Gazdaság

VILÁGKERESKEDELMI KONFERENCIA – WTO-nyitány Szingapúrban

admin
admin

1996. 12. 04. 00:00

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 1995. januári megalakulása óta először több mint száz ország minisztere találkozik december 9-én Szingapúrban. Ezen az első, a jövőben kétévenként megrendezendő tanácskozáson üzleti keretet szeretnének adni a nemzetközi piacok liberalizálásának. Több hónapnyi előzetes genfi megbeszélés után azonban a tagok még abban sem tudtak megegyezni, hogy egyáltalán mit kellene elérniök.

A Financial Times értékelése szerint a mintegy ötezer résztvevősre tervezett mamuttanácskozáson már csak a méretek miatt is igen kevés lényeges dolog történhet. Vagy, ami még ennél is kínosabb, csupán a tagok közötti nézeteltéréseket sikerül megfogalmazni.

Renato Ruggiero, a WTO főigazgatója a szervezet presztízsét növelő eseménynek szánja a tanácskozást. A régi Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében a miniszterek rendszertelenül jöttek össze, gyakran csak válságok esetén. A hivatalos WTO-menetrendet eleve azzal a céllal alakították ki, hogy növeljék a WTO szerepét, és rendszeresebben bevonják a kormányokat a kereskedelmi stratégia kialakításába.

Az első újmódi tanácskozás, a WTO-premier napirendjének összeállítása azonban (némileg érthető módon) több viszályt gerjesztett, mint összhangot. A nehézségeket részben az időzítés magyarázza. A világ legátfogóbb kereskedelmi csomagját létrehozó Uruguayi-forduló után három évvel a legtöbb kormány nem szívesen kezdene bele még egy ilyen kegyetlen maratoni versenybe.

Az Egyesült Államok újraválasztott elnökének még nem lehet új tárgyalási mandátuma a republikánus többségű Kongresszustól, amely egyáltalán nincs elragadtatva a szabadkereskedelmi kezdeményezésektől. Ráadásul az elnökválasztási harcban a kereskedelempolitika viszonylag kisebb hangsúlyt kapott, és ez a helyzet rövid idő alatt még nem változhatott meg.

Várhatóan tehát kevés liberalizációs egyezség születik Szingapúrban. A remények középpontjában annak a javaslatnak az elfogadása áll, hogy 2000-re töröljék el az információtechnológiai termékek vámját. Kísérletet tesznek továbbá a távközlési piacok megnyitásáról szóló, megtorpant tárgyalások felélesztésére.

Az előzetes vita során kiderült: éles ellentétek vannak a tekintetben, hogy milyen irányban és milyen gyorsan alakuljon a multilaterális kereskedelmi rendszer. A nézetkülönbségek miatt még nem sikerült megegyezni egy, a célokat rögzítő politikai nyilatkozattervezetről, amelyet a minisztereknek Szingapúrban kellene elfogadniuk.

A WTO – elvben – már több évre előre elkötelezte magát egy komoly “beépített napirend” mellett. A távközlési és pénzügyi szolgáltatási kereskedelem felszabadításáról folyó tárgyalások befejezésén túl a tagok számos kérdés – a mezőgazdaság, a szolgáltatások és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok – megvitatására tettek ígéretet. A leghangosabb kérdések most már azt firtatják, hogy kell-e további feladatokat vállalnia a WTO-nak, s ha igen, milyeneket.

Az Egyesült Államok a közbeszerzések fokozottabb áttekinthetőségét szorgalmazza. Az Európai Unió az egyes országok versenypolitikája és a kereskedelem közötti kapcsolatról, valamint a külföldi befektetések igazságos kezelését garantáló nemzetközi szabályok megfogalmazásáról akar tárgyalni. Mindkét hatalom azt várja a WTO-tól, hogy vállaljon szerepet az alapvető munkaügyi normák fenntartásában. Ha nem foglalkoznak a kérdéssel, a fejlett ipari országokban protekcionista következményektől lehet tartani.

Ezek a követelések azonban a fejlődő országok erős ellenállásába ütköznek. Egyesek szerint a WTO-nak nem új kérdésekkel kellene foglalkoznia, hanem az Uruguayi-forduló kötelezettségvállalásainak – mint például az amerikai és európai textilpiacok megnyitására tett ígéretek – végrehajtásával. Szinte minden fejlődő ország mereven elzárkózik a munkaügyi normák megvitatásától. A WTO erre szerintük nem alkalmas fórum, és azt állítják: a fejlett országok csak ürügyet keresnek a kereskedelmi korlátozások legitimálásához. Ugyanilyen vitatott a külföldi beruházások szabályozása. Ruggiero főigazgató és néhány fejlődő ország, köztük Brazília támogatja a kérdés megbeszélését, mások viszont, élükön Indiával és Malajziával, hevesen ellenzik a puszta felvetést is.

Valamivel könnyebbnek látszik a versenypolitikával kapcsolatos konszenzus megteremtése. Japán, Hongkong és Dél-Korea a dömpingellenes intézkedések korlátozásáról szeretne tárgyalni, ám ezt az USA és az Európai Unió mereven elutasítja. Patthelyzet alakult ki azon javaslatok tekintetében is, amelyekkel azt szeretnék megakadályozni, hogy környezetvédelmi intézkedések torzíthassák a szabadkereskedelmet.

Ezenközben még az elvileg rutin jellegű jelentéseket készítő WTO-bizottságok munkáját is lemaradások és nézeteltérések jellemzik. Nincs egyetértés arról, hogy miként kezeljék a jövőbeni tárgyalások “beépített napirendjét”.

Sir Leon Brittan, az EU kereskedelmi biztosa azt szeretné, ha Szingapúrban megkezdődnének egy, még ebben az évezredben megtartandó, teljes körű kereskedelmi forduló előkészületei. Ez a felvetés azonban még az Unión belül is kevés támogatást kapott.

Az új szervezet bürokratikus alapgépezete eközben zökkenőmentesen működik. A kormányok szívesen veszik igénybe az új vitarendezési mechanizmusokat olyan másodlagos jelentőségű ügyek eldöntésénél, mint például az EU banánimport-politikája. Az Egyesült Államok ügyvezető kereskedelmi képviselője ezért úgy nyilatkozott a Financial Times munkatársának, hogy a minisztereknek nem is kell beleavatkozniuk a WTO napi ügyeibe. Inkább egyfajta “igazgatóságként” kell működniük, amely időről időre (kétévenként) áttekinti az előrelépést. Mások szerint viszont nincs sok értelme a kétévenkénti tanácskozásnak, ha a minisztereknek nincs mit megbeszélniük, illetve eldönteniük.

A nemzetközi kereskedelmi politika már korábban is nehezen talált magának világos irányokat, különösen a nagy kereskedelmi fordulók után. Ma azonban ugyanez a helyzet a korábbinál súlyosabb kihívást jelenthet, elsősorban azért, mert a kereskedelem a legtöbb ország gazdaságában központi helyet foglal el. Tavaly az áru- és szolgáltatásexport a világ termelésének 24 százalékát tette ki, szemben az egy évtizeddel korábbi 17 százalékkal. Ez a növekedés a piacok megnyitása terén korábban elért sikereknek köszönhető; a WTO-nak még bizonyítania kell, hogy elegendő ereje és előrelátása van a folyamat fenntartásához.

A GATT-ban ez a hajtóerő sokáig az Egyesült Államok volt: meghatározta a napirendet, a többi országot pedig szelíden vagy erőszakosan rávette a megegyezésre. Úgy tűnik azonban, hogy mára Washingtonnak sem szándéka, sem képessége nincsen a szerep folytatására. Más WTO-tag pedig nem alkalmas erre.

Egyes megfigyelők azt remélték, hogy a fejlődő országok, az Uruguayi-fordulóban való lelkes részvételük után, aktívabb szerepet fognak játszani a WTO-ban. Megnövekedett befolyásuk azonban áldás és átok egyszerre: némelyek jobb ügyhöz méltó buzgalommal küzdenek a nekik nem tetsző javaslatok megakadályozásáért. Egyes fejlődő, elsősorban ázsiai országok kormányai attól félnek, hogy a fokozott liberalizáció esetén nehezebben tudják ellenőrizni a világgazdaságba való bekapcsolódásuk ütemét.

A WTO tagságának bővülésével csak még nehezebb lesz a továbblépés. Jelenleg körülbelül 30 ország vár a csatlakozásra, köztük Kína és Oroszország. Legtöbbjük szegény ország, amely még csak most birkózik a piacgazdaság elveinek elsajátításával.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.