Gazdaság

Retrobogó

admin
admin

2005. 04. 14. 08:00

Tizenöt motorkerékpár-modellel jelentkezik az idén az olasz Piaggio, köztük a legendás Vespa új változatával.

Türelmetlenül számolja már a napokat Antonio Passaro, alig várja, hogy végre átvehesse 3190 euróért megrendelt új Vespa LX robogóját. „A többi moped jellegtelen, az egyik olyan, mint a másik. A régi Vespa stílusát viszont imádom, ezért is akartam ugyanolyat, csak éppen vadonatúj technológiával” – mondja a 30 éves torinói hivatalnok, aki első látásra beleszeretett egy fekete színű, barna bőrüléses kétkerekűbe.

Pontosan ebben a márka iránti lelkesedésben bízott Roberto Colaninno, amikor 2003 októberében 133 millió dollárnyi összegért felvásárolta a Vespa anyavállalatát, a Piaggiót. Az olaszul darazsat jelentő Vespa éppen ötven évvel korábban vált világhírűvé, mint – Gregory Peck és Audrey Hepburn mellett – a Római vakáció című film harmadik főszereplője.


Római vakációzók anno. Meglovagolt nosztalgia.

POTOM ÁRON. Csakhogy fél évszázad múltán a régi dicsfény jócskán megkopott, így Colaninno potom áron jutott hozzá a céghez. Azóta tovább is bővítette motorparkját, tavaly decemberben ugyanis a Piaggión keresztül szintén igen olcsón, mindössze 200 millió dollárért megvette az Apriliát és a Moto Guzzit. Abban bízik, hogy sikerül ismét felfuttatnia a designjuk révén egykor rendkívül népszerű márkákat. „Teljesen új, csúcsminőségű menedzsmentünk van, és a növekedés lehetővé fogja tenni, hogy felvegyük a verseny a japánokkal” – hangoztatja Colaninno, akinek van már némi rutinja az akvizíciókban: hat évvel ezelőtt az általa irányított Olivetti az olasz vállalati történelem addigi legnagyobb tranzakciója révén 41 milliárd dollárért felvásárolta a Telecom Italiát. Igaz, három évvel később távozni kényszerült, amikor a kiábrándult részvényesek megszavazták, hogy az Olivettit bekebelezze a gumiabroncsokat és kábeleket gyártó Pirelli.

A Piaggióba vetett reményei nem tűnnek megalapozatlanoknak. A múlt hónapban piacra került Vespa LX a vállalat egyik legkelendőbb modelljének, az 1996-os ET-nek a sikerét hivatott legalább megismételni, de inkább felülmúlni. Ennek érdekében a tervezőcsapat néhány feltűnő változtatást hajtott végre a régi kedvencen: a Vespa szögletesebb formát és elegáns, alumíniumötvözetből készült ötküllős kerekeket kapott – amelyek átmérőjét a menetstabilitás javítása céljából 2,54 centivel meg is növelték -, emellett a hátsó rész kevésbé csúcsosodik ki, miáltal a csupa acél járgány erőteljesebbnek hat, a kerek fényszóró és a krómozott visszapillantók pedig a retro jelleget fokozzák. „A ráncfelvarrással a Vespa nagyon szemrevaló lett. Ha 1999-ben hozzák ki ezt a modellt, megduplázhatták volna eladásaikat, és elkerülhették volna a sok küszködést” – mondja Shay Mofthakar, a Dealernews című motorkerékpáros szaklap munkatársa.

Az újjászületett Vespa

KÜLLEM. A retro jelleghez modern vonások illeszkednek az LX-ben. A kerek fényszóró hangsúlyosabb, több a króm, és szélesebb a lábtartó.
MŰSZAKI ÚJDONSÁGOK. A korábbi modellhez képest nagyobb, 28 centi átmérőjű kerekekkel javult a menetstabilitás, a léghűtéses motor pedig környezetbarátabb.
TARTOZÉKOK. Hátul lehajtható, krómozott csomagtartó segíti a „táskacipelést”, hideg időben pedig mágneses rögzítésű borító védi a lábakat.
KEZELÉS. Ergonómiai szempontból ma az LX az egyik legjobb robogó a piacon, nem utolsósorban a csupa acél testnek köszönhetően.

NYERÉSBEN. Az LX a Piaggio termékoffenzívájának csupán a kezdete, a vállalat ugyanis tizenöt új modellt kíván az idén piacra dobni, amivel felgyorsulhat a tavaly megkezdődött fordulat. Március elején a cég 1,44 milliárd dollárnyi árbevétel mellett 5,46 millió dolláros nyereséget jelentett 2004-re, szemben az egy évvel korábbi 185 milliós veszteséggel. Colaninno nem mulasztja el hangsúlyozni, hogy a Piaggióhoz tartozó márkáknak együttesen 24 százalékos részesedésük van az európai motorpiacon.

Néhány éve a Piaggio és az Aprilia egyaránt végzetesnek tűnő spirálba került, csökkenő árbevétellel, romló likviditással és egyre duzzadó adósággal. A Piaggio komoly összegeket pocsékolt el, amikor olasz tervezésű drága mopedekkel próbált hódítani Kínában, az Aprilia pedig, jóllehet alapvetően robogógyártó cég volt, kibővítette profilját a nagyteljesítményű versenymotorokra, amelyek azonban messze nem váltották be az értékesítési reményeket.

Miután megszerezte a Piaggiót, Colaninno mindenekelőtt rávette a hitelező bankokat arra, hogy 160 millió dollárnyi adósságot váltsanak át részvényre, aztán versenyeztetni kezdte egymással a beszállítókat, és olcsóbb alkatrészgyártókat keresett Kínában. Tavaly áprilisban a Piaggio vegyes vállalati megállapodást írt alá a kínai Zongshen csoporttal az olasz tervezésű motorok és alkatrészek ottani gyártásáról és értékesítéséről.

Eredetileg ez évre tervezték a Piaggio első nyilvános részvénykibocsátását, az Aprilia felvásárlása miatt azonban ezt elhalasztották. Ami a Moto Guzzit illeti, Colaninno megnyerte magának az Alfa Romeo volt elnökét, Daniele Bandierát, akinek most az a feladata, hogy új arculatot adjon a márkának. Ha minden összejön, némi szerencsével beköszönthet az olasz kétkerekűek második aranykora.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

kiadó (kiadó)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.