Gazdaság

A brókercégek támogatják a tőzsde javaslatait

A Befektetési Szolgáltatók Szövetsége (BSZSZ) támogatja azokat a javaslatokat, amelyeket Szalay-Berzeviczy Attila a Budapesti Értéktőzsde elnöke adott át Gyurcsány Ferencnek az árfolyamnyereség-adó bevezetésének ellensúlyozása, a tőzsdei forgalom növelése, illetve a befektetési kultúra növelése érdekében.

A  BÉT

csak abban az esetben támogatja az árfolyamnyereség-adót, ha a megvalósítás két lépcsőben történik, 2007-ben 5, 2008-ban 10 százalékos levonás formájában. További feltétel, hogy a tőzsdei árfolyamnyereség-adó bevezetésével egyidőben kell kivetni a banki betétekre és a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokra a kamat-, illetve hozamadót is, a tőzsdei adókkal azonos mértékben(nincsen diszkrimináció).



 A BSZSZ szerint az egészséges befektetési szerkezet megvalósításának legfontosabb feltétele a tőzsdei forgalom élénkítése. Ez kizárólag egyidejű keresleti és kínálati ösztönzéssel lehetséges. Éppen ezért üdvözöljük, hogy a BÉT tárgyalási javaslata mindkét elemhez jó kiindulási alapokat tartalmaz.

Az elnökség úgy foglalt állást, hogy az árfolyamnyereségek és -veszteségek szembeállíthatóságát, a veszteségek elhatárolhatóságát, az adó diszkriminációmentes bevezetését, valamint a régóta sérelmezett iparűzési adó módosítását olyan feltételeknek tekinti, amelyek teljesülése nélkül nem lát lehetőséget jó kompromisszumra.

A BSZSZ számára fontos szempont továbbá, hogy az adó bevezetése ne rójon értelmetlenül nagy adminisztratív terheket a szolgáltatókra, ezért kiemelten támogatjuk a BÉT elnöke által felvázolt bevallási konstrukciót is.

A BSZSZ eltekint a tőzsdére jutási alap megemeléséről szóló korábbi javaslatától, ha a kormányzat társasági adó kedvezmény formájában segíti a frissen tőzsdére kerülő cégeket adminisztratív terheik növekedésének ellensúlyozásában, és ezáltal hozzájárul az új bevezetések számának növekedéséhez.

A szervezetnek jelenleg 10 tagja van: a CIB Bank Rt., a Citibank Rt., a Concorde Értékpapír Rt., az Erste Befektetési Rt., a HVB Bank Rt., az ING Bank Rt., az Inter-Európa Bank Rt., a K&H Equities (Hungary) Rt., az OTP Bank Rt., a Raiffeisen Bank Rt., pártoló tag továbbá a Keler Rt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik