 |
| Vezetéképítés a Kongó mentén. A kis független olajtársaságok nem ismernek lehetetlent. |
Húsz évvel ezelőtt az ír Aidan J. Heavey, aki akkor még könyvelőként dolgozott, kapott egy tippet, amely teljesen megváltoztatta életét. Bankár barátjától hallott arról, hogy Szenegál olajcéget keres, amely kiaknázná az ország apró, ezért a nagy társaságok szemében érdektelen kőolaj- és földgázlelőhelyeit. „Mint akkoriban a legtöbb ember Írországban, én is annyit tudtam az olajról, amennyi a Dallas-sorozat Jockey Ewingjától rám ragadt” – idézi föl Heavey. Ez azonban nem tartotta vissza őt attól, hogy azonnal Szenegálba repüljön. Útközben futott át egy olajipari kézikönyvet, hogy legalább az alapfogalmakkal megismerkedjen.
NULLÁRÓL INDULTAK. A gyorstalpaló jól sikerült: Heavey megkapta a szerződést. Miután visszatért Írországba, s jelzáloggal terhelve meg a házát, bankhitelt vett fel, majd megszerezte korábbi munkaadója, a Tullow Engineering támogatását. A szakmai telefonkönyvből kinézett magának egy geológust, megvásárolt egy használt texasi olajkutat, amelyet a rajta dolgozó amerikai csapattal együtt Szenegálba kívánt utaztatni. A kút meg is érkezett, a legénység azonban nem, mivel egyiküknek sem volt útlevele. Heavey végül mégis talált embereket, ám ekkor jött az újabb pofon: az első fúrás eredménye egy száraz lyuk lett.
A kudarc azóta távoli emlékké halványult. Okos ügyleteinek és kitűnő időzítésének köszönhetően a Tullow Oil mára az egyik legnagyobb független európai olajcéggé nőtte ki magát, 2 milliárd dollárt meghaladó piaci kapitalizációval. Az elemzői konszenzus szerint a néhány hét múlva közzéteendő éves jelentés 430 millió dollár árbevétel mellett 185 millió dollár nyereséget mutat majd ki 2004-re – mindkettő kétszerese az egy évvel korábbinak. A társaság Dublinban és Londonban jegyzett részvényei az elmúlt 12 hónapban több mint 70 százalékkal drágultak.
 |
 |
|
|
|
Kicsik, fürgék, merészek
Semmi különös nincs abban, hogy Bordeaux lankáin egy vállalkozás folyékony aranyat termel. Az viszont már meglepő, hogy nem borászati cégről van szó, hanem olajtársaságról: a kanadai Vermilion Energy Trust 1997-ben jelent meg a világ egyik leghíresebb borvidékén, ahol ma már több tucat kúttal napi 4 ezer barrelnyi kőolajat hoz a felszínre. További 2200 barrelt termel ki egy közvetlenül Párizs melletti lelőhelyen, ami így együtt a teljes francia olajtermelés közel egyharmada. A torontói tőzsdén jegyzett Vermilion egyike az utóbbi években a magas olajár bűvöletében alapított független cégeknek. A tőkéhez jutás eddig nem okozott gondot a számukra, nagy részük vagy kockázati befektetők pénzéből finanszírozza működését, vagy kisebb tőzsdéken bocsát ki részvényeket. Ezek közé tartozik a londoni Alternative Investment Market, ahol eddig összesen 44 független olajtársaságot jegyeztek be, ebből csak tavaly húszat. Ezek között a vállalatok közt alig akad néhány, amely számottevő kitermelést folytatna, s nyereséget könyvelne el. A londoni központú Equator Exploration a tavaly decemberi első nyilvános kibocsátás után ma már 200 millió dollárt ér, holott egyetlen olajkútja sincs a saját nevén, igaz, rendelkezik koncessziókkal a nyugat-afrikai Sao Tomé & Príncipe szigetállamban. Elemzők nem meglepő módon azt jósolják, hogy árzuhanás esetén a független kis cégek egy része kirostálódik. „A magas olajár sok társaságot késztetett arra, hogy tőzsdei úton jusson pénzhez, de némelyikük gyenge lábakon áll, és nem fog életben maradni” – vélekedik Bruce Evers, az Investec Securitiestől. Bár a drágulás a spekulánsok fantáziáját is megmozgatta, ágazati elemzők rámutatnak, hogy a jobban irányított független vállalatok számára bőven van lehetőség a növekedésre és a prosperálásra. Néhány ügyesebb szereplő a volt Szovjetunióban, a korábban még a nagyok elől is elzárt térségekben köt ígéretes üzleteket. A londoni székhelyű Victoria Oil & Gas például februárban 8,5 millió dollárért feltárási és kitermelési engedélyt szerzett a kazahsztáni Kemerkol mezőn. Az ügylet előtt a lelőhelyen napi 200 barrelnyi olajegyenértéket termeltek ki, de a Victoria szerint új kutak fúrásával és a meglévők fejlesztésével a mennyiség felvihető 4400-ra. Az ugyancsak londoni JKX Oil & Gas Oroszországban, Ukrajnában és Grúziában is koncessziókhoz jutott. „Sok kisebb vállalat jó érzékkel csap le azokra a lehetőségekre, amelyek a nagyok figyelmét elkerülik” – mondja J. Robert Maguire, a Morgan Stanley londoni energetikai befektetési részlegének társvezetője.
Más társaságok az óriáscégek által elhagyott lelőhelyekre veszik be magukat. A Vermilion nagy dobása az volt, amikor a kilencvenes évek végén 45 millió dollárért megvásárolta az Esso franciaországi mezőit. Bár azóta mintegy 100 millió dollárt invesztált azok feltárásába, a ráfordítás bőségesen megtérült: az 1997-es 10 centtel szemben a Vermilion árfolyama ma már 18,50 dollár. „Az időzítés a lényeg, és persze az, hogy mindig ott legyünk, ha a nagyok el akarnak adni” – fogalmaz Daniel Goulet, a cég franciaországi tevékenységét irányító kanadai olajmérnök. A bordeaux-i borászok kesereghetnek a nyomott árak miatt, a Vermilion-nak azonban sokat hoz az ottani termés. |
|
|
|
|
|
|
A Tullow és a hozzá hasonló független cégek számára nemcsak az olajár emelkedése vonzó, hanem az is, hogy az ágazatban az utóbbi öt évben végbement megafúziók nyomán új lehetőségek nyíltak a kisebb vállalkozások előtt. Az óriásvállalatok a régi mezőkről kivonulva nagyobb és kockázatosabb feltárásokba kezdenek. A Tullow és a hozzá hasonló cégek viszont jobb hatékonysággal termelnek – felszínre hozzák azt, amit a nagyoknak már nem érte meg kitermelni -, így az ilyen felszabaduló mezők stabil bevételi forrásként szolgálnak számukra az új feltárások finanszírozásához is. A rekord magas olajár hatására máris több új cég lépett a színre, abban a reményben, hogy megismételheti a régi szereplők, így a Tullow, vagy a jelentős indiai készletekkel rendelkező skót Cairn Energy sikerét.
Egy esetleges meredek áresés szertefoszlathatja ezeket a reményeket, de a Tullownak aligha kell aggódnia. A vállalat húsz év alatt tizenhat országban kilencvennél több feltárási és kitermelési engedélyt szerzett. Termelése jelenleg napi 55 ezer barrel olajegyenérték, ami eltörpül ugyan az európai éllovas BP 4 millió barrelje mellett, de elegendő készpénzbevételt biztosít ahhoz, hogy a cég lecsapjon bármely ígéretes új ügyletre. A múlt év közepéig a társaság cash-flow-ja 191 millió dollár volt, s miután a korábbi években is rendesen gyűlt a pénz, Heavey tavaly nem kevesebb mint 1 milliárd dollárt költhetett északi-tengeri és afrikai felvásárlásokra.
A cégnek kezdetben be kellett érnie azzal, hogy kicsiny, érett mezőkön dolgozzon Bangladesben, Indiában, Pakisztánban és Szíriában. „Azokat a nyugat-afrikai partokhoz közeli és északi-tengeri lelőhelyeket, ahova igazán be akartunk jutni, a nagyok ellenőrizték” – mondja Heavey. Ám 2000-ben az óriáscégek kezdték leállítani régóta futó projektjeiket, a Tullow pedig élt a kínálkozó lehetőséggel, s az Északi-tenger déli medencéjében megvásárolta a BP gázmezőinek, offshore fúrótornyainak és vezetékeinek egy részét. A társaság tavaly májusban hajtotta végre eddigi legnagyobb ügyletét, amelyben 570 millió dollárért felvásárolta a dél-afrikai Energy Africa céget. Az akvizícióval a Tullow földben rejlő becsült kőolajtartaléka több mint a kétszeresére bővült. Azóta a kitermelést 20 százalékkal növelték, s annak fényében, hogy az olaj ma 45 százalékkal drágább, mint egy éve volt, a barrelenként 5,40 dolláros felvásárlási ár igazán olcsónak mondható.
Időközben a Tullow tovább terjeszkedett az Északi-tengeren. Decemberben 382 millió dollárért megvette a déli medencében található Ketch és Schooner földgázmezőket a Shelltől, illetve az Exxon Mobiltól. Ráadásul az akvizíciók sora valószínűleg még nem is ért véget. „Ha a BP vagy valamely másik nagyágyú szabadulni akar egy mezőtől, elsőként a Tullow-t keresi meg” – mutat rá Bruce Evers a londoni Investec Securities olajipari elemzője.
VÉDŐPÁRNA. Heavey úgy véli, hogy cége a kőolaj és a földgáz, illetve a feltárás és a kitermelés között „egyensúlyozó” portfólió révén biztosítva van az ársokkal szemben. A feltárásnál 20, a kiaknázásnál 25 dolláros költséggel kalkulál barrelenként, ami csakugyan vastag védőpárna. Magas árszint idején a feltárásra és a kitermelésre koncentrál, árcsökkenés esetén pedig felvásárol.
Egy másik lehetőség az eladás. Heavey azt állítja, hogy a cég nem eladó, ám tudni lehet róla, hogy van érzéke a váratlan helyzetek kihasználásához. Egyszer, még a nyolcvanas évek végén, amikor Irakban tárgyalt koncessziókról, ő és kollégái valahol a hegyek közt betértek kávézni egy faluba, ahol azonban késekkel és Kalasnyikovokkal felfegyverzett férfiak fogadták őket. Csempészek táborába sétáltak. Heaveyék erre kubai szivarokat vettek elő, és rögtön barátok között érezhették magukat. Ebben a szakmában nem árt, ha az ember képes gyorsan dönteni.
