Gazdaság

Az SZDSZ nem örül a patikailiberalizáció elmaradásának

Az SZDSZ továbbra is versenyt szeretne a gyógyszerpiacon, ezért sajnálja, hogy a kormány és a koalíciós partner a piacot érintő törvények legutóbbi parlamenti szavazásakor változtatott eredeti álláspontján - közölte Gusztos Péter szabaddemokrata képviselő.

A kormánypárti képviselők június végén vonták vissza a patikaalapítás liberalizálására vonatkozó módosító javaslataikat. Gusztos Péter úgy fogalmazott: “az SZDSZ fájlalja, hogy a kormány és a koalíciós partner a patikapiacot és a gyógyszerárakat érintő törvények legutóbbi parlamenti szavazásakor változtatott eredeti álláspontján, és beadta a derekát a gyógyszerészkamarának”.

Véleménye szerint ebben a kérdésben nem a gyógyszerész érdekképviselet, hanem a fogyasztók érdekeit kell nézni, a fogyasztók érdekeit pedig az szolgálja, ha változások történnek ezen a területen.

Mint mondta, a patikapiacon versenyellenes helyzet alakult ki, hiszen a már meglévő patikák monopolhelyzetben vannak, az állam pedig fix árrést garantál.

“Mi, liberálisok azt szeretnénk, ha verseny lenne a patikapiacon is, lenne egy szolgáltatási és egy árverseny” – tette hozzá.

Gusztos Péter emlékeztetett arra, hogy az SZDSZ mára már egyedül képviseli például azt a módosítást, amely lehetővé teszi a nem vényköteles gyógyhatású termék forgalmazását a gyógyszertárakon kívül is, továbbá azt a javaslatot, hogy a többletszolgáltatást nyújtó vállalkozók szabadon alapíthassanak patikát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik