Fokozott médiafigyelem övezi a tevékenységét. Csak a közelmúlt terméséből: egy olasz lap a magyar Bill Gatesnek nevezte, egy hazai gazdasági havilap pedig a 25 hazai reménység közé választotta – Oláh Ibolyával egyetemben. Melyikre büszkébb?
– A kérdést szimbolikusként értelmezve azt gondolom, ha a Corrierra Della Sera cikke arról szól, hogy Magyarországon megjelent egy olyan vízió, amelyben a személyes eredmény sem szégyen és a nagy nemzeti irigység képzetét átveszi a nemzeti büszkeség, akkor ez rendben van. Ami a különféle toplistákat illeti, ha azokon a legígéretesebb magyar fiatalok közé választanak be, annak persze örülök. Az pedig, hogy Oláh Ibolyával szerepelek együtt, azt mutatja: ma Magyarországon van remény arra, hogy bárhonnan jön valaki és bármit is tud, ott lehet a sikeresek között.
– Azért az erős médiatámogatás akkor is jól jöhet, ha mondjuk a párttámogatás gyengül. Érzékel valami ilyesmit? 
– Ezt már csak azért sem érzékelhetem, mert a kiinduló állapot nulla volt: nem voltam párttag, s nem kötődtem semmiféle párthoz. Innen csak felfelé vezethet az út, és hála istennek vezet is. Meglehetősen mulatságosnak tartom, ahogy időről időre különféle irányultságú lapok találgatnak azzal kapcsolatban, hogy én most tulajdonképpen Gyurcsánynak vagyok az embere, vagy Gyurcsány-Hiller-Kuncze-ember vagyok, netán SZDSZ-es ember vagyok alapvetően szoci párttámogatás nélkül, vagy igazából egy szoci, aki megpróbál begyürkőzni az SZDSZ-be. A valóság az, hogy szakminiszteri feladatokat kaptam Gyurcsány Ferenctől és Kuncze Gábortól, közös jelöltjük voltam, a pártokat pedig politikai megbízóimnak tekintem, akikkel az együttműködésem szerintem kifogástalanul jó.
– A liberális párt mindenesetre a közelmúltban egy politikai államtitkárt is delegált a tárcához, a szocialista Szanyi Tibor mellé. Mi a feladata Dióssy Gábornak?
– A GKM talán az ország legnagyobb minisztériuma, amelynek korábban is két politikai államtitkára volt. Az egyik főleg a turisztikáért felelt, a másik az általános feladatokat látta el. Most is két államtitkárt választott a politika, de meg kell mondanom, nagyon örültem annak, hogy az az ígéret nem sérült, miszerint az ajánlott személyről én dönthetek. Szanyi Tibor nemzetközi profilt visz, hihetetlen jártassággal az európai politikában, nagyon nagy gazdaságdiplomáciai, közigazgatási és politikai tapasztalattal. Dióssy Gábor általános politikai államtitkár, adott esetben ő képvisel a parlamentben. Az egyik legfőbb szakmai feladata áttekinteni a minisztériumot és a háttérintézményeket, hogy miként lehet hatékonyabban gazdálkodni. Kicsit olyan profilja van, mint nekem, nincs mélyen „beágyazva” a politika szövevényébe, a gazdaság érdekeit képviseli a politika felé, és nem fordítva.
– Maradjunk a közelmúlt aktualitásainál. Hogyan alakult ki a miniszterelnök parlamenti beszédében a fejlesztési prioritások sora?
– Nyugodtan elmondható, hogy ezt a részt a GKM sugallta. A fejlesztéspolitikai kabinet által jóváhagyott modellről van szó, amelyben megvizsgáljuk, hogy milyen makrogazdasági, intézményi feltételek, és milyen jól definiált stratégiai célok kellenek ahhoz, hogy sikeres, versenyképes Magyarországot építsünk. A gazdasági minisztériumban állt össze az a stratégiai kutatócsoport, amely azt vizsgálja, hogy a nemzetközi példákból és az ország tradícióiból, földrajzi elhelyezkedéséből milyen markáns versenyképességi előnyök szűrhetők ki. Így született meg ez a modell, amellyel kapcsolatban örömmel vállalom, hogy én sugalltam a miniszterelnök úrnak, hiszen joggal büszke az ember, amikor egy kormányfői beszédben visszahallja a saját tárcájánál megfogalmazott célokat. De amikor a miniszterelnök úr azt mondta, hogy néhány éven belül az ország 90 százalékából 30 percen belül el lehet majd érni egy autópályát, akkor tulajdonképpen az autópálya-program egyik kézzel fogható eredményét jelenítettük meg. A mérhető eredményelvárást is nyilvánosan meghirdettük: tíz éven belül 10 helyet kell előrelépnünk a nemzetközi versenyképességi ranglistán. Ez nem irreális elvárás: az általunk képviselt gazdaságpolitika következetes végigvitelével meg tudjuk csinálni. Ehhez persze a közpolitika minőségének és az állam hatékonyságának sokat kell javulnia. De tudjuk, ez is feladatunk. Magyarán reális célok születtek, és valóban a GKM „inputjai” alapján.
– Ugyanakkor a beszéd nem részletezte, hogy mire gondol a kormány az adott ágazatokban. Volt olyan vállalatvezető, aki úgy vélte: ezt a listát egy varázsdobozból húzták elő.
– Nagyon jó, pont ezt akartuk elérni. Erről beszéljen a politika és a gazdaság egymással, s erről beszéljen az üzleti élet is, hogy ez az a hét szektor, ami kell nekünk, vagy ebből csak négy, vagy három és három másik. Van még rá bő fél évünk, hogy ezt kitaláljuk. Végeredményben pedig a nagy kérdés az, hogy miután megvannak a stratégiai célok, miként rendeljük hozzájuk azokat az eszközöket, amelyek keretében becsatornázódhat a gazdaságba az a hihetetlen mennyiségű pénzösszeg, amelyhez nagyságrendileg sem állt rendelkezésére hasonló az utóbbi száz esztendőben.
– Mennyire változhatnak a kijelölt célok, mondjuk a jövő évi választások után?
– A labda most inkább a gazdaság, illetve a gazdaság és a politika együttműködésének a térfelén pattog, nem a politikáén. Most a gazdaság szereplőin a sor, hogy megnézzék, valóban ezekről a dolgokról kell-e beszélni, ezután nekünk ebben a szellemben kötelességünk véglegesíteni a témát. Ami a politikai konszenzust illeti: Írországnak 1987-ben az hozta el a felemelkedést, úgy válhatott a XX. század legsikeresebb országává, hogy elfogadtak egy dokumentumot a társadalmi és gazdasági együttműködésről, és kimondták: ez ciklusokon keresztül sérthetetlen. Én olyan politikai közeget szeretnék Magyarországon látni, ahol van ilyen esély. Többek között ezért is vállaltam, hogy részévé válok a politikának. Mert – bár hosszú távú kormányzásra rendezkedtünk be – valójában nincs olyan választási matematika, amely kizárhatná az elkövetkező 15 évben ennek vagy annak az oldalnak a hosszabb-rövidebb ideig tartó kormányra kerülését.
– Bizakodó természete már akkor megmutatkozott, amikor azt nyilatkozta, hogy az idén a tavalyi 3,0-3,5 milliárd euróra tehető rekordmennyiségű működő tőkénél körülbelül 20 százalékkal több jöhet be az országba. Az elmúlt hetek külföldön folytatott intenzív tárgyalásai megalapozzák ezt az optimizmust?
– Ahhoz szoktam hozzá, hogy ambiciózus terveket dolgozzak ki, és többnyire meg is valósítsam azokat; vállalkozóként is erről szólt az életem. Most ráadásul a realitások talaján mozogva mondok ilyeneket. A 2004-es évet illetően most még nem merem megmondani azt a számot, amelyet hallottam, de annyit elárulok, hogy még a jelzett 3,0-3,5 milliárdnál is magasabb összegről van szó. Ez tényleg rekord. Amikor további növekedés lehetőségéről beszélek, valóban azokból a tárgyalásokból indulok ki, amelyeket folytatunk. Ezek azonban nagyon bizalmas jellegűek, nem beszélhetek róluk, mert a konkurencia alánk ajánlana. De annak is meg kell hoznia a gyümölcsét, hogy a külgazdasági rendszert egységesítettük. Tehát a termékfejlesztés és az eladás egységesítésével Magyarországot mint projektet, üzenetet, terméket el kell tudni adni külföldön. Ráadásul úgy gondolom, hogy – ellentétben egyes országokkal – nem kell mindenáron ragaszkodni egy-egy beruházáshoz. A fenntarthatóság és a megtérülés ezeknél a beruházásoknál legalább olyan fontos, mint az aktuális munkahelyteremtés. Az utóbbi volna itt a kulcsszó. Készítettem egy ábrát az autópálya-fejlesztésekről. Azt mutatja be, hogy ezek mentén milyen beruházások folynak: az adott pillanatban mintegy 180 milliárd forintnyi, folyamatban lévő ügy rajzolódott ki, valamint 9-10 ezer munkahely megteremtése.
– A sztrádaépítések járulékos gazdasági haszna miatt gyorsulnának fel az idén ennyire ezek a beruházások?
– Azt kell megérteni, hogy nem egyszerűen közlekedésfejlesztési, hanem gazdaságfejlesztési kérdésről van szó. Megtérülő beruházásként tekintünk az autópálya-fejlesztésekre. Végeztünk egy gyors számítást; azt mondtunk, ha egy inaktívat vagy munkanélkülit munkával látunk el, mert a sztrádaépítések befektetéseket vonzanak, akkor az egy évben nagyjából legalább egymillió forint nemzetgazdasági hasznot hoz. Ha ezt harminc évig folytatjuk, mert ekkor járnak le a finanszírozási szerződések, az ugye 30 millió forint. Könnyen belátható, hogy ha csak annyit teszünk, hogy a most épülő autópályákból munkát adunk 30 ezer embernek, ami elég valószínű, akkor önmagában ettől megtérült az egész autópálya-projektünk. És akkor még nem is néztük a másodlagos hatásokat.
– Viszont, ha a költségvetési hatásokat nézzük, akkor a makrogazdasági szakértők erősen vitatják ennek a megoldásnak az előnyeit…
– Nem látom, hogy milyen alapon teszik ezt. Ha Magyarországból valóban regionális és logisztikai központot akarunk csinálni, s szeretnénk megerősíteni a gazdaságot, akkor nem látom, mi ebben a kivetnivaló. A kérdés inkább az, hogy az új finanszírozási keretek tényleg megfelelően átláthatóak-e, és olcsón tudunk-e pályákat építtetni. A Fidesz sztrádaépítéseivel kapcsolatban éppen a transzparencia volt a legfőbb kritika. Úgy vonták ki a parlament ellenőrzése alól a finanszírozást, hogy követhetetlenné vált a folyamat. Most viszont a költségvetési törvényben van rögzítve minden keret, és állami tulajdonú cég viszi ezt végig, tehát az Állami Számvevőszék minden ponton ellenőrizni fogja a módszert. Szeretném továbbá, ha az építési költség minél kisebb lenne, akár a technológiai tartalom változtatása mellett is. Másrészt pedig hiszek abban, hogy olyan feltételek mellett tudunk felvenni hitelt, amelyek érdemben nem rosszabbak annál, mint amilyen kamatfelárral a költségvetést finanszírozzuk. Azt is elárulom, hogy egy nagy nemzetközi útépítő cég vezetője felhívott és azt mondta: „Nekünk sokkal jobb lett volna egy igazi koncessziós szerződés, de nem fogunk ezért korteskedni, mert az országnak nyilvánvalóan a választott megoldás a jó.” Ha ezt egy ellenérdekelt fél mondja, akkor nyilván így is gondolja.
– Akkor végül árulja el azt is, lesz útadó a külföldieknek?
– Én az útadót a Pénzügyminisztérium által jelenleg beterjesztett formában nem támogatom.
