Gazdaság

Ollóban

admin
admin

2004. 02. 12. 08:00

Az ideérkező uniós pénzek ellenére is tovább nyílhat az olló a fejlett és elmaradott régiók között.

Bár eredetileg szerepelt a Regionális Operatív Programban (ROP) a magyarországi regionális tudáscentrumok megerősítése, mégis 2006-ig legfeljebb csupán “embrionális kezdemények” formájában létezhetnek. A brüsszeli hivatalnokok ugyanis adminisztrációs hiányosságok miatt kihúzták a programból az erre vonatkozó magyar elképzeléseket. Nem ismert, hogy technikai hiba folytán, vagy az előterjesztők “rövidzárlata” miatt, mindenesetre a dokumentum hiányos volt. A fiaskón túllépve, 2006-tól már remélhetőleg kiérlelt, szakmailag megalapozott pályázati dokumentációval próbálják meg lehívni a magyar illetékesek az erre szóló uniós pénzeket.


“Sajnálatos, hogy egyelőre nem épült ki a regionális intézmény-rendszer” – mondja Horváth Gyula, az MTA Regionális Kutatások Központjának főigazgatója. Hivatkozása szerint az Európai Unió gazdasági statisztikája arról árulkodik, hogy azoknak a tagországoknak nőtt a verseny-képessége, amelyekben erős döntési és gazdasági jogosít-ványokkal rendelkező régiók működnek, s gazdaságszervező erőként összefogják a helyi igazgatási, érdekképviseleti, gazdasági és civil szervezeteket. Ezek a régiók a saját belső perifériájukat is képesek támogatni és felzárkóztatni. Ezzel szemben a centralizált, “unitárius” berendezkedésű országokban csökkent a kohézió. Ahol központi elosztási rendszer érvényesül, s központilag bírálják el a pályázatokat, ott tovább nyílt az “olló” a fejlett és kevésbé fejlett térségek között. Nem képesek a területi különbségek csökkentésére felhasználni a forrásokat.

Erre a jelenségre mutatott rá az Európai Bizottság 2003 elején közzétett második kohéziós jelentése is. A nagyvonalú pénzügyi transzfereknek köszönhetően az utóbbi bő egy évtizedben sikerült csökkenteni a fejlettségben mutatkozó különbséget az unió gazdag és szegény térségei között, egyes tagországokban azonban tovább szélesedett a tehetős és elmaradott régiók közötti szakadék.

A statisztikák szerint a legszegényebb EU-tagállamok közül Görögországban az 1990-es 6,3 százalékról – a vásárlóerő-paritáson mért egy főre eső GDP-ben kifejezve – 2000-re már 9,6 százalékra nőtt a legfejlettebb és a legelmaradottabb régiók közötti különbség. A többi, viszonylag fejletlenebb uniós országban is hasonló a helyzet: Spanyolországban 14,9-ről 18,1 százalékra, Portugáliában 13,5-ről 16,6 százalékra nyílt ki a fejlettségbeli eltéréseket érzékeltető “olló”. Még a pénzfelhasználás bajnokánál, Írországban sem enyhített a regionális egyenlőtlenségeken az “uniós manna”. Az Európai Bizottság számára tehát egyértelmű a jelzés, hogy több ponton módosítani kell a felzárkóztatási politikát, amelynek papíron – és a támogatások abszolút mértékét tekintve is – a legelmaradottabb európai térségek a haszonélvezői, ugyanakkor mára egyértelművé vált, hogy azonos összegből más és más eredményt lehet kihozni a gazdag és a szegény régiókban.

GYENGE KAPACITÁS. “Valóban sok múlik a helyi közösségeken” – húzza alá Horváth Gyula. Ezért is sürgető feladat az ország igazgatásának átalakítása annak érdekében, hogy hatékonyan tudjuk felhasználni a hazai és a Brüsszelből érkező pénzeket. Ha a következő – 2007-től kezdődő – ciklusnak is a mostani “papír-régiókkal” vágunk neki, nem leszünk képesek kihasználni a csatlakozó országokkal szemben fennálló – egyébként egyre szűkülő – versenyelőnyünket. Horváth meglátása szerint gyenge a magyar közigazgatási kapacitás a strukturális területfej-lesztési alapok fogadására. A tervezési-statisztikai régiók ugyan teljesítik az uniós csatlakozáshoz szükséges minimális követelményeket, de közjogilag nem stabil rendszerek, emiatt nem alkalmasak a modern, versenyképes gazdaság építésére.

Mindennél többet mond, hogy az EU tagállamaiban új “szolgáltató-iparág” fejlődött ki regionális szinten az integrációs források maximális lehívása érdekében. A regionális önkormányzatokkal együtt intézmények százai dolgoznak több ezer fős összlétszámmal projektek generálásán, komplex pályázati csomagok készítésén, menedzselésén, konkrét beruházások szervezésén. Nálunk ezzel szemben csupán néhány tucat intézmény – köztük a 7 regionális fejlesztési tanács és ügynökség – specializálódott az EU-források elérésére, sajnálatos módon igen szerény létszámmal és költségvetéssel.

Burgenland a nyerő  

Ausztria csatlakozása az Európai Unióhoz a legtöbb előnyt Burgenland számára hozta. Igaz, ez annak is köszönhető, hogy a tartományra máig érvényes az EU úgynevezett első számú célkitűzésének azon kritériuma, hogy az egy főre jutó GDP nem éri el az uniós átlag 75 százalékát. Ilyenformán az osztrák tartományok között az egyenlőtlenségek – szemben a portugál, görög, spanyol és ír példával – valóban csökkentek.

Burgenland eurómilliós támogatásokat invesztálhatott, mégpedig első-sorban az igen-csak elmaradott infrastruktúra megváltoztatására összponto-sítva. Az első számú fejlesztési terület az idegenforgalom lett. Ám csaknem ilyen fontos Burgenlandnak a technológia telepítése, s ezáltal az ipari létesítmények idecsábítása. Már 11 technológiai központ, illetve ipari park működik itt, köztük több határon átnyúló is akad, például a szentgotthárd-heiligenkreuzi. Mára kialakult az új struktúra: Észak- Burgenland a modern ipari termelésre, a középső rész az élenjáró tech-nológiák kutatására és fejlesz-tésére, a déli terület a gyógy-turizmusra összpontosít. A foglalkoztatottak száma az 1995-ös 75 ezerről 2003-ra 85 ezerre, az ipari export 588 millióról 683 millió euróra emelkedett a tartományban.
SZÁSZI JÚLIA, BÉCS

A gyenge regionális szintre nem tud erős uniós pénzszerző struktúra ráépülni. “Pedig az európai területfejlesztés gyakorlata egyértelműen bizonyította, hogy a körülbelül másfél-két milliós népességet felölelő szubnacionális szint a gazdaságfejlesztés és a regionális politika érvényesítésének optimális kerete” – fogalmaz a főigazgató.

Az akadémiai intézet vezetője szerint a semminél több, a szükségesnek azonban alig egy tizede az a 40 milliárd forint, ami ez évtől a központi kormány-zattól a regionális tanácsokhoz kerülhet, hogy uniós pályázatokat menedzseljenek. A kilencvenes évek elejétől differenciálódó gazdasági szerkezet, a külföldi tőke-befektetések koncentrált elhelyezkedése, a térben rendkívül egyenlőtlenül eloszló K+F kapacitások a kohézió gyengüléséhez vezettek, és azóta csak tovább erősödött a területi tagolódás kelet és nyugat, központ és periféria, város és vidék között (lásd a magyarországi régiók gazdasági mutatóit szemléltető grafikonsort).

SAJÁT ÚTON. Minden régiónak saját utat kell járnia. A regionális kutatási szakember szerint azok az uniós tagállamok sikeresek, ahol differenciált fejlődési pályákon halad az ország. Az uniós példák igencsak különböznek. Vannak olyan államok, amelyek a legelmaradottabb térségeket igyekszenek fejleszteni, máshol a gazdagabb régiókra összpontosítottak, míg néhány tagállam politikusai egy-egy óriásprojektben gondolkodtak. Egy portugál diplomata a Figyelőnek arról számolt be, hogy országa Lisszabon környékére és a Tejo völgyére koncentrálta a forrásokat, ám a leghátrányosabb helyzetű részekről sem feledkeztek meg. A spanyolok az uniós forrásoknak köszönhetően évente 1 százalékponttal zárkóztak fel az EU átlag GDP-jéhez (az 1988-as 74,5 százalékról 2000-re 83 százalékra).

Az egymást követő görög kormányok pedig olyan óriásprojektekre koncentráltak, amelyeket saját erőből nem tudtak volna megvalósítani. Így épült fel az új athéni repülőtér és Európa egyik legnagyobb hídja. A görögök stratégiájában – egy diplomatájuk elmondása szerint – megkülönböztetett figyelmet élveztek a kis- és középvállalkozások, mint a technológiai innováció előremozdítói. A görög furfangra jó példa, hogy tízezrek bővítették részben uniós pénzből egy szobával a házukat egy turisztikai program keretében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.