Gazdaság

Közeledik a 20 ezer pontos BUX

A 19 ezer pontos lélektani határt átlépve már alig öt százaléknyira van a hazai tőzsdeindex egy újabb kritikus csúcstól. A meggyőző lendületet a nemzetközi likviditás adja.

Hosszú hetek, sőt hónapok után ismét arról számolhatunk be, hogy a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX újabb lélektani határt áttörve ért a csúcsra. Immár a 19 ezer pontos BUX is a múlté és nyugodtan jelenthetjük ki, hogy a 20 ezres szint sem tűnik már távolinak. És ez nem csak azért van így, mert immár ez az újabb ezer pont csupán alig több, mint 5 százalékos emelkedést tesz szükségessé, hanem azért is, mert a piac lendülete nagyon meggyőző.

Azt persze el kell ismerni, hogy továbbra is a jelentős nemzetközi likviditás áll a rally mögött és nem a javuló gazdasági, vagy éppenséggel vállalati fundamentumokon felbuzdulva nyúlnak a befektetők a telefonok után vásárlási megbízásokat adva. Egyszerűen tenni kell valahová a beáramló tőkét, márpedig a magyar piac a márciusi-áprilisi korrekció során alulteljesítette a régiós átlagot, tehát van mit behoznunk. Ez a relatív alulértékeltség pedig már elég volt ahhoz, hogy az utóbbi napokban a magyar piac váljon a nyertessé.






Közeledik a 20 ezer pontos BUX 1
Közeledik a 20 ezer pontos BUX 2
Közeledik a 20 ezer pontos BUX 3
Közeledik a 20 ezer pontos BUX 1

Fontosak lesznek a gyorsjelentések

A vállalati hírek frontján előreláthatólag még várni kell arra, hogy irányzékot kapjon a piac. A második negyedéves eredmények publikálásának már csak ezért is nagyon fontos szerepe lesz, mert várhatóan egyes cégeknél a június végi számok fogják igazolni , hogy az új történelmi szintek reálisak-e, vagy éppen azt, hogy csalódás és korrekció kell következzék. No, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen amíg Amerikában és Nyugat-Európában már ezen a héten áramlani kezdenek  a gyorsjelentések, addig hazánkban erre augusztus közepéig kell várni.

Mol-esélyek a szerb határon

Az egyetlen reményt a szerbektől kaptuk arra, hogy legyen miről beszélgetni. Az ottani privatizációs ügynökség ugyanis bejelentette, hogy a héten kiírják a szerb finomítói vállalat, a Nis értékesítésének tenderét. Ez a vállalat lehet a Grupa Lotos mellett az utolsó, amelyik nagyon fontos lehetne a Mol számára, csakhogy a fő vetélytársak, az OMV, a LUKOil és a PKN Orlen is bizonyára versenyezni fognak. Márpedig most mindegyik olajcég televan pénzzel, ezért, ha a Mol lenne a nyerő, még akkor is nehéz lesz olcsón bevásárolni.

Azt azonban el kell mondani, hogy a legesélyesebbnek a Mol és az OMV tűnik, habár nem lehet tudni, hogy a szerb-magyar viszony hogyan fog kihatni a magyar olajmulti esélyeire. A LUKOil kilátásait csökkenti, hogy a pár évvel ezelőtt általa nyert Beopetrol-privatizációban vállalt beruházásokat nem hajtotta végre az orosz cég és ezen össze is kapott a szerb kormányzattal. Akkor egyébként a LUKOil éppen a Mol-t utasította maga mögé – jobb, de nem teljesített ajánlatával.

Amerikában indul a szezon

A tengerentúlon a múlt hét elég mozgalmasra sikeredett. Az egyik fő attrakció a Fed kamatdöntése volt, amelynek során nem meglepő módon újabb emelésre került sor. Az irányadó amerikai kéthetes betét immár 3,25 százalékon áll, és legalább ilyen fontos, hogy a nyilatkozatok alapján továbbra is ilyen ütemben fog emelkedni. A Fed-döntés ugyanakkor kavart egy kis turbulenciát a piacon, miután a kereskedők és az elemzők csalódottan hiányoltak bármi utalást arra nézve, hogy pontosan meddig tart a kamatemelési sorozat. Így aztán az elemzők legfeljebb azt találgathatták, hogy a konkrétabb üzenet hiányának mi az üzenete.

Jóllehet Amerikában a mostani hét csonka (júlis 4-én a Függetlenség Napját ünneplik), azért nem ígérkezik unalmas. Részben a már említett vállalati gyorsjelentési áradat kezdete miatt, másrészt a közepesen fontos makrogazdasági adatok miatt. Kedden a gyáripari megrendelésállomány kerül napirendre, szerdán az ISM a szolgáltatási szektorról ad tájékoztatást, míg pénteken a munkanélküliségi adatok látnak napvilágot. Sokan ez utóbbi számot a hónap legfontosabb makroadatának tekintik. A vállalatok közül csütörtökön az Alcoa, míg pénteken a világ legnagyobb ipari konglomerátuma, a General Electric nyújta be a bizonyítványt, ezekre érdemes lesz odafigyelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik