Gazdaság

Agrárügyekben lép Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc száz lépésének következő etapja a mezőgazdaság kérdéseivel foglalkozik.

A miniszterelnök egy 21 pontból álló mezőgazdasági programot fog ismertetni kedden Gyöngyösön. A Magyar Nemzet értesülései szerint az agrárlépések mellé rendelt idei források nem haladják meg a szaktárca nemzeti támogatásokhoz rendelt pénzügyi keretét. A napilap szerint a program olyan elemeket is tartalmaz, amit a szakma már régen követel az agrárkormányzattól.

A kormány lépései között szerepelnek majd várhatóan földügyek is, így például a földért életjáradék program negyedik ütemének meghirdetése, a birtokkoncentrációt szolgáló termőföldvásárlás ösztönzése, illetve termőföld biztosítása közfeladatok ellátásához.

A kormányfő egyébként még áprilisban, az MSZP elnökjelelő kongresszusán hirdette meg a Száz lépés a sikeres Magyarországért programját. Az ezt követő sajtótalálgatások az áprilisban végrehajtott minisztercseréket gondolták az elsőknek a száz lépésből, azonban a tényleges bejelentés előtti napokban kiszivárgott, hogy mely területeken is kell változásokra számítani. Így a családtámogatási rendszer, az egészségügy, a lakótelepek, a munka világa, illetve az adózás rendszere néz változások elé. Mindez a kormányfő tervei szerint többet jelent majd, mint egy egyszerű reform, azonban a végrehajtást szabályozó rendelkezésekre egyelőre várni kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik