Gazdaság

Lemorzsolódás

A rossz termés és az erős forint tavaly először vitte veszteségbe a konzervgyártás és a hűtőipar tőzsdei szereplőit.

Derült égből villámcsapásként érték a látottak Temesfői Istvánt, a Globus Rt. elnökét február elején, amikor több hónapos átállás után végre sikerült életre kelteni a csoport debreceni gyárának új számítógépes hálózatát. A friss rendszer adatai szerint ugyanis a tervezettnél 700 millió forinttal nagyobb lett a Deko-Food Kft. fő termékének, a konzerv csemegekukoricának a feldolgozási költsége, miután a rossz termékenyülés miatt a csöveken kevesebb lett a szem. Emiatt 20 százalékkal megugrott az energiaráfordítás. A többletnek oroszlánrésze volt abban, hogy tavaly 34,4 milliárd forint árbevétel mellett 812 millió forint veszteséget könyvelhetett el a hazai tartósítóipari kapacitás negyedével rendelkező, s ezzel piacvezető csoport.

„Az utolsó negyedév csapnivalóan alakult” – ismeri el Eperjesi Imre, a Globus Rt. vezérigazgatója. A lengyel leányvállalatnak, a Globus Polskának 50 százalékkal csökkent az eredménye (éves szinten pedig 4,8 milliárd forintos nettó árbevétel mellett csak 145 millió forintos nyereséget hozott a Globusnak). Főleg persze a hazai vállalatok vesztesége járult hozzá a csoport utolsó három hónapos, több mint egymilliárd forintos ráfizetéséhez. Bár az elmúlt években az üzeminél általában attraktívabb volt a Globusnál a pénzügyi műveletek eredménye, a menedzsment mellett szól, hogy lámpással sem lehetne olyan hazai tartósítóipari vállalkozást találni, amely érdemi eredménnyel, vagy legalább tetemes veszteség nélkül tudta zárni 2004-et.


Lemorzsolódás 1

IMPORTVERSENY. A Székesfehérvári Hűtőipari Rt. (Fevita) fennállása óta tavaly szenvedte el az első, csaknem 280 millió forintos veszteségét, és tőzsdei árfolyama is a mélybe zuhant, ahogyan a Globusé is. „A konzervesek, hűtő-

iparosok krónikájában az orosz válság után fél évtizeden belül már a második feketebetűs év volt az első uniós esztendő” – jegyzi meg Galambos József, a Magyar Tartósítóipari Szövetség titkára. Az exportpiacokon behozhatatlan hátránynak bizonyult az euróval szemben erős forint és a gyenge dollár. Az exportálók egyenlegét rontották az Európa-szerte zuhanó árak és a felesleg is, miközben az árfolyamok csak könnyítették például az unióba érkező thai csemegekukorica behozatalát. A Globusnak pechje volt a főleg exportra termelő lengyel leányvállalatával is: a zloty a forintnál is gyorsabban erősödött. A Fevita gyorsjelentésében arra panaszkodik, hogy „a monetáris politika által is ösztönzött importőrök társaságunkénál gyengébb minőségű terméket szállítanak be az országba”. Ezek olyan olcsók, hogy még a korábbiaknál is nagyobb irántuk a kereslet.

Néhány éve Magyarország – még Franciaországot is megelőzve – Európa vezető csemegekukorica nagyhatalma volt. Az elsőségnek vége, mert az uniós szabályok miatt le kellett csökkenteni az étkezési tengeri támogatását a takarmánykukorica szintjére. Ezért a hazai gazdák zöme inkább a kevesebb törődéssel nagyobb hozamot, biztosabb intervenciós árakat ígérő takarmánykukorica termelését választotta. Nem sejtették, hogy éppen a túltermelés okozta intervenciós zavarok miatt mennek majd a Parlament elé. Az ennivaló kukoricát drágábban adták a feldolgozóknak a gazdák. A kézimunka-igényes uborka, valamint a borsó, a bab átvételi ára is megugrott, miközben nem csak Kínából, hanem a frissen csatlakozott uniós országokból is olcsóbb termékekkel jelentek meg a konkurensek. Az EU-ba irányuló magyar konzervuborka- és paradicsomsürítmény-export így néhány év alatt a harmadára zuhant.


Lemorzsolódás 2

„Tarthatatlan, hogy ilyen drámai piaci helyzetben a tartósítóipar nyelte le az ágazati veszteségek egészét, és a kereskedelmi láncok, az alapanyag, a csomagolás-beszállítók, az energiaszolgáltatók nem osztoztak az áldozatokban” – mondja felháborodottan Eperjesi Imre. A Globus ezért a jövőben a beszállítói ártárgyalásokon kénytelen lesz súlyának megfelelően érvényesíteni az iparág nehézségeit.

KIÚTKERESÉS. Bár a Globus portfóliójában több olyan termék is akad, amelynek a gyártását áttelepítik külföldre – Ukrajnába, Moldáviába, Oroszországba -, a stratégia termékkör (a csemegekukorica, a zöldborsó, a zöldbab) marad. A gyártáshoz a kelleténél nagyobb is a feldolgozó kapacitás. E feleslegtől a szerkezetváltás részeként meg kell szabadulnia, s az idén a Globus folytatja a létszámleépítést is. Gyárbezárásról azonban egyelőre nincs szó, mert a csoport néhány éve már túljutott a nagy átszervezéseken. A Fevita már tavaly nekilátott az elbocsátásoknak, ám a 2004-es mérleg ennek még csak a költségeit tükrözi – a létszámleépítés 68,6 millió forintba került. A Globus-csoport 2005-ben diktálni akar az árversenyben, amely a tervek szerint növeli majd az értékesített mennyiséget, de kevesebb haszonnal jár, így legfeljebb 2006 végére, 2007-re várható a nyereség. A Fevita ezzel szemben már az idei évet legalább nullszaldóval kívánja zárni. A tervek valóra váltása azonban ezúttal sem csak a társaságokon múlik: ha a forint tovább erősödik, ismét veszteségessé válhat a működés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik