Elérte a 188 milliárd dollárt az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya 1996-ban. Ebből 45 milliárd a Japánnal, 40 milliárd pedig a Kínával folyatott kétoldalú kereskedelem rovására írható. 1993 óta azonban több mint négyszeresére, 40 milliárd dollárra növekedett az USA kereskedelmimérleg-hiánya a NAFTA két kulcsországával, Kanadával és Mexikóval szemben is. A statisztikák egyelőre a mindössze három esztendős múltra visszatekintő NAFTA korábbi és mostani ellenzőinek táborát erősítik, akik szerint a vámhatárok eltörlésének első számú vesztese Észak-Amerikában hosz-szabb távon is az USA.
A Clinton elnök újraválasztási kampányát 35 millió dollárral támogató szakszervezeti szövetség véleménye szerint a szabadkereskedelem, amely a globalizáció meghatározó eleme, az Egyesült Államok számára elsősorban azt jelenti, hogy az USA multinacionális vállalatai üzemeket és munkahelyeket “exportálnak” az alacsony termelési költségű és munkabérű országokba.
Érdemes részletesebben is megvizsgálni, hogyan alakult ki az USA kettős kereskedelmi deficitje északi és déli szomszédjával szemben. Ami Kanadát illeti: az északi szomszéd nyomott gazdasága és a dollár gyengélkedése nyomán számottevően megnövekedett a Kanadából származó behozatal, s ezzel nem tudott lépést tartani az odairányuló amerikai export növekedési üteme. A detroiti nagy autógyárak, amelyek a globalizáció motorjai – General Motors, Ford, Chrysler – több részleget és üzemet működtetnek Kanadában, s termelésük mind nagyobb részét helyezik ki az északi határon túlra.
A Mexikóval folytatott amerikai kereskedelemben kialakult óriásdeficit elsősorban arra vezethető vissza, hogy 1994-ben igen nagy mértékben leértékelték a pezót. Így szinte egyik napról a másikra számottevően megnövekedett a mexikói termékek versenyképessége, ugyanakkor a déli szomszéd “importétvágya” igencsak zsugorodott. Az autókereskedelem Mexikóval még egyoldalúbb, mint Kanadával: Mexikó 1996-ban egymillió gépkocsit “exportált” az USA-ba, noha e járművek döntő többsége a detroiti óriások Mexikóba “átültetett” gyáraiból került ki. 1996 első kilenc hónapjában az autók és alkatrészek kereskedelme 11,9 milliárd dolláros aktívumot mutatott Mexikó javára.
Az előrejelzések szerint a Mexikóval folytatott kereskedelemben 1997-ben valamelyest csökken az USA hiánya, miután az amerikai gazdaságban némi lassulás, a mexikóiban pedig érezhető élénkülés várható. A derűlátó előrejelzések is csak annyit mondanak, hogy kedvező esetben a deficit fokozatos mérséklődésére lehet számítani. Amennyiben a kanadai gazdaság növekedése 1997-ben erőteljesebb lesz a vártnál, Kanadával szemben is csökkenhet az USA kereskedelmimérleg-hiánya.
A NAFTA-hiány azonban szélesebb összefüggéseket is felvet, nevezetesen Washington viszonyát a szabadkereskedelemhez dél-amerikai “szomszédaival”. Ismeretes, hogy a dél-amerikai országok szeretnék megvalósítani 2005-ig a szabadkereskedelmet Alaszkától Argentínáig. Néhány évvel korábban ebben a törekvésükben Washington is osztozott, a NAFTA-deficit duzzadásával azonban a törvényhozásban erősödni látszik a gazdasági nacionalizmus és a nyílt, valamint a kevésbé nyílt protekcionizmus – miközben a multik egyértelműen és határozottan folytatják globalizációs politikájukat.
E konfliktus miatt korántsem biztos, hogy az újraválasztott Clinton a nyáron megkapja a törvényhozástól a zöld jelzést a NAFTA kibővítésére először Chilével, majd fokozatosan egész Dél-Amerikával.
Miközben az Egyesült Államokban a szabadkereskedelmi társulás kibővítésének ügyében – enyhén szólva – habozás tapasztalható, más országok már cselekednek. Kanada novemberben szabadkereskedelmi megállapodást kötött Chilével. A Brazíliát, Argentínát, Paraguayt és Uruguayt összekapcsoló Mercosur vámunió nemrégiben társult tagsági státuszt adott Chilének és Bolíviának. Ezen események nyomán egyes kereskedelempolitikusok az USA-ban figyelmeztetnek: nem kizárt, hogy kereskedelmi kérdésekben Washingtonnak belátható időn belül olyan kereskedelmi blokkokkal kell majd tárgyalnia a nyugati féltekén, amelyeknek “nem ő írja a szabályait”. E lehetőségnél minden bizonnyal kifizetődőbb lenne – vélik a globalizáció és a szabadkereskedelem hívei – a NAFTA mielőbbi kibővítése. Erről persze még meg kell győzni a törvényhozás egy nem jelentéktelen részét.
