Gazdaság

Nem elég zöldek

Világszerte zöld energiának tekintik a vízerőművekben megtermelt villamos áramot. E létesítményekben ugyanis semmi sem ég el, így nem bocsát ki tüzelőanyagokból származó szén-dioxidot. Brazil kutatók szerint azonban korántsem ilyen egyértelmű a helyzet: ők úgy találták, hogy a nagy duzzasztógátaknak az üvegházhatásra és így a klímára gyakorolt hatása esetenként nem – vagy nem sokkal – marad alatta az ugyanakkora teljesítményű, ám hagyományos tüzelőanyagokat felhasználó erőművekének.


Nem elég zöldek 1

Erőmű a folyón. Káros hatások.

Jókora mennyiségű szén-dioxid keletkezik például a víztározók létesítésekor, amikor a területén lévő növényzet elpusztul, és maradványaik a víz mélyén bomlásnak indulnak. A vízszint növényzetet erodáló ingadozásai hasonló hatással járnak, végül a nagy vízgyűjtő területről érkező hordalék széntartalmú szerves anyagai is a tározók fenekén kötnek ki. Az oxigéntől elzárt üledékből pedig nem szén-dioxid, hanem egy, a klímát annál jóval inkább melegítő vegyület, metán képződik és kerül a légkörbe.

A vízerőművek e káros hatását már korábban is felismerték, a brazil kutatók javaslatai alapján azonban az ENSZ klímaváltozást vizsgáló bizottsága mostantól komolyan foglalkozik az üggyel. Így lehetséges, hogy 2006-tól már a duzzasztógátak „metánlégzését” is figyelembe veszik majd az egyes országok üvegház-gáz kibocsátási mérlegeinek elkészítésekor, ami akár az egyes korábban megújuló energiában gazdagnak tekintett országok – például a vízenergiában bővelkedő Ausztria – szén-dioxid kvótáit is érintheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik