Február a beszédek hava lett a magyar politikai naptárban. Amióta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ellenzéki pozícióba került, a nagyérdemű publikum már két – ország-, illetve évértékelőnek nevezett, tartalmában viszont egyértelműen szavazatszerző célokat szolgáló – beszédet hallgathat meg. A produkciók elemzésekor gyakran alkalmazott és legitim eljárás, ha vezérfonalunkat az ájult lelkesedés vagy a zsigeri ellenszenv alapján csomózzuk össze, most azonban próbálkozzunk inkább meg azzal, hogy a stratégák és szövegírók által kitűzött célokra figyelünk. 
Török Gábor, a Vision Consulting kutatási igazgatója
A 2004-es beszédek újdonsága, hogy azokat báránybőrbe bújt farkasként adták elő a szónokok. Medgyessy és Orbán egyaránt azt kívánta bebizonyítni, hogy ő, nem pedig ellenfele az, aki igazán küzd a nemzeti megegyezésért, akit annak vágya hevít, hogy „minden magyarok” számára elhozza a régen várt megbékélést, biztonságot és nyugodt – azaz politikamentes – életet. A gyakran unalomig ismételt és olykor szinte egyetlen retorikai programelemként megjelenő konszenzuskényszer a jelenlegi miniszterelnöktől soha nem volt idegen. A szocialisták már régóta tudják, hogy a magyar polgárok elsöprő többsége gyűlöli a politikai vitákat, a demokrácia lényegét adó politikai versengést károsnak, elutasítandónak tartja. Az átlagválasztó – a kádárizmus tartós örökségeként – nem érti a demokratikus politikát, a parlamentben sztahanovista módon, a futószalag mellett napról napra egyre több és jó minőségű törvényt előállító képviselőket szeretne látni, s a szabályozott politikai vitát pártütésként, békétlenségként, veszélyes konfliktusként értékeli.
A „NYUGODT ERÔ” A NYERÔ. A Fidesz politikai elitje a kilencvenes évek közepétől előbb óvatosan, később olykor irracionális módon próbálta megtörni ezt a konszenzuskényszert. A saját tábor megteremtése, a stabil politikai pozíciót biztosító törésvonalak meghúzása miatt hasznos konfliktusok azonban a választók jelentős részét eltaszították a jobboldali párttól. Nem véletlen, hogy a 2002-es választásokra készülve már Orbán Viktor is a pártok felett álló államférfi képében, a nemzet egységesítőjeként kívánt megjelenni, ám elegendő volt az ellenzék „emlékeztető” negatív kampánya és néhány jelentősebb politikai baki, s a „nyugodt erő” szerepében ezúttal Medgyessy Pétert vélték felfedezni a választók.
Magyarországon még politikai elemzők között is gyakran megfigyelhető, hogy egyszerűen tagadják a politikai logika, a szavazatszerzés, a haszonmaximalizálás létét a politikai versenyben. Pedig nem kell ördögnek látnunk a politikusokat ahhoz, hogy tevékenységükben – és így beszédeikben is – felfedezzük ezeket a mozgatórugókat.
Vegyük a legoptimálisabb helyzetet! Adott egy politikus, aki őszintén hisz abban, hogy értékei, elgondolásai, szakpolitikai programja segíthet az országon. Hogyan tudja ezt megvalósítani? Ha kormányzati pozícióba kerül. Hogyan kerülhet oda? Ha megnyeri a választásokat. Hogyan nyerheti meg a választásokat? Ha megnyeri a lehető legtöbb elérhető szavazót a maga számára. És hogy nyerheti meg őket? Ha saját értékeit, programját és a megcélzott választói közönség igényeit, elvárásait megpróbálja összhangba hozni. Doktriner és biztos vesztes, ha a szavazatszerzés érdekében semmilyen engedményre nem hajlandó. Populista és könnyen lelepleződhet, ha minden mondatát a közvéleményhez igazítja. Okos és győzelemre esélyes, ha az értékeit és érdekeit megtartva figyelembe veszi az elvárásokat, a politikai közösség igényeit is.
A szónoki emelvényeken 2004 elején két olyan politikus állt, akik biztosan nem tartoznak az első típusba. Orbán láthatóan felismerte, hogy akkor nyerhet választást, ha megfelel a választók többsége által támasztott követelményeknek, azaz stílusában mérsékelt és nyitott politikusnak mutatja magát. Miközben a helyzet leírásában, a bizonytalanság és a félelem bemutatásában rendkívül keményen fogalmazott, beszédének valódi újdonsága mégis a középre, azaz a saját táboron kívülre nyitás volt. Ott támadott, ott erősített, ahol Medgyessyt korábban jobbnak látták a választók. A volt miniszterelnök megbékélt 2002 tanulságával, s belátta, hogy a két nagy párt vetélkedésében az nyerhet, aki – természetesen a saját bázis megtartása mellett – meghódítja a békepárti közepet.
FIGYELEMELTERELÉS. Orbán beszéde azonban csak egy hetet élt. Medgyessy Péter kampánystábja ugyanis eltérő okoskodással, de ugyanoda, középre, a sokszor leírt árkok fölé pozícionálta a miniszterelnököt. Míg Orbán beszéde egy korábban a Fidesz vezetőjére nem jellemző képesség bebizonyításának, pozíció elfoglalásának a kísérlete volt, Medgyessyé a miniszterelnök megkopott renoméjának szinte egyetlen maradványára épített. Bármit is gondoljunk a parlamenti beszédben megjelenő alapvetően populista és hatásvadász kezdeményezésekről, nem tagadható, hogy a politikai logika alapján hatásosak. Hatásosan terelték el a figyelmet az Orbán által leírt gazdasági nehézségekről, hatásosan tematizálták napokra, talán hetekre a politikai nyilvánosságot. Legfontosabb céljuk feltehetően az volt, hogy hatástalanítsák Orbán nyitását, hogy bebizonyítsák: a kompromisszumok embere nem Orbán, hanem Medgyessy.
A volt miniszterelnök politikai érzékét dicséri – és a politikai logika tényét újra igazolja –, hogy első nyilatkozatában megpróbálta csökkenteni a Medgyessy-beszéd okozta kárt. A jobboldal számára elfogadhatatlan javaslat – különösen a népfrontos emlékeket idéző, de a lakosság jelentős részének minden bizonnyal szimpatikus közös lista ötlete – azonban még nehéz perceket okozhat a Fidesz stratégáinak.
A beszédek alapján talán nem túlzás kijelenteni, hogy a választásokig hátralévő időben a pártok nehéztüzérségeinek csatája közben két békeharcos sétálgat majd a lövészárkok közötti területen. Hogy a politikai irodalomban olyan divatos hasonlatok sorát még tovább szaporítsam: a játékelmélet fogalmai szerint ez egy érdekes „vezérürü” helyzet, ahol két hiperudvarias ember találkozik egy ajtó előtt, és megpróbálja elérni, hogy a másik menjen át előtte. A győztes az lesz, aki tovább bírja, és udvarias marad, de azért – és ezt nem árt megjegyezni – van egy olyan végkimenetel is, amikor mindketten holtan, bár jól nevelten maradnak ott az ajtó előtt.
