Tíz kicsi biztos

Hol van már az az idő, amikor történelmi sérelmek nyomták rá bélyegüket a francia-magyar kapcsolatokra? A fordulat jeleként Jacques Chirac francia köztársasági elnök tavaly júniusban Thesszalonikiben a nemzetközi sajtó előtt méltatta Medgyessy Péter magyar kormányfő francia tudását, amitől annyira el volt ragadtatva, hogy még a nemzeti kisebbségek jogainak szava-tolására vonatkozó magyar törekvéseket is nyílt támogatásáról biztosította. “Hát ellent lehet mondani valakinek, aki ilyen jól beszél franciául?” – nyájaskodott az Élysée-palota lakója.

Balázs Péter magyar EU-nagykövet. Barnier-val együtt folytatják.

Noha a francia diplomácia később szép csendben kihátrált az államfő “felelőtlen” ígérete mögül, a két politikai vezetés között nagyrészt éppen a közös nyelv kapcsán kialakult rokonszenv azóta is töretlen. Annyira, hogy a jövendőbeli magyar bizottsági tag hírek szerint a felsőszintű egyeztetéseknek is köszönhetően éppen egy francia biztos oldalán foglal majd helyet. (Mivel a jelenlegi Európai Bizottság hivatali idejéből a bővítés után még hátralévő fél évre nem volt értelme újraosztani a tárcákat, a tíz új biztos mindegyike egy tapasztalt kollégánál “gyakornokoskodik” majd.)

Egyébiránt Balázs Péter EU-nagykövet, a magyar kormány jelöltje többek között szintén a francia tudásával bűvölte el Michel Barnier-t, a regionális politikáért felelős biztost, akivel május elsejétől fél éven át “társbérletben” lakik majd. Rossz nyelvek szerint Barnier-ről eleve tudni lehetett, hogy csak franciául kiválóan beszélő új kollégát hajlandó maga mellé venni. Bár a környezetéből Romano Prodi bizottsági elnök hivatalos döntéséig nem erősítik meg a Budapesten egyesek szerint kissé elhamarkodottan bejelentett párosítást, mindazonáltal sokatmondóan megjegyzik: “Barnier úr jól ismeri és nagyra becsüli Balázs urat”. Az ismeretség az uniós alkotmányozással foglalkozó Európai Konventből való, ahol a két férfiú együtt koptatta a küldöttek padját. Kettejük közelebbi barátságkötésében közvetve nagy szerepe volt a “karmesternek”, Valéry Giscard d’Estaing konventelnöknek – volt francia államfőnek -, akiről a folyosókon az a hír járta, hogy csak a francia nyelven elhangzott felszólalásokra figyel oda. Így aztán a magyar kormányt a külügyi tárca integrációs államtitkáraként képviselő Balázs is rendre Voltaire nyelvén szólt hozzá a vitához, felhívva magára jövendőbeli munkatársa figyelmét.

Michel Barnier, az EU regionális politikáért felelős biztosa.

REFLEKTORFÉNY. Még Balázs Péter sem tudja, pontosan mi lesz a munkaköre francia kollégája mellett. A regionális politikai terület első pillantásra főnyereménynek számít. Hiszen a mezőgazdaságot is beleértve talán nincs még egy témakör, amely ennyire fontos lenne az újonnan csatlakozó országok számára. A magyar biztos – és személyén keresztül Magyarország – óhatatlanul nagyobb reflektorfényben lesz, mint más, kevésbé kurrens területekre kerülő kollégái. Ettől persze még több pénz nem terem az országnak, felbecsülhetetlen értéke lehet viszont annak, hogy a következő többéves költségvetés előkészítése és a felzárkóztatási politika reformja idején közel lesz a tűzhöz. Tovább növeli a poszt ázsióját, hogy az alkotmányozási vitába és az intézményi reformokba is bele lehet majd kotnyeleskedni.

Bármennyire is furcsának tűnhet, mégsem minden új kollégája cserélne szívesen helyet Magyarország jelöltjével. Danuta Hübner, az általában nagy igényekkel fellépő Lengyelország leendő brüsszeli “embere” például a hírek szerint kifejezetten csendes helyet keres magának, ahol távol tarthatja magát a felettébb zajos lengyel belpolitikától. Egy magára valamit adó bizottsági tagnak ugyanis el kell felejtenie, hogy honnan jött, még ha a gyakorlatban ez nem is mindig érvényesül. “Tisztában vagyok a biztosi funkcióval együtt járó kötelezettségekkel. Magyar szívvel, ésszel és kultúrával kívánok az unió javára munkálkodni” – jelzi a professzori címmel is rendelkező Balázs, hogy ismeri a “dörgést”.

ELZÁRKÓZÓK. Brüsszelben egyesek arról is meg vannak győződve, hogy a beköszönő biztosoknak nem lesz érdemi beleszólásuk a munkába. Ugyanakkor a feladat súlyán, a friss erő ambícióin és a befogadó biztostárs együttműködési készségén is sok múlik majd. A 20 tagú irányítótestület jelenlegi tagjai közül ugyanis nem mindenki kapkodott az új kollégák után. Frits Bolkestein, a belső piacért felelős bizottsági tag és Mario Monti, a versenyjogi biztos például – állítólag az általuk felügyelt terület különleges jelentőségére és érzékenységére hivatkozva – kifejezetten kérte Romano Proditól, hogy ne vezényeljenek mellé új tagállamból érkező gyakornokot. A brit Chris Patten szerint ellenben a külkapcsolatok terén annyi a bokros teendő, hogy akár három segítőkéz is elkelne.

A tanulófélév elteltével viszont nagyot fordulhat a világ, hiszen – ha csak a “gyakornokok” személyét illetően az őket küldő kormányok időközben meg nem gondolják magukat -, az új, november elsején hivatalba lépő Európai Bizottságban már a mostani kezdők jelenthetik a folytonosságot. Utána lesz csak igazán nagy tétje annak, hogy az új tagországok embere valahol “díszpinty” marad-e, avagy valóban felelősségteljes posztra kerül.