Gazdaság

MASPED-TERJESZEKEDÉS

A Masped Rt. nyerte el a lett kormány boszniai segélyének helyszínre szállítását. A mintegy 137 ezer német márka értékű élelmiszersegély Budapesten keresztül jut el a helyszínre. A Masped 100 ezer dolláros alaptőkével bejegyzett rigai leányvállalata azért kapta meg az üzletet, mert a nemzetközi áraknál 40 százalékkal olcsóbb ajánlatot tett. A szállítmányozási cégnek fontos a piaci jelenlét Rigában, miután a lett gazdaság élénkülésére és a magyar-balti kereskedelem bővülésére számít. A társaság, amelynek a balti országon kívül Belaruszban és Kazahsztánban is van vegyes vállalata, jövőre nyugat felé fordul: 1997 elején Rotterdamban saját képviselet nyitását tervezi. Szintén jövő évi terv, hogy a Mahart budapesti kikötőjében fedett átrakodóbázis épül, Agroterminál néven. A Masped árbevétele az idén 16 milliárd forint lesz, adózás előtti eredménye pedig várhatóan 490 millió forintra rúg majd. A cég tavaly óta tartó üzleti sikere – 1995-ben árbevétele 60, adózás előtti eredménye pedig 25 százalékkal haladta meg az előző évit – a három évvel ezelőtt meghirdetett expanziós politikának köszönhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik