Gazdaság

Emelt alapkamat

Fél százalékponttal, 9,00 százalékra megemelte az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a hét elején.#<# A piacok várták a lépést, ezt jelezte a forint elmúlt napokban megfigyelhető gyengülése (árfolyama két hónapja nem látott szintre, közel 245,50 forint/euróra változott). A kamatemelés előtti héten fölfelé kúsztak a hozamok is, mégpedig nem csak az éven belüli papíroknál, hanem az 1, 3 és 5 éves lejáratoknál is. Vagyis a kamatemelési spekuláció növekvő inflációs várakozással párosult. Az is intő jel lehetett, hogy már csaknem egy hónapja nem emelkedett a külföldi kézen lévő állampapírok mennyisége. Emelt alapkamat 1A keresleti és a költségoldalról egyszerre jelentkező inflációnövelő tényezők veszélyeztetik, hogy a pénzromlás a kijelölt pályán mérséklődjék – indokolta döntését az MNB. A jegybanknál már két héttel korábban rontották az inflációs pályára vonatkozó előrejelzést (Figyelő, 2002/19. szám). Az azóta megjelent adatokból ítélve az államháztartás keresleti hatása a korábban jelzettnél nagyobb lehet, és a bérkiáramlás az MNB szerint az áremelkedési nyomás további erősödését jelzi.

A Reuters körkérdésére válaszolók rendre rontották az idei és a jövő évi drágulásra vonatkozó előrejelzéseiket. Decemberre 5,7 százalékos áremelkedést várnak, ami 0,3 százalékponttal meghaladja az egy hónappal korábbi jóslatot. A jövő év végére pedig 4,6 százalékos inflációt jeleznek előre, ami 0,2 százalékponttal borúlátóbb a korábbinál.

A kamatemelés a legerőteljesebb eszköz, amihez még nincs feltétlenül szükség a kormánnyal való egyeztetésre. De vajon a mostani lépés elég lesz-e ahhoz, hogy az inflációs pálya a kijelölt – az idén decemberre 3,5-5,5, a jövő év végére 2,5-4,5 százalékos – sávban maradjon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik