapos program keretében a résztvevők pszicho-szociális támogatásra is számíthatnak hátrányos helyzetük mérséklése, társadalmi, munkaerőpiaci integrációjuk érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik