Gazdaság

A kockázat megszállottja

Saját vagyonát tette fel Duda Ernő biotechnológiai cége sikerére, amelynek találmányai igazi világszenzációk lehetnek.

Huszadik születésnapját a Mont Blancon szerette volna ünnepelni Duda Ernő, ám mivel a jeles nap éppen a vizsgaidőszakra esett, egyébként igen nyitott szülei nem támogatták a tervet. Ennek ellenére a kerek évforduló méltó megünneplése érdekében a biológus hallgató kerékpárra ült, felpakolta a hágóvasat és a jégcsákányt, s pár hét múlva Európa legmagasabb hegyén bontott pezsgőt. Barátai is hozzászoktak ahhoz, hogy rendre előáll valami „őrültséggel”. Egyszer például fogadásból egy esti sörözést követően lefutotta a maratoni távot. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara alelnökeként biciklivel közlekedett Budapesten, s ez még ma is előfordul. Amikor megérkezett az ötcsillagos szállóba, a kamarai rendezvények szokásos színhelyére, a boy, elvette tőle a bukósisakot és a kerékpárt, majd amikor véget ért a tanácskozás, elő is állt a járművel.


A kockázat megszállottja 1

NÉVJEGYKÁRTÁYÁK. A biotechnológiai iparág abban a szűk szegmensében, amely a Solvo fő árbevételét adja – ez egy speciális fehérjecsoport aktivitását méri – összesen három-négyszáz szakértőt tartanak számon az egész világon. Ennyien értik azoknak a technikai, fizikai-kémiai, biológiai és orvostudományi felfedezéseknek a lényegét, amelyekből aztán dollármilliókat hozó termékeket lehet előállítani.

„A saját szűk területünkön nincs olyan jelentős kutató, akit ne ismernénk” – jelzi Duda Ernő, hogy a K+F-re épülő iparágban elsősorban a személyes kapcsolatokon keresztül lehet eredményt elérni. „Szerencsére már ott tartunk, hogy nemzetközi konferenciákon maguk a gyógyszergyárak képviselői tartanak előadást arról, milyen sikereket értek el a mi tesztrendszerünkkel, ezek után pedig már könnyű kiosztani a névjegykártyáinkat” – érzékelteti az elnök-vezérigazgató, hogy büszkék lehetnek az 1999-es alapítás óta elért presztízsre. A Solvo a világ top 10 gyógyszergyárának mindegyikével valamilyen üzleti-partneri kapcsolatban áll. A legtöbb cég még csak próbálgatja az új technológiát, de van olyan gyógyszergyár, amely a kutatásokból származó összes új vegyületét bevizsgáltatja a Solvo módszerével.

A cégalapítás előtt három szegedi ügyvéd üzlettársának és barátjának Duda Ernő így festette le a jövendő üzletet: ha nagyon okosak, továbbá rendkívül nagy szerencséjük van, akkor 1 százalék az esély arra, hogy megtérül a befektetés és nyereséget hoz. „Azt hitték, poénkodom, de egy idő után megértették, hogy nem” – idézi fel az indulást. Az is igaz viszont, hogy a gyógyszerkutatás, bár jókora kockázattal jár, rendkívül magas hozammal is kecsegtet.

Duda Ernő

36 éves, Diploma in management studies, Open University Eurocontact Business School végzettségekkel rendelkezik. Számos más vállalkozása után 1999-ben megalapította a Solvo Biotechnológiai Kft.-t, amely 2001-ben rt.-vé alakult.

Hobbija a munkája, a tánc és a tanítás. Az elmúlt húsz évben mindig tanított valamit: angolt, menedzsmentet, most pedig éppen biotechnológiát a szegedi egyetemen.

Fia 4, lánya 2 éves.

Duda Ernőt a cégalapítás időszakában éppen választási lehetőség elé állította egy globális IT vállalat: topmenedzsernek kérték fel, kiemelkedő jövedelmet kínáltak számára, s a multiktól szokatlanul nagy szabadságot. Ám ekkor ő már tárgyalásban állt Sarkadi Balázs professzorral, akinek a tudományos eredményeit az üzleti világban is szerette volna hasznosítani. Kutató biológus szülőkkel a háta mögött, s mivel maga is kutató biológusnak készült – ám egy affér miatt kicsapták a szegedi egyetemről -, többhetes vívódás után a bizonytalan, de kreatív utat választotta, és megalapította a Solvót.

Ez a kockáztatás egyébként nem idegen Duda Ernőtől. Egy évvel azután, hogy a szegedi egyetemet otthagyta, 22 évesen a Copy General fénymásoló szolgáltató cég egyik alapítója lett. Mindezt a véletlennek köszönhette, ugyanis észrevette a metrón, hogy egy amerikai férfi eltévedt, s odament hozzá, hogy megkérdezze, segíthet-e neki. Az úr történetesen azért jött Magyarországra, hogy a Copy General első régiós vállalatát megalapítsa. Duda Ernő egy évig szinkrontolmácsolt neki, s közben az amerikai üzletember számára világossá vált, ebben a fiatalemberben az átlagnál több ambíció és munkavágy buzog. Pár év múlva már több mint száz alkalmazottal és egy tucat bolttal működött a vállalkozás, milliárdos forgalmat lebonyolítva.

HULLÁMVÖLGYEK. „Ma már nem vagyunk kapcsolatban, de a legtöbbet, amit a bizniszről tudni kell, ettől az ötven körüli rutinos menedzsertől tanultam, amiért életem végéig hálás leszek neki” – mondja. De mivel magát „cégindító típusú” vezetőnek tartja, akit a bejáratott vállalkozás üzemeltetése már nem hoz lázba, búcsút mondott az amerikai partnernek. Ezt követően közel egy tucat saját vállalkozást alapított: éttermet, internetes kereskedelmi céget, utazási irodát, tánciskolát, rendezvényszervező irodát, kockázati tőke tanácsadó céget. Ezek többségében sikeresek voltak. „Mindent racionálisan lemodellezek, talán túlságosan is ráállt az agyam a bizniszre, de abszolút kockázatvállaló vagyok, gyakorlatilag mindig a rizikósabb utat választom” – jellemzi saját magát. Az említett ügyvéd barátok egyébként több tízmillió forinttal beszálltak a Solvóba. Duda Ernő pedig eladta a vállalkozásait, ingatlanjait, sőt, időközben még az autóját is, hogy mindezek ellenértékét betegye a cégbe.

„A Solvo eddig vagy ötször volt padlón, de ez ilyen iparág. Mindig azt gondoltam, menni kell tovább, fanatikusan” – vallja be, hogy időnként ő is kerül hullámvölgybe. Szerencsére akadtak befektetők, akik hajlandók voltak később jelentős összegeket beletenni a kockázatos vállalkozásba. „Ennek ellenére minden eredmény nélkül elköltöttünk vagy 100 milliót” – érzékelteti, hogy a biotechnológiai iparág tényleg lutri.


A kockázat megszállottja 2

Az elejétől tudták, nem alapozhatnak kizárólag arra, hogy egyszer majd olyan molekulát kísérleteznek ki, ami dollármilliókat ér, azonnal tőkére vagy árbevételre volt szükségük. Sokszori profilváltás kellett azonban ahhoz, hogy ez sikerüljön is. Így állt rá a vállalkozás a gyógyszeripari tesztrendszerekre és diagnosztikai termékekre, amelyek közül több abszolút szakmai sikernek bizonyult. Így bár az igazi nagy érték a tulajdonosok szerint szabadalmaikban és kutatási témáikban rejlik, pénz is csordogál már a Solvóhoz.

A kutatáshoz hazai és uniós pályázati alapokból is megpróbálnak forrást szerezni. Tavaly 24-szer indultak pályázaton, és 22-szer nyertek, összesen több mint 400 millió forint értékben. A múlt évben 206,5 millió forint árbevétel mellett 75 millió forint volt a cég nyeresége, 2005-re félmilliárdos árbevételt, öt új ígéretes szabadalmat és 200 millió forint profitot terveznek. A korábban említett, gyógyszergyáraknak értékesített tesztrendszerek nagy előnye, hogy állatkísérleteket spórol meg, így csökkenti a gyógyszerkutatásra fordított időt és pénzt. Legsikeresebb diagnosztikai terméküket – ez tulajdonképpen egy módszer, amely daganatos megbetegedésben szenvedők számára a legoptimálisabb gyógyszerterápiát segíti kiválasztani – már sok országban alkalmazzák, de a rutinszerű klinikai bevezetéshez dollármilliókba kerülő klinikai vizsgálatok szükségesek. Ennek érdekében stratégiai partnerekkel tárgyalnak. Egy másik újdonságuk, egy diagnosztikai termék, amely daganatok kimutatására, illetve terhességi komplikációk kiszűrésére alkalmas, Szekeres-Barthó Julianna pécsi professzor felfedezésén alapul. A korábban külföldre értékesített szabadalmat a Solvo egy osztrák biotech cégtől vásárolta vissza, és a diagnosztikai fejlesztésre egy nemzetközi konzorcium tagjaként 100 ezer eurót nyert egy 1,5 millió eurós pályázat keretein belül.

Ha bárki azt kérdezné, van-e a cégnek üzleti stratégiája, akkor Duda Ernő hajszálpontos leírást adna arról, hogy mikor milyen fejlesztések indulnak meg, és hol tartanak öt év múlva. „Az benne a szép, hogy biztosan nem ott fogunk tartani. Valószínűleg a legfontosabb kutatási területünk és termékünk három év múlva valami olyasmi lesz, amiről ma azt sem tudjuk, hogy létezik” – fogalmaz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik