Gazdaság

Útfelújítási program készül

Középtávú Nemzeti útfelújítási programot (NÚP) dolgoznak ki a 2005–2015 közötti időszakra – tudta meg a Világgazdaság. Az első két évben a sürgős útfelújítási munkák hossza közel ötezer kilométer, amelyhez becslések szerint mintegy 64 milliárd forint szükséges.

A mintegy hétezermilliárd értékű nemzeti vagyont képviselő országos közúthálózat jelentős mértékű állapotromlása a közeljövőben sürgős intézkedéseket tesz szükségessé. Az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóságon készülő NÚP ezeket a tevékenységeket foglalja össze rendszerezett formában, kitérve a hídállományra is.

A program első lépésben kizárólag az országos közúthálózatra összpontosít. Az autópályák és autóutak felújítása az Állami Autópálya-kezelő Rt.-hez tartozik. Készítői szerint a program megvalósításával elérhető, hogy – a fejlesztési ráfordításokhoz képest – viszonylag szerény anyagi eszközökkel az úthálózat meglehetősen nagy hányadán a korábbiaknál jobb állapotot lehessen teremteni.

A NÚP időszerűségét nemcsak az indokolja, hogy a rendelkezésre álló útügyi anyagi eszközök felhasználásával a reálisan felmerülő igényeknek csupán töredékét lehet kielégíteni, hanem az elmúlt 10-15 év jelentős mértékű alulfinanszírozása is. Összehasonlító árakon 1993-hoz képest mostanra az útfenntartásra fordított költségek nagysága a felére csökkent, de a burkolatfenntartásra is csak alig 60 százaléknyi jutott. Különösen drasztikus a forrásmennyiség csökkenése 2001-től. A hiányok kialakulásához az útalap 1998 végi megszűnése is hozzájárult.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik