A New Order a pop történetének egyik legnagyobb becsben tartott zenekara. Ezt a titulust saját jogon birtokolják, de a méltatók mindig hozzáteszik az előzményt, azaz a Joy Divisiont, mely zenekar munkásságát e sorok írója lassan húsz éve a rock and roll történetének csúcsteljesítményeként tartja számon. A Joy Divison-höz köthető a fémesen hideg, mégis lírai dark-rock megteremtése, ugyanakkor a Joy Division-mítosz megkerülhetetlen momentuma az is, hogy a zenekar énekese, Ian Curtis 1980 május 16-án öngyilkos lett, beteljesítve mindazt, amelyről a zenekar életműve szólt. 
A New Order nem érthető meg a Joy Divison nélkül, hiszen munkásságuk pont az Ian Curtis-féle víziók inverzévé vált, azaz a csapat úgy oldotta fel a traumatikus periódusát, hogy fokozatosan a vegytiszta popzenéhez igazította elképzeléseit, de oly módon, hogy minden lemezükre elhelyeztek két-három felemelően szép dalt, olyan „kakukktojásokat”, amelyek akár a Joy Division repertoárjába is bekerülhettek volna.
A New Order azonban túlteljesítette az „oldódj fel a pop semmitmondó világában” tervét: a manchesteri kvartett alternatív tánczenéjét még a hagyományos falusi diszkókban is respektálták a bőrnyakkendős, császárkörtétől támolygó digók.
A Waiting for the Siren’s Call a zenekar csúcsteljesítményének tekintett 2001-es Get Ready című remeklés folytatása, igaz, hiányoznak róla az olyan hívogatóan nagy slágerek, mint amilyenek a Crystal, a 60 Miles an Hour vagy éppen a Someone Like You című szerzemények voltak.
Az új lemez az utolsó taktusig magas színvonalon tartott munka, még ha magaslati pontok csak a szerzemények bizonyos részleteiben fedezhetők is fel. Az alkotók nem szerepeltetnek egyetlen tökéletesen megoldott dalt sem, viszont a kimondottan részletgazdag kompozíciókhoz hozzáadott „állományjavítóknak és természetes színezékeknek” köszönhetően teljes értékű táplálékot kapunk.
New Order: Waiting for the Sirens’s Call • Warner. 57 perc, 11 szám. Poptőzsdei árfolyam: ****
