Gazdaság

NYUGDÍJ – ÁTALAKÍTÁS ELŐTT – Pilléres ötlet

admin
admin

1996. 12. 04. 00:00

Várhatóan lapunk megjelenésével egy időben tárgyalja a kormány a nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatos elképzeléseket. Az elmúlt hónapokban lázas előkészítő munka folyt a különféle szakmai műhelyekben, amelynek során lassan körvonalazódni látszanak az 1998. január 1-jén bevezetendő új nyugdíjrendszer alapjai. Túlzás lenne azonban azt gondolni, hogy letisztult, kristálytiszta elveken nyugvó elképzelések kerülnek a kormány elé.

Nyugdíjrendszerünk az utóbbi években egyértelműen válságba került – a válság oka a szakemberek szerint magukban a jelenlegi nyugdíjrendszer elveiben és az ezek alapján felépülő struktúrájában rejlik. A mai nyugdíjrendszer a magas nyugdíjjárulékok ellenére képtelen arra, hogy megfelelő szintű nyugellátást biztosítson. A mindenkori kormányok számára egyre komolyabb gondot jelent a nyugdíjrendszer finanszírozása – miközben a nyugdíjasok elégedetlenek a szolgáltatások színvonalával, a magas tb-járulékszint megdrágítja a munkaadók számára a munkaerő alkalmazását. A romló versenyképesség kedvezőtlenül hat a foglalkoztatásra, ami tovább fokozza a jelenlegi szisztéma finanszírozási gondjait.

A kormány idén májusban döntött a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer 1998. január 1-jei bevezetéséről (Figyelő 1996/16. szám), amelynek során a jelenlegi felosztó-kirovó nyugdíjrendszer fokozatosan (40-50 év alatt) átalakul majd egy vegyes finanszírozású – felosztó-kirovó és tőkefedezeti elemet egyaránt tartalmazó – ellátórendszerré. Ez egy füst alatt jelentené a ma több sebből vérző nyugdíjbiztosítási rendszer reformját és egy gyökeresen új előgondoskodási forma – a tőkefedezeti elven nyugvó nyugdíjbiztosítási pénztár – bevezetését.

A most kidolgozott nyugdíjreform-tervezet kétpillérű nyugdíjrendszerrel számol. Ez a kétpillérű új nyugdíjszerkezet a jelenlegi nyugdíjrendszerrel párhuzamosan működne. Ám a “régi” nyugdíjrendszer is komoly reformok elé néz, amelyek a tervek szerint 2009-ben zárulnak le – a reformok eredményeképpen a jelenlegi rendszer valamennyi megállapítási szabálya, paramétere (egy alább ismertetendő kivételtől eltekintve) azonossá válna az új nyugdíjrendszer alapnyugdíjával.

A kétpilléres új nyugdíjrendszerben lenne egyrészt egy, a jelenleg is érvényes felosztó-kirovó elven működő alapnyugdíj, amelyet azonban már csak a járuklékbefizetések kétharmadából finanszíroznának, és amely értelemszerűen csak a nyugdíj egyik felét biztosítaná. A másik fele ugyanis a tőkefedezeti nyugdíjpillérből származna, ahová a befizetéskor a járulék egyharmada kerül. A kötelező járulékfizetésből származó összegek a megtakarítási időszak alatt – vagyis 62 éves korig, a nyugdíjjogosultság kezdetéig – a biztosított egyéni számláira kerülnek. Ekkor a megtakarított, a befektetések révén gyarapított és felhalmozott összeget váltják át kiegészítő nyugdíjra.

Az új rendszerbe való belépés csupán a munkaerőpiacon újonnan megjelenők számára lesz kötelező. A többieknek két év (várhatóan 1998. január 1-jétől 1999. december 31-ig) áll majd rendelkezésükre arra, hogy eldöntsék: maradnak a régi felosztó-kirovó rendszerben folyósított nyugdíjaknál, vagy pedig kötelező befizetéseik egy részét (előreláthatólag egyharmadát) valamelyik újonnan alakuló nyugdíjbiztosító pénztárnál vezetett egyéni számlán kamatoztatják tovább. Az átlépők jelenlegi rendszerben szerzett szolgálati éveit persze beszámítják, igaz, némi “büntetőkamattal” megfejelve. Az alapnyugdíj megállapításának szabályai, paraméterei egy kivételével megegyeznek a jelenlegi nyugdíjrendszer 2009-re megreformált szabályaival: az új nyugdíjrendszer a szolgálati járulékfizetési éveket 1 százalékkal ismeri el (40 évnyi munkaviszony esetén a megállapított nyugdíjalap 40 százaléka jár), míg a jelenlegi nyugdíjrendszerben ez 1,5 százalék.

A jelenlegi rendszerben degresszíven állapítják meg a munkajövedelmek beszámításának mértékét; ez a degresszió csak fokozatosan enyhíthető, s csak 2009 után szüntethető meg. A degresszív nyugdíjszámítás értelme az, hogy a kifizethető nyugdíjak mértékét kiegyenlíti: a nagyobb keresetűek így kisebb nyugdíjat vehetnek kézhez, mint amennyire átlagkeresményük alapján arányosan számíthatnának – s a különbözetből finanszírozzák az alacsonyabb keresetűek nyugdíját. A degresszió mérséklése a jelenleg kialakítás alatt álló nyugdíjreform fontos programpontja, ez azonban csupán több lépésben valósulhat meg, hiszen a degresszió hirtelen csökkentése esetén az újonnan megállapított nyugdíjakkal kapcsolatos kiadások rögtön mintegy tíz százalékkal megugranának, s ez kezelhetetlené tenné a nyugdíjrendszer finanszírozását.

A nyugdíjreform kapcsán nem arról van szó, hogy a nyugdíjrendszert ezekkel a lépésekkel – részben – privatizálják, hiszen a privatizáció már megkezdődött: az a jövedelemtulajdonos, aki jórészt kikerüli a járulékfizetést, s az így “megspórolt” pénzt valamilyen formában (lehet ez akár ingatlan vagy más tartós érték) félreteszi, egyben már saját kezébe is vette jövőjének (benne: későbbi inaktív jövőjének) finanszírozását. Most már csak az a kérdés, hogy lehet-e ezt a spontán privatizációs folyamatot kanalizálni, társadalmilag ellenőrizhető mederbe terelni, ahol a terhek eloszlása egyenletesebb, másrészt az elért hozamok megjelennek, szakszerűbben kezeltetnek stb.

Mindenképpen őszinte a kormányzati szándék az egyéni ellenőrzés és autonómia erősítésére – azonban el kell felejteni a járulékbefizetés ellenőrzésének javításához fűzött illúziókat, hiszen ezek az elmúlt fél évtizedben is hiábavalónak bizonyultak. A jelenlegi rendszerű, s részben továbbra is fennmaradó felosztó-kirovó nyugdíjszisztéma legfőbb problémája éppen a belé vetett bizalom megállíthatatlannak tűnő eróziója, amelynek megállítására vagy akár fékezésére a jelenlegi nyugdíjszisztéma mindenkori vezetése képtelen – az emberek pedig naponta szavaznak a lábukkal. Ezt a folyamatot látszólag paradox módon éppen a tőkefedezeti pillér kiépítése állíthatja meg, vallják a reform hívei, hiszen a nyugdíjrendszer két eleme csak együtt vehető igénybe, s ha a nyugdíjrendszer tőkefedezeti része beváltja a lakossági bizalmat, úgy az egész szisztéma felértékelődik.

Természetesen, mivel csak a járulék kétharmada marad a társadalombiztosítási nyugdíjalapnál, átmenetileg bizonyos hiány keletkezik. A nyugdíjalap egyensúlyát nem a tőkefedezeti rendszer oldja meg – ezt ettől függetlenül is meg kell teremteni. Az történik majd, hogy a nyugdíjalap egyenlegét különböző eszközökkel helyreállítják (ezek között éppúgy szerepelhet az indexálás megfelelő kialakítása, mint a korhatáremelés, a járulékfizetési alap kiszélesítése stb.), mi több, még némi többletet is képeznek, s ennek egy részét használják fel az átmenet finanszírozására. Érdemes figyelembe venni, hogy az előrejelzések nem számolnak azzal, hogy az egyének ösztönzöttsége megváltozna. Márpedig ezek, az egyensúly kialakításához szükséges lépések nyilvánvalóan rontják az egyéni ösztönzöttséget – azaz túlzó becslésnek tekinthető, hogy – mintegy “önmagától” – hirtelen ilyen jelentős többlet keletkezne a rendszerben. Csakhogy – a tőkefedezeti pillér megléte miatt – az egész (kétpilléres) kötelező nyugdíjrendszer megítélése javulni fog, s az első pillérből sem annyi járulék kerül majd ki, mint azt az első pillanatra vélik. A két szisztéma együtt él, s mindkét típusba csak egyszerre és együttesen lehetséges a befizetés.

További kérdéseket vet fel az átmenet finanszírozása. A tb-költségvetés hiánya már most eléri a GDP 1 százalékát. Ám a nyugdíjreform kidolgozásában részt vevő s mégoly szkeptikus szakemberek is azt állítják, hogy ez az átmenet időszakában sem lesz több. A költségvetés ilyen mértékű hiánya ugyanis önmagában nem lesz probléma – csak akkor, ha nem áll mögötte a megtakarítások megfelelő növekedése -, ellenkező esetben ugyanis a nemzeti megtakarítások csökkennek. Márpedig itt tényleges megtakarításnövekedés várható annak révén, ami a nyugdíjalapokban képződik, azaz a nemzeti megtakarítások változatlanok maradnak. A megtakarításokat pedig, különösen az első, óvatos befektetési periódusban, előszeretettel tartják állampapírokban – ezt a nemzetközi példák ékesen alátámasztják. Ennek aránya kezdetben akár a 99 százalékot is elérheti; később persze csökken, s ez is a cél: a befektetések elvárt hozamának biztosítása érdekében a nyugdíjpénztárak szétterítik (diverzifikálják) befektetéseiket.

Az egész reform makrogazdasági hatása nem csupán az, hogy a befektetési piacon a nyugdíjpénztárak képében stabil és nagyobb pénzek felett rendelkező honi befektetők jelennek meg, hanem abban is, hogy nőnek a nemzeti megtakarítások, több beruházást lehet biztonságosan finanszírozni, külső eladósodás nélkül. Tehát a mikroszintű tőkepiaci hatások és a munkaerő-piaci hatások (többen vállalnak munkát a “fehér” szektorban, javul a kereset-érdekeltség stb.) mellett főként az a fontos, hogy javul a gazdaság hosszú távú növekedési potenciálja.

Mindemellett ki kell számolni azt is, hogy a várható átlépési hullám (a puszta felosztó-kirovóból a kétpilléres szisztémába) miként érinti az egyes alanyok nyugdíjbefektetéseit, s hogy miként érvényesülhet itt az igazságosság és az egyéni hasznok optimalizációja. Ehhez meg kell becsülni a tőkefedezeti rendszerű pénztáraknál elhelyezett befektetések várható hasznosulását, hozamait, s máris kiszámolható, melyek azok a korosztályok, akiknek megéri “rendszert változtatni”. Az idősebbeknek természetesen nem érdemes átlépni, hiszen az új rendszernek nagyobbak a költségei, viszont hosszabb távon jobb a megtérülése – ehhez viszont még hosszabb munkaviszony kell. A nemekből adódó különbségek és a megfelelő kor- és jövedelmi csoportok figyelembevétele nyomán a következő általános szabályokat állíthatjuk fel: minél fiatalabb valaki, annál inkább érdemes átlépnie, s mindenképpen érdemesebb a férfiaknak. Az átlagosnál jelentősen magasabb jövedelem még tovább is kitolhatja az átlépés optimális idejét.

Központi szerepet játszanak az átállást meghatározó kalkulációkban a szerzett jogok is. Ezeket az átlépő nem viszi át teljes mértékben, azaz az átlépésért fizet azzal, hogy az átlépés előtt megszerzett nyugdíját nem kapja kézhez teljes mértékben – ezért viszont bőségesen kárpótolhat a tőkefedezeti rendszerből nyert többletnyugdíj. Könnyen belátható, hogy a szerzett jogok százszázalékos meghagyása túlkompenzálná az átlépőt. Egy teljesen teoretikus modellben úgy vélhetjük, hogy minél fiatalabb valaki az átlépés időpontjában, annál kisebb mértékben vigye magával a szerzett jogait – így azt is megtehetnénk, hogy tíz évnél rövidebb munkaviszony esetén semmit nem ismernénk el, s az átlépő a másik pillérből nyerhető haszon miatt még így is jól járna. Ehelyett azonban a régi rendszerben maradókra érvényes másfél százalékos évenkénti beszámítás helyett egy lineáris beszámítást alkalmaznak: például csak egy százalékot adnak az új rendszerbe lépőnek.

A szakértők egy része szerint a teoretikusan szép és megalapozott új nyugdíjkonstrukció léte az intézményrendszeren áll vagy bukik. A kiépülő intézményeket két értelemben is lehet drágán működtetni: magas fix költségekkel, illetve amatőr befektetők esetén, igen gyenge hozamokkal. Márpedig a jelenlegi reformtervezetek megvalósulása esetén könnyen lehet, hogy egy elaprózott pénztárrendszer alakul ki, amelynek egyes elemeiben a kívánatosnál jóval magasabbak a fix üzleti költségek, és kockázatosak a megtérülések. Egy, a rendszer kidolgozásában részt vett szakértő szerint az volna az optimális megoldás, ha húsz-harminc tőkeerős nyugdíjalap jönne létre, mögöttük profi alapkezelőkkel – a profi cégek, biztosítók amúgy is megcsinálják a maguk pénztárait -; aki egy kicsi, tapasztalatlan pénztárat választ, az könnyen veszíthet.

A jelenlegi s a kettős rendszerben is fennmaradó felosztó-kirovó nyugdíjpillér intézményrendszere is átalakításra szorul. Magától értetődően ki kell alakítani a nyugdíjjogosultak nyilvántartását (ehhez pedig informatikai fejlesztések is szükségeltetnek) – enélkül az első pillér reformját sem lehet megvalósítani. A nyugdíjmegállapításhoz ugyanis már nem csupán a nyugdíjbavonulást megelőző öt év, hanem a teljes munkaviszony kereseti, illetve járulékfizetési adataira is szükség lesz. A jelenlegi törvénytervezet szerint még a jelenlegi Nyugdíjfolyosósító Intézetre is rábízhatnánk valamennyi nyugdíjkifizetésünk lebonyolítását. Tekintetbe véve, hogy a kétpilléres szisztémába átlépőknek legalább még 10 évet el kell tölteniük a tőkefedezeti pillérrel kombinált rendszerben, az első kifizetés 2008-ban esedékes, akkorra pedig a Nyugdíjfolyósító már feltehetőleg alkalmas lesz efféle feladatok betöltésére – ha pedig mégsem, úgy ezt a feladatott rábízhatjuk a bankrendszerre is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.