Gazdaság

Doboló fotonok







Doboló fotonok 1

Doboló fotonok 2
Fénynyomás-mérés. Precízen hangolva.
Doboló fotonok 3

Jóllehet nagyon csekély mértékben, de a fény is nyomást fejt ki a vele érintkező felületekre. Ez a fénynyomás, amely a fényrészecskék, a fotonok lendületéből adódik – erre alapozva próbálják meghajtani például a híres űrvitorlást is. Amerikai mérnökök most olyan új eszközt fejlesztettek, amely lehetővé teszi a fénynyomás mérését: a mikroszkopikus méretű test a beleütköző fotonok hatására ahhoz hasonlóan jön rezgésbe, mint a dob, vagy a hangvilla a hanghullámok esetében. Ez az első olyan mikromechanikai eszköz, amely precízen hangolva képes csak fotonokkal működni.

Az emberi hajszálnál is vékonyabb korongszerű képződményt szilíciumból állították elő a kutatók. Amikor a fotonok a „membrán” peremébe ütköznek, alakváltozást indukálnak: a korong deformálódik, majd visszanyeri eredeti alakját; így a rá eső fény nyomásának megfelelő periodikus mozgást végez. Emiatt a „nyomásmérő” – a kvarckristályon alapuló órákhoz hasonlóan, amelyek szintén periodikus rezgéseket végeznek – óraként is használható; ez az időmérő eszköz azonban fénnyel, például beépített lézerrel működne. A rezgő dobocska ezenkívül számos elektronikai eszköz nélkülözhetetlen része lehet, segítheti többek között az Einstein által feltételezett, ám máig meg nem mért gravitációs hullámok létének bizonyítását. Ezek azonosítására több kilométeres csövekből, tükrökből és a bennük futó lézerekből álló obszervatóriumokat alkalmaznak; a tükrökben a minikorong a fénynyomás elkülönítésével a mérések pontosságát fokozhatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik