Gazdaság

Egyre több per indul az APEH ellen

Tizenegy százalékkal több pert indítottak az adózók az APEH ellen az év első hat hónapjában, mint tavaly az első fél évben. Ennél jóval nagyobb mértékben, ötven százalékkal nőtt e perekben az általuk vitatott követelés értéke – írja a Világgazdaság.

Az idén az első fél évben 712 ügyben kezdeményeztek bírósági felülvizsgálatot, tavaly ugyanezen időszakban még 639 volt az induló perek száma – mondta Vass Ágnes, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) főosztályvezető-helyettese. Az előző évről áthúzódó eljárásokat is figyelembe véve az első fél évben 1838 pere volt folyamatban az adóhatóságnak.

Az újonnan indult perek száma alig több mint 11 százalékkal nőtt az első fél évben, a pertárgyérték viszont 50 százalékkal: míg 2004 első fél évében 8,2 milliárd forint, az idén már 12,3 milliárd forint adóhiányt vitattak az adózók bíróság előtt. Az idén indult pereknél az átlagos perérték több mint 17 millió forint volt, míg tavaly ugyanez még a 13 millió forintot sem érte el.

A megyei bíróságok előtti ügyeknél 70 százalékos volt az APEH pernyertességének aránya, amely 3 százalékos csökkenés az előző év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor a megnyert perek értéke 6,4 milliárd forint volt, ez 23 százalékos növekedést jelent 2004 első fél évéhez képest. A vesztett perek értéke viszont az előző évi 2,1 milliárd forintról 1,7 milliárdra csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik