Gazdaság

ÁRVESZTESEK

A piac szereplői eltérő mértékben, de valamennyien vesztesnek érzik magukat az idén. Az élelmiszerek áremelkedése elmaradt az inflációtól, átlagosan 18,5 százalék volt. A növényi termékek több mint ötven százalékkal kerültek többe, a búzáért kétszer annyit kérnek, mint egy évvel korábban. Az állati termékek felvásárlási ára átlagosan kevesebb mint hat százalékkal nőtt, a tojásé azonban több mint egyharmadával. Ilyen arányban drágultak a friss és déli gyümölcsök is. Az élelmiszerek is az átlagosnál kevésbé, 17-18 százalékkal drágultak. Az első kilenc hónap adatai alapján a krumpli ára 30-60 százalékkal volt kisebb az előző év azonos időszakáénál, a sertéshús ára csak négy százalékkal növekedett, az ebből készült szalámi, kolbász is az átlagnál szerényebben, 11 százalékkal drágult. A sertésállomány növekedett, a takarmány drágult, a fogyasztás azonban már az első fél évben mintegy tíz százalékkal csökkent, a fogyasztói árak pedig 6-16 százalékkal lettek kisebbek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik