Gazdaság

Az élet csupa lemondás

admin
admin

1996. 12. 04. 00:00

A LEMONDÁSOK ÉS A LEVÁLTÁSOK jegyében telt az elmúlt hét: szerdán az államfő hivatalosan is felmentette a már korábban lemondott Szabó György népjóléti minisztert, ezzel egy időben a miniszterelnök felállította székéből Lakos László agrárminisztert. Ugyanezen a napon Sándor László, az Egészségbiztosítási Önkormányzat vezetője bejelentette: az év végén távozik posztjáról. Másnap Rigó Zoltánt, a MÁV Rt. vezérigazgatóját váltotta le a területért felelős miniszter; utódja Sipos István, a vasúttársaság eddigi egyik vezérigazgató-helyettese. Pénteken következett a rendőrtábornokok menesztése: a rendőrség csúcsvezetőit “a közbiztonság helyzetének közös értékelése” nyomán mentette fel a miniszterelnök, illetve a belügyminiszter. Végül hétfőn Pitti Zoltán, az APEH vezetője döntött úgy, hogy a személye elleni támadások (adóigazolványok ügye stb.) miatt benyújtja lemondását, amelyet a pénzügyminiszter már el is fogadott.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG LEGUTÓBBI DÖNTÉSE értelmében az egészségügyi ellátórendszer átalakítása során az államnak feltétlenül garantálnia kell a tb-törvényben garantált szolgáltatásokat. Ugyanakkor az AB elutasította az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozásról szóló törvényt teljes egészében kifogásoló indítványokat.

OKTÓBERBEN KÖZEL 750 EZER GAZDASÁGI SZERVEZET működött az országban – állítja a KSH legfrissebb jelentése -, mintegy 8 ezerrel (1 százalékkal) több, mint az előző hónapban. A legnagyobb növekedés a társas vállalkozások körében tapasztalható. A működő szervezetek 61 százaléka egyéni, 30 százaléka társas vállalkozás, 7 százaléka nonprofit, 2 százaléka pedig költségvetési szervezet. Az első három negyedévben összesen 70 ezer új gazdasági szervezet jött létre.

CSÖKKENT AZ ADÓSSÁGUK azon kulturális és felsőoktatási intézményeknek, amelyek a Művelődési és Közoktatási Minisztériumhoz tartoznak: tavaly ilyenkor még meghaladta a 3 milliárd forintot, most pedig 2-2,5 milliárd között van. A minisztérium – az intézmények ellenállására hivatkozva – letett arról a tervéről, hogy külső válságmenedzserek odahelyezésével oldja meg az intézmények adósságkezelését.

AZ ADATVÉDELMI OMBUDSMAN ÁLLÁSFOGLALÁSA szerint az ÁPV Rt. köteles lehetővé tenni a kezelésében lévő közérdekű adatok megismerését. Majtényi László szerint az ÁPV Rt.-nek a működésével és gazdálkodásával kapcsolatos adatokat közérdekű adatként kell kezelnie, s mindenki számára hozzáférhetővé kell tennie. A privatizációs miniszter (aki egyébként az állásfoglalást kérte) a szolgálati titokról szóló törvény keretei között csupán az adatok egy körét minősítheti titkosnak, s korlátozhatja a belső használatra készült és a döntéselőkészítéssel összefüggő adatok nyilvánosságát.

NYOLCEZREN VETTEK RÉSZT az év második felében különböző közmunkaprogramokban; ezek költsége egymilliárd forint volt. A foglalkoztatottak jó része már sem munkanélküli-ellátásra, sem jövedelempótló támogatásra nem volt jogosult. A tervek szerint jövőre 60 ezren juthatnak hasonló módon munkához.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

kiadó (kiadó)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.