Ismét fellángolt a vita a patikák jövedelmezősége körül, bár a disputa ezúttal is egyoldalú: a gyógyszerészek érdekképviseleti fórumai felháborodnak, a kormány képviselői pedig – egyéb gondjaik lévén – nem igazán vesznek erről tudomást.
A gyógyszerészek régóta (úgyszólván a kezdetektől) panaszkodnak az 1993 elején rendeletileg életbe lépett (azaz mindenki számára kötelező) árrésstruktúrára. Eddig többnyire még nem az árrésszerkezet degresszivitása volt a panaszok tárgya (ennek lényege, hogy a gyógyszerár nagyságával együtt sávosan csökken az alkalmazható árrés – lásd Figyelő, 1996/39.), hanem pusztán az, hogy elmaradt az árrésstruktúra valorizációja, hiszen a legnagyobb kulcsot tartalmazó olcsó gyógyszerek sávja a patikaszerek árának emelkedésével lassan kiürül. Ennek megfelelően csökken az átlagos árrésszint: az 1993-as 22 százalékkal szemben az idén már csak 17,4 százalékra lehet számítani.
A Magyar Gyógyszerész Kamara vezetői most azzal vádolják a népjóléti tárcát, hogy figyelembe se vette a szövetségre lépett gyógyszerész érdekképviseleti szervezetek (köztük a Kamara) idén október 22-én benyújtott javaslatát, amely az árrések valorizációjával foglalkozott, ám amely csupán csekély terhet rótt volna a lakosság és a biztosító vállára. A népjóléti minisztérium egy hónappal később megalkotta a maga tervezetét, melyben a kamarai javaslatokkal szemben (2,5 százalékos átlagos árrésszintemelés) csupán 0,7-0,8 százalékos kiskereskedelmi árrésemelkedésről esik szó, s amely egyáltalán nem foglalkozik a nagykereskedelmi árrések valorizációjával. Mindez – hangsúlyozta a Kamara elnöke, Szabó Sándor – nem biztosítja a gyógyszertárak funkciójának és színvonalának szinten tartását.
Tévedés volt a degresszív árrésrendszer bevezetése, amit az is bizonyít, hogy a szisztéma egyik kitűzött célját sem érte el. Kamarai vélemény szerint a gyógyszerárak emelkedését nem sikerült mérsékelni, a gyógyszerfogyasztás struktúrája nem kívánt irányba tolódott el, a lakosság gyógyszerbeszerzéssel kapcsolatos terhei jelentősen megnőttek, miközben jelentős elfekvő gyógyszerkészletek keletkeztek, s ezért egyre több értékes gyógyszert semmisítenek meg. A kamara szerint alapvető tévedés volt “vágtató inflációs” körülmények között egy degresszív árrésrendszer bevezetése és fenntartása, hiszen így a gyógyszertárak jövedelmezősége rohamosan csökken, ami már a gyógyszerellátás biztonságát fenyegeti. A kamara vezetői utólag felemlegetik, hogy a rendelet négy évvel ezelőtti bevezetésekor nem készült hatástanulmány, és optimistán mindössze 20 százalék körüli inflációval számoltak, az pedig puszta ígéret maradt, hogy az árréskulcsokat és a jövedelmezőséget évenként felülvizsgálják, s a sávokat ennek megfelelően valorizálják.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a népjóléti tárca képviselője már az őszelőn is csak úgy tartotta elképzelhetőnek a valorizációt, ha az az inflációt nem gerjeszti – ez viszont csak úgy lehetséges, ha az árréstömeget nagyjából változatlanul hagyják, s a sávhatárokat ennek megfelelően változtatják.
