Gazdaság

A kormány előtt a büdzsé

A kormány szerdán tárgyalta a jövő évi büdzsét, részleteket azonban még nem árultak el. A 2006-os költségvetésből annyi szivárgott ki, hogy a költségcsökkentéseknek négy tárca ihatja meg a levét.

Szerdán tárgyalták először a 2006-os költségvetés tervezetét a kormány tagjai. A gazdasági és politikai értelemben is rendkívül izgalmas jövő évi büdzséről egyelőre nem sok minden szivárgott ki. Úgy látszik, e tekintetben Gyurcsány Ferenc, a tavalyi helyzethez hasonlóan – ellentétben a korábbi években megszokott gyakorlattal – keményen kézben tudja tartani kormánya tagjait, illetve a tárcák munkatársait. Az ígéretek szerint a részletekről csütörtök délután maga a kormányfő ad tájékoztatást.


Annyi azonban mégis kiszivárgott, hogy egészen sokáig a tárcák maguk sem tudták, milyen inflációs céllal és gazdasági növekedéssel számoljanak a fejezetek összeállításakor. Ez bizony sok fejfájást okozott egyeseknek. A nagyközönség csak kedden ismerhette meg a 2 százalékos inflációs célt. Ezt maga Veres János pénzügyminiszter ismertette a sajtóval, miközben a mögötte levő kivetítőn 2-3 százalékos jövőre tervezett árszínvonal-emelkedés szerepelt. Veres korábban még a jövőre tervezett áfacsökkentésre hivatkozva mérsékelte a 3 százalék feletti arányról 1,9 százalékra a tervezett árszínvonal-emelkedést. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a jegybank is nagyon alacsony, 1,1 százalékos maginflációt, és 1,6 százalékos árszínvonal-emelkedést jósol jövőre.


Korábbi megnyilvánulásaikban a pénzügyi tárca illetékesei az éppen felszállóágban levő olajárral indokolták azt, hogy miért nem közlik előre a jövő évre várható infláció mértékét.


Megtakarítások


A tavaly elfogadott konvergenciaprogramnak megfelelően az idei 3,6 százalékról jövőre 2,9 százalékra kell csökkenteni az államháztartási hiányt. Hogy ehhez mekkora megtakarítás szükséges, azt egyelőre nem lehet pontosan tudni. A jegybank néha 800 milliárd forintnyi megtakarítást tart szükségesnek, a pénzügyi elemzők ennél kicsit optimistábbak, ők csak 500 milliárdnyi megtakarítást tartanak szükségesnek a jövő évi irányszámok teljesítéséhez.


A 2,9 százalékos államháztartási hiányhoz, ha a pénzügyi tárca 3,5-4 százalékos növekedésének alsó határát, tehát a reálisan pesszimista opciót vesszük figyelembe – ezt a kimenetet valószínűsíthetjük a tovább növekvő olajár és a továbbra is gyengén muzsikáló nyugat-európai gazdaságok miatt –, akkor legalább 160-170 milliárd forintot kell megspórolni. Ehhez jön az adócsökkentésekből származó 200 milliárd forintnyi bevételkiesés. Tehát e becslés alapján 370 milliárd forintot kell nélkülözzön az államháztartás.


A kormányzat szerint ez az összeg „csupán” 300 milliárd körül van. Kóka János, a gazdasági tárca vezetője a Figyelőnek adott interjújában 250-350 milliárd forintra becsülte a szükséges megtakarítás nagyságát.


De honnan?


Honnan spórol össze ennyit az utóbbi években folyamatos nadrágszíjhúzásban levő államháztartás? Egyes lapértesülések szerint a tárcák újabb megszorításokat hajtanak végre, csökkenthetik a szatellitintézmények számát. Így a legdrasztikusabban a gazdasági tárcánál működik majd a fűnyíró. Az index.hu információja szerint ettől a tárcától akár 60 milliárd forintot is elvehet a jövő évi büdzsé. Négy tárca – GKM, IHM, FVM és OM – pedig összesen több mint 160 milliárd forintnak mondhat búcsút, de a belügyi, a kulturális és a környezetvédelmi tárca is tízmilliárdos nagyságrendű bevételkiesést szenved.


A többi tárca is megszorítások elé nézhet, de hogy a teljes összeg honnan jön össze, az egyelőre rejtély.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik