Sok mindenre számíthattak a Betonútépítőnél – teljes nevén Betonútépítő Nemzetközi Építőipari (BNÉ) Rt.-nél – akkor, amikor kiderült, hogy részvényeiket olasz tulajdonosuk, a Cogei felszámolása miatt elárverezik, de arra aligha, hogy azokat egy textiliparban érdekelt magyar társaság szerzi meg. Nem hivatalos információk szerint a Konflax – a győri textilipari cég, a Pannon-Flax Rt. egyik érdekeltsége – 11 milliárd lírát (1,3 milliárd forintot) fizetett a cég 941 millió forint névértékű pakettjéért. A nyerő ajánlatot több tényező teszi figyelemre méltóvá. Egyrészt a Konflax alaptőkéje mindössze 638,4 millió forint (jóllehet, vagyona meghaladja a 700 milliót), feltételezhető tehát, hogy a vételár letételéhez jelentős külső pénzügyi forrásra volt szüksége. Másrészt a megvásárolt társaság alapprofilja meglehetősen eltér a Pannon-Flaxétól. A vétel már csak azért is meglepő, mert a tőzsdén jegyzett Pannon-Flaxról inkább az a hír járja, hogy a lőrinci fonoda után újabb textilüzemet szerez Kispesten vagy Pápán.
Bár a Pannon-Flax sem számít éppen kis cégnek, a Betonútépítő hozzá képest sem akármilyen falat. A hazai mélyépítő-ipari piac 20-25 százalékát kezében tartó társaságot fővállalkozóként olyan munkák fémjelzik, mint például az idén átadott M15-ös autóút, a szeptemberre elkészülő M3-as autópálya, továbbá a Ferihegyen folyó terminálbővítés. A részvénytársaságot 1991-ben, privatizációs pályázat nyerteseként vásárolta meg a Cogei. Akkor persze még senki sem “álmodhatott” arról a korrupciós botrányról, amely a következő esztendőben nemcsak a politikai életet rengette meg Olaszországban, hanem kihatott a gazdaságra is. A vizsgálatok kiderítették, hogy csak az a cég juthatott állami megrendelésekhez, amely a megbízás összegének bizonyos százalékát valamely párt kasszájába utalta. Emiatt aztán hamarosan leálltak Itáliában a közmunkák, ami érzékenyen érintette a Cogeit is, ráadásul a cég néhány vezetője ellen vizsgálat is indult. A társaság több száz milliárd lírás adósságot halmozott fel; egy garanciavállalás nem-teljesítése miatt aztán az egyik hitelező ez év elején felszámolási eljárást kezdeményezett ellene.
Voltaképpen ez hiúsította meg azt a szerződést, amelyet az olaszok egy komoly spanyol ajánlattevővel kötöttek volna meg. A Cogei 1,5 milliárd forintnak megfelelő lírát kaphatott volna magyar érdekeltségéért (Figyelő, 1998/6. szám). A spanyolok helyett azonban februártól mostanáig lényegében a római bíróság volt az építőipari cég tulajdonosa. S bár annak képviselőivel nem sokat találkoztak a betonútépítősök az elmúlt hónapokban, az áldatlan helyzet mégsem volt sokáig tartható. Már csak azért sem, mert az itáliai cég sem bizonyult túlságosan jó gazdának a Betonútépítőnél. A magyar vállalatnak már régóta szüksége lett volna 1,5-2,0 milliárd forintnyi tőkeinjekcióra, amelyet nem kapott meg. Sőt, egyes meg nem erősített állítások szerint a Cogei inkább kivonni igyekezett némi pénzt, mint befektetni.
Egyébiránt a honi vállalkozás – legalábbis Pallay Tibor vezérigazgató szerint – önjáró volt. Az mindenesetre jelzésértékű, hogy a társaság a Figyelő TOP 200-as listáján az 1996-os eredmények alapján 30 hellyel visszaesett az előző évihez képest. A vezérigazgatónak igaza lehet viszont abban, hogy az 50-60 százalékban a közbeszerzésektől függő társaság éves forgalmának alakulását, nyereségességét egyáltalán nem a tulajdonos szándékai befolyásolják, hanem főként a közvetlen gazdasági környezet. A vezérigazgató éppen ezért szeretné növelni a magasépítési munkák, megrendelések arányát. Mert bár ezen a piacon jóval élesebb a szereplők közötti verseny, mégis nagyobb stabilitás érhető el, mintha csak az állami költségvetéstől nagyban függő mélyépítésre alapoznának. Pallay Tibor úgy látja, hogy az ezredforduló táján lendül majd fel igazán az építési piac. A BNÉ Rt. már most is egyre több ipari csarnok, bevásárlóközpont, sport- és egyéb létesítmény építésére kap megrendelést, a jövőben pedig aktívabban kíván fellépni a rekonstrukciós munkákban is.
Váradi Ernő, a Pannon-Flax elnöke több ízben kifejtette: cége nem kívánja eladni a Betonútépítőt, hanem hosszú távon működtetni akarja azt. Teimel Gézáné vezérigazgató pedig lapunk érdeklődésére elmondta, hogy várhatóan július végéig, de legkésőbb augusztus elejéig elkészül az építőipari társaság új üzleti terve. Ez úgy próbál illeszkedni a korábbihoz, hogy közben figyelembe vegye az új tulajdonos érdekeit is. A vezérigazgatónő többet nem árult el az üzleti elképzelésekről. Szakmai körökben tudni vélik azonban, hogy ingatlanpiaci szempontból ugyancsak előnyösnek tekinthető az üzlet. Ezzel ugyanis a vevő birtokába került a majdnem készen álló Európa Szálló és a szomszédságában lévő hárshegyi ingatlan is.
Kérdés, mekkora pénzt képes és hajlandó a Betonútépítő megerősítésére fordítani az új győri tulajdonos. Vannak olyan elképzelések is, amelyek szerint az építőipari vállalatot tőzsdére viszik. Ehhez legalább 3 évre lenne szükség, ha nyomban hozzálátnának a felkészüléshez. Pallay Tibor bizonyos abban, hogy cége fellendülés előtt áll. Optimizmusát arra alapozza, hogy az uniós csatlakozás infrastrukturális és környezetvédelmi követelményeinek teljesítése érdekében rövid időn belül hatalmas munkákba kell fognia az országnak. Ezekhez a közösség pénzt is ad, ami csökkenti a magyar költségvetés alakulásától való függést.
A Betonútépítőn tehát a magyar pénzügyi befektető – ellentétben az olasz szakmai tulajdonossal – látszólag nem kíván túladni, sőt inkább úgy tűnik, maga is részesedni akar a benne – és a remélt ágazati konjunktúrában – rejlő lehetőségekből. A kulcsszó az általános építőipar lehet, ami egybecsenghet a BNÉ Rt. vezetőjének elképzelésével. Az azonban a Konflax számára is kérdés, hogy tőkeinjekció nélkül vajon mennyit tud produkálni új vállalata. Ha ugyanis a tőkenyújtás mégis elkerülhetetlenné válik, s arra az új tulajdonos önmagában nem lenne képes, akkor társat kell keresnie a céghez, vagy túl kell adnia rajta. Mindenesetre a pénzügyi befektető – a Betonútépítő megszerzésére fordított összeget figyelembe véve – ez utóbbi esetben is nyereséggel kerülhet ki az ügyletből.
