Gazdaság

FELVÁSÁRLÁSI HÁBORÚ A DOHÁNYIPARBAN – Levélváltás

Az idei, minden korábbinál kevesebb dohánylevél-termésért minden eddiginél nagyobb harc bontakozott ki a fermentálók között. Az újrainduló Dohányfermentáló Rt., elegendő leszerződött termesztő híján, a Nyidofer partnereinél termett dohányt igyekszik megvásárolni, amit konkurense tisztességtelennek tart. Eközben a gyárak, a tavalyi rekordveszteségek után, az idén a legális piac szűkülése ellenére összességében nyereséggel zárnak.

Bittner Imre, a Dohány Terméktanács soros elnöke a Figyelőnek elmondta: az idén 7000-7300 tonnára tehető a magyar dohánytermés. A tavalyi 9000 tonnához képest jelentős visszaesésben a kisebb termőterület mellett szerinte közrejátszott a hűvös nyár, a csapadékos, ugyancsak hűvös ősz, valamint az újra jelentkező vírusfertőzések és a “mocskospajor” kártétele. A kedvezőtlen időjárás ellenére a soros elnök az idei termést a tavalyinál jobb minőségűnek ítélte, s ebben a nagyobb technológiai fegyelemnek, valamint a felvásárlási árak és az ezeket kiegészítő dohánygyári és állami többletforrások minőségi dohányt támogató rendszerének eredményét látja.

Bittner Imre, aki egyben a legnagyobb hazai fermentáló, a Nyidofer Rt. marketing-igazgatója, kijelentette: cége számára rendkívül sérelmes, hogy a budapesti Dohányfermentáló Rt. a felvásárlási időszakban olyan termelőktől igyekszik dohányt vásárolni, akikkel a Nyidofer kötött szerződést, és ennek érdekében a termesztésüket is finanszírozta. Az igazgató szerint a Nyidofernek nincs ellenére a verseny, konkurense lépését azonban nem tartja tisztességes üzleti magatartásnak. Ezért a társaság várhatóan a Versenyhivatalhoz fordul, szerződésszegő termelőit pedig arról értesítette, hogy amennyiben nem tesznek eleget vállalt dohányeladási kötelezettségüknek, úgy a gyár kötbér- és kártérítési igénnyel él velük szemben.

Bittner Imre úgy véli: vetélytársuk, rövid távú érdekeit szem előtt tartva, hajlandó a Nyidofernél többet fizetni a gyengébb minőségű dohányért is, ez azonban az ágazat számára akár már jövőre veszélyt jelenthet, hiszen éppen azt a cigarettagyárak által igényelt minőségjavulási folyamatot akaszthatja meg, amely idén láthatóan elindult.

Petri Tibor, a Dohányfermentáló Rt. vezérigazgatója ezzel szemben azt mondta: tisztességes üzleti magatartásra törekedett a cég, amikor üzemvezetői szervezésében újrakezdte a felvásárlást, ismét versenyhelyzetet teremtve ezzel a fermentálók között. Amennyiben a fermentáló vezetése augusztusban nem tudta volna megkezdeni a dohánylevél-felvásárlást, úgy nem teljesíthette volna a fő tulajdonos ÁPV Rt. elvárását: a szolnoki üzem folyamatos működését és az rt. privatizálhatóságát. A Dohányfermentáló Rt. két éve nem vásárolt dohányt, így a vezérigazgató szerint a cég reorganizációjának megkezdésekor a felvásárlási szerződéseket csak február végétől lehetett megkötni, miközben a konkurens már januárban szerződött a termelőkkel. Petri Tibor kijelentette: mostani dohányvásárlásai révén a fermentáló a korábbinál nagyságrendileg kisebb szervezeti formában kezdheti újra termelését, ami esélyt ad egy, a termelőket, késztermék-előállítókat, kereskedőket bevonó, vertikális integrációt lehetővé tevő privatizációra.

Az ágazat legnagyobb cégei, a cigarettagyártók lábadozóban vannak. A négy magyar dohánygyár annak ellenére jobb évet zár a tavalyinál, hogy szerintük az idén tovább nőtt a feketepiac részesedése. Patai András, a Dohányipari Szövetség főtitkára szerint az előzetes adatok azt mutatják, hogy 1996-ban legfeljebb 20,5 milliárd szál cigarettát értékesítenek a gyárak. A legális eladások így 1,2 milliárddal múlják alul az 1995-ös évet, ami még akkor is piacszűkülést jelent, ha figyelembe vesszük, hogy a tavalyi jobb eredményben szerepet játszott a BAT év végi nagyarányú cigarettaeladása. 1995-ben rekordmértékű, összesen 2,7 milliárd forintos veszteséget könyvelhettek el a gyárak. Idén a piacvezető, a Sopianae márkát birtokló BAT Magyarország Kft. már százmilliós nagyságrendű nyereségre számít. Dávid Péter, a Philip Morris hazai leányvállalatának, az Egri Dohánygyár Kft.-nek a sajtófönőke is arról számolt be: vetélytársához hasonlóan várhatóan a Philip Morris is nyereséggel zárja az évet. Mivel a legális piac a gyárak szerint szűkült, a tavalyi veszteségek oka elsődlegesen az akkori, hónapokig tartó árháború lehetett, hiszen ellenkező esetben nincs magyarázat a várható, 3 milliárd forintot meghaladó eredményjavulásra.

A gyárak közötti piaci elmozdulás az idén is folytatódott: az elmúlt héten bejelentett vezetőváltást követően már David Grine által irányított BAT Magyarország Kft. részesedése visszasüllyedt 40,5 százalékra, a három fő márkájával töretlenül fejlődő Philip Morris először lépte át a 30 százalékot, míg a Reemtsma tovább vesztett piacából, bár ennek mértéke nem közelíti meg a tavalyi zuhanást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik