Gazdaság

BEFEKTETÉSI SZABÁLYOK – Ingyenebéd nélkül?

admin
admin

1996. 12. 04. 00:00

Az új tőkefedezeti és a régi felosztó-kirovó pillér között az az egyik alapvető különbség, hogy a tőkefedezeti rendszerben a befizetett összegeket befektetik és a befizető polgár számára kamatoztatják. Az új pillér sikere és hitelessége tehát elsősorban a befektetések eredményességén múlik majd.

A fejlett nyugdíjrendszer előnyeit élvező angolszász országokban és Hollandiában a nyugdíjalapok átlagos éves reálhozamai az elmúlt években 7,5 és 10,5 százalék között voltak. Ez jóval magasabb, mint Nyugat-Európa sok más országában. Ennek egyik magyarázata, hogy a szabályozás általában alig tartalmaz befektetési megkötést, és elsősorban a vagyonkezelőkre bízza az eszközcsoportok megosztását a biztonság-hozam-likviditás hármas optimumának elérése érdekében. Ez az első fontos tanulság: minél több a törvényben előírt megkötés, annál kisebb a befektető mozgástere, hogy teljes mértékben a nyugdíjalap érdekeinek megfelelően járjon el. Különösen érzékeny kérdés ez akkor, ha a rendeletek minimális (“legalább” jellegű) szinteket határoznak meg állampapír-vásárlásra – ezzel automatikusan korlátozva az elérhető reálhozam mértékét.

A sikeres nyugdíjalapokkal bíró országokban a befektetéseket gyakran az erre szakosodott vagyonkezelő (úgynevezett asset management) cégekre bízzák. Ezek lehetnek a befektetési bankok érdekeltségei, de kisebb cégek is. Saját tőkéjük tipikusan nem túl nagy, a kezelt vagyonok azt sokszorosan meghaladják. A nyugdíjalapoknak lehet egy vagyonkezelőjük, de a nagyobbak esetében az is gyakran előfordul, hogy több céget bíznak meg ezzel a feladattal.

Állandó kontroll

A biztonságot többek között a versenyeztetés, az üzleti hírnév és az ügyfelek megszerzésének, megőrzésének célja a működés állandó és folyamatos kontrollja, valamint az alapok által megszabott – de nem törvényben előírt – limitek (az alap saját elvárásai, kockázati tűrőképessége, kifizetési kötelezettségei) jelentik. A piaci kockázat elleni központi garanciaalapok, törvényi garanciák nemigen léteznek, hiszen ez csökkentené a hatékonyságot – amint az amerikai mondja, nincs ingyenebéd. Persze az állami felügyeleti szervek és a piaci szereplők önszabályozó testületeinek együttműködése is szükséges ahhoz, hogy a törvényességet betartassák, és a problémákat előre jelezzék.

A sikeres nyugdíjreformot, a tőkefedezeti rendszer befektetési eredményességét Magyarországon is az alapkezelők közötti éles verseny, az ellenőrizhető működés, a teljesítmények egységes alapokon történő összemérése és nyilvánosságra hozása, az értékpapír-piaci tevékenységek erős felügyelete, illetve a piac önszabályozó szervezetei és mechanizmusai jelenthetik majd.

Hazánkban az értékpapírpiac mindössze néhány éves múltra tekint vissza, a kollektív megtakarítások kezelése (befektetési alap, önkéntes nyugdíjpénztár) pedig csak három-négy éve folyik. A piac működésének nyilvánossága még elmarad a kívánatostól. Mivel az eszközök jelentős részével, az állampapírok túlnyomó többségével nem a tőzsdén, hanem a bróker- és bankközi telefonos (OTC) piacon kereskednek, erről nem áll rendelkezésre teljesen áttekinthető információ. Így a portfólióelemek folyamatos piaci értékelése nem annyira egyértelmű, mint a fejlettebb piacokon. A hozamszámításnak és különösen a teljesítménymérésnek sem alakultak még ki az egységes szokványai – ehhez a nyugati piacokon is hosszú fejlődésre volt szükség. A fentiek következtében a verseny nem teljesen hasonlítható össze a teljesítmények alapján, ugyanakkor a nyilvánosságra hozatal is hiányos. A felügyeleti szervek (Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet , Pénztárfelügyelet) ereje, tekintélye és különösen a piacon betöltendő szerepének “önmeghatározása” sem éri el a brit vagy az amerikai szintet.

A sikeres reform érdekében nálunk is szükség lenne a kollektív megtakarítások kezelésére létrehozott, a befektetési- és nyugdíjalap-kezelést végző szervezetekre. A befektetési alapok esetében ez megtörtént, az önkéntes pénztárakat viszont szinte bárki kezelheti. Ez a kötelező pénztáraknál – ahol a vagyonméretek nagyságrendekkel haladják majd meg az önkéntes pénztárakét – nem megengedhető. Így hazánkban is az erre szakosodott, személyi és tárgyi feltételekkel és legalább 100 millió forint saját tőkével rendelkező, Magyarországon bejegyzett asset management cégeknek kell végezniük ezt az állampapírok túlsúlyának csökkenésével párhuzamosan egyre komplexebb ismereteket igénylő feladatot.

Garanciális elemek

Szükséges természetesen fenntartani azt a – külföldön általános és a hazai befektetési alapoknál és önkéntes pénztáraknál is működő – rendszert, hogy a vagyonkezelőtől független, tőkeerős, jó hírnevű, a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező letétkezelő pénzintézet őrzi a pénztár eszközeit, és egyben kontrollálja a vagyonkezelő lépéseit. Így a vagyonkezelő nem dönthet befektetésekről és eladásokról anélkül, hogy a letétkezelő ellenőrzi az előírásoknak való megfelelést. A feladatok és a felelősségek ilyetén megosztása így válik alapvető garanciális elemmé.

A befektetési és diverzifikációs szabályok között minimum-szabályok nem szükségesek és nem is kívánatosak. Bizonyos befektetési formák esetében idővel fokozatosan enyhülő maximum-limitek épülhetnek a rendszerbe, például hogy induláskor legfeljebb 40 százalékot fektethessen egy pénztár hazai tőzsdei részvényekbe (egy részvénybe legfeljebb 10 százalékot), s ez a korlát néhány év alatt megszűnjön. Külföldi befektetésekre az első két évben nem lenne lehetőség (a nyugdíjreformból adódó átmeneti deficit makroegyensúly szintű kézbentartása érdekében), majd ez fokozatosan nőhetne 30 százalékra. A tőzsdei származékos ügyletek potenciális súlya hasonlóan növekedne 5-ről 20 százalékra.

Kizárt önbefektetések

Alapvetően fontos viszont az önbefektetések teljes kizárása. Ezek adnak teret leginkább a manipulációra, a pénztártagok hosszú távú megtakarításainak partikuláris érdekeknek megfelelő felhasználására. Kivételt képezhet az az eset, ha a befektetés a tőzsdén történik, ott ugyanis mindez csak nyilvánosan és piaci áron lehetséges. Általánosságban is célszerű a likvid értékpapírokat és piacokat előnyben részesíteni. Ez a tőzsdéket és az egyéb elismert nyilvános piacokat (tipikusan állampapírok esetén), illetve az ezeken forgó eszközöket jelenti. Az ezeken kívül eső forgalmat, a befektetési alapok mai szabályozásához hasonlóan, erősen korlátozni szükséges.

Fontos ugyanakkor itthon is megteremteni a piac önszabályozó mechanizmusát az állami felügyelet mellett. A kötelező pénztárak kamarája, a pénztári szolgáltatók (vagyonkezelő, letétkezelő, üzemeltető) és az állam (MNB, PM) küldötteiből álló Nyugdíjtanács feladata lenne például az, hogy a részletes törvényi szabályozáshoz ajánlásokat adjon. Az eszközök értékelésének, a teljesítmények mérésének, összehasonlításának és nyilvánosságra hozatalának alapjait ugyan a törvény adja majd meg, de a piac fejlődése, az igények változása alapján a finomhangolásra is szükség lesz majd.

A működés általános ellenőrzését, a beavatkozási mechanizmusok kialakítását és működtetését az állami felügyeletet betöltő szerveknek és a piac szereplőinek együttesen kell végezniük. Ez az értékpapírpiac és a tőzsde esetében már ma is működik Magyarországon az ÁÉTF és a Tőzsdetanács révén. Fontos az is, hogy az esetleg fizetésképtelenné váló pénztárak esetében a szolgáltatásban részesülő tagok kifizetéseinek átvállalását, az egyéni és szolgáltatási számlák más pénztárakhoz telepítését levezénylő – működésében némileg az Országos Betétbiztosítási Alaphoz hasonlító – garanciaalap egyedi döntéseinek meghozatala is a Nyugdíjtanácshoz legyen telepítve.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.