Az esemény műivészeti volt és maradt. S közben társasági is lett. Október közepétől naponta nyolc-tízezren nézték meg a Turner-Whistler- Monet- kiállítást a Grand Palais-ban. Időközben a tárlat – amely Párizs előtt Kanadában, Torontóban volt látható – Londonba utazott, ahol május közepéig a Tate galériában lehet megtekinteni. 
Turner
Itt Párizsban tehát társasági esemény is lett belőle. Jobb társalgásban illett megjegyezni, hogy az ember látta a három impresszionistát, vagy ha netán még nem, akkor jelezni, mikorra foglalt belépőjegyet. A kiállítási csarnok előtt ugyanis hosszasan kígyózott a sor, átlagosan egy-két órás várakozásra ítélve a látogatót. Előre foglalt belépővel ez lerövidült. Odabent azonban a tágas termek szűkössé váltak a tömegtől. Egymást kerülgettük ekként. S a fejek között, mögött, fölött villanásra elénk került egy-egy kép, vagy inkább csak valamely részlete. A kiállítást oly sokan nézték meg, hogy csak kevesen láthatták. Például a műtörténész, aki három hónapon át igazította útba a tömeget pultja mögül, de a zsúfolt termeket kerülte, s alig várta, hogy a zárás utáni, képek útra csomagolása előtti napon négyszemközt maradhasson e tárlattal, láthassa végre. Irigykedve hallgattam. S ígértem, megfogadom tanácsát: ha már nem vagyok múzeumi/műcsarnoki alkalmazott, mint ő, hogy zárás után szemlélődhessem, a megnyitás után néhány órával igyekszem jönni, amikor még nem visszhangzik a sajtó és a szóbeszéd. 
Monet.
Persze amikor aztán több kísérlet után végre bejutottam, már visszhangzott, erősen és hosszan. S indokoltan. A három mester képeit külön, máskor, egyebütt nagyrészt láthattuk már többen. Kapcsolataikról is olvashattunk dokumentumokat és tanulmányokat. E kiállítással maga ez a művészi párbeszéd lett megszemlélhető. Katharine Lochnan irányításával készült katalógusa pedig becses könyv (harmadfélszáz oldalon, angol és francia változatban; utóbbi 39 euró).
„Ahogy a zene a hang költészete, úgy költészete a látásnak a festészet” – idézi Lochnan a művészi párbeszédről írt tanulmányában Whistlert (1834-1903). A számára is, Monet (1840-1926) számára is mesteri minta Turnerről (1775-1851) pedig a festőkért lelkesedő költő, Verhaeren írta a XIX. század végén: „akadémikusként született, impresszionistaként halt meg”. Ő úttörőként nagy felfedező volt. Felfedezte, amit látott. Ideértve a legendás szmogot, mely miatt már a XVIII. században Big Smoke-nak nevezték Londont. Száz évvel később Monet ott kiütéseket kapott ugyan a szennyezett levegőtől, de elbűvölten nézte, ahogy Turnertől is tanulta, kivel kép-közvetve beszélgetett a ködben a ködről, színeiről.
