Gazdaság

A pénzügyminiszter távozásáról

admin
admin

2005. 04. 14. 00:00

közöl ismét találgatásokat az ellenzéki sajtó. Bár a kormányszóvivő rutinszerűen cáfol, tény, hogy a híresztelések az elmúlt évek kiemelkedően legrosszabb évkezdetét bemutató államháztartási adatok megjelenése után terjedtek el. Három hónap után az éves előirányzat felét közelíti a deficit. Az egyensúlyi pozíciók rendbetétele tehát – amit az Országjelentést összeállító szakértőink az idei év kulcskérdéseként jelöltek meg – már a kezdeteknél gellert kapott.

A Pénzügyminisztérium pedig továbbra is úgy kommunikál, mintha minden a terveknek megfelelően alakulna. Hogyne, az első két hónap aggasztó adatait látva a tárca már majdnem eltalálta a március végére felhalmozódó hiányt. Ám a decemberi prognózisukhoz képest az eltérés nagyobb, mint amekkora céltartalékot a költségvetésbe eredetileg beállítottak.

Enyhülést az április sem ígér. Higgyünk ez alkalommal a hivatalos ígéretnek, hogy a tavalyi áfa-visszatartásokat a hónap végéig rendezi az adóhivatal. A jelenlegi helyzet alapján ez mintegy 200 milliárddal terheli meg a büdzsét ebben a hónapban.

Egyre inkább kételkedni kell az idei 4,7 százalékos GDP-arányos hiánycél tarthatóságában. Elméletileg lehet persze préselni a kiadási oldalt, tovább növelni a tartalékot, ám gyanítható, hogy Draskovics Tibor leváltásának a híresztelése mögött már most is olyan koalíciós képviselők állnak, akik megelégelték a fiskális szempontok uralmát a választási szempontok felett.

Nem sok mozgástere maradt tehát Gyurcsány Ferencnek. Amennyiben a kormány végül a megszorítások helyett inkább a hiánycélon kényszerülne módosítani, valóban elképzelhető, hogy a kormányfő egy pénzügyminiszter-cserével próbálja majd helyreállítani a gazdaságpolitika hitelességét. Egyelőre azonban inkább még újabb kommunikációs fogást próbál keresni a közvéleményen, szélesebb reformelképzeléseket szellőztetve meg. Abból kiindulva, hogy hol tart az év slágerének beharangozott adóreform, sokra ne számítsunk.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.