Gazdaság

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ – Az egy százalék esélye

Kisebb “cirkusz” után a napokban az Országgyűlés elé került a kormány törvényjavaslata, amelynek alapján a magánszemélyek személyi jövedelemadójuk egy százalékát már 1997-től felajánlhatják az általuk kiválasztott szervezeteknek.

A kormány igencsak rugalmasnak mutatkozott a személyi jövedelemadó egy százalékának felhasználásával kapcsolatban, hiszen hetente változtatta álláspontját. Alig egy hónapon belül először úgy döntött, hogy a magánszemélyek csak 1998-tól rendelkezhessenek adójuk egy százalékáról. Miután az ezt tartalmazó módosító javaslatot az Országgyűlés leszavazta, a miniszterek úgy döntöttek: maradjon az 1998., de akkor mindjárt két százalékról lehessen rendelkezni. A múlt heti ülésen viszont úgy határozott a kormány: mégis maradjon az egy százalék, s mégis 1997-től – úgy, ahogyan azt már az egy évvel ezelőtt elfogadott személyi jövedelemadó-törvény is tartalmazta.

Az idő sürget: az önadózó magánszemélyek legfeljebb március 20-ig, a munkáltatón keresztül elszámolók pedig március 25-ig tudnak rendelkezni adójuk egy részéről. Addig először is el kell fogadnia a parlamentnek a törvényjavaslatot, amihez szűk egy hónapra mindenképpen szükség lesz. Több mint egy hónapot vesz igénybe az is, amíg a törvényben meghatározott szervezetek – várhatóan néhány száz – kérik az adóhatóságtól felvételüket a kedvezményezettek körébe.

A listára csak azok a társadalmi szervezetek kerülhetnek rá, amelyek legalább három éve működnek, s már részesültek költségvetési támogatásban.

A kedvezményezettek között lehetnek – többek között – a törvényben megjelölt kulturális és közintézmények, s azok az alapítványok és közalapítványok, amelyek betegségmegelőző és gyógyító, szociális, kulturális vagy oktatási tevékenységgel; az időskorúak, a fogyatékosok, a hátrányos helyzetűek segítésével; a nemzeti és etnikai kisebbség, a határon túli magyarság támogatásával; közlekedésbiztonsággal, környezet-, műemlék-, természet-, gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkoznak. Nem kaphatnak viszont az adó egy százalékából a pártok, a szakszervezetek és a munkaadói érdekvédelmi szervezetek. Az egyházak és intézményeik sem részesülhetnek ebből az adóból; ezek támogatásáról külön törvény rendelkezik majd. (Az SZDSZ képviselői időközben úgy nyilatkoztak, pártjuk véleménye szerint az egyházakat “nem lehet kivenni a törvény hatálya alól, mert az alkotmánysértő lenne”. Ez is azt jelzi: még további egyezkedések várhatók.)

Az adóhatóságnak minden év október 31-ig kell majd átutalnia a kedvezményezetteknek a magánszemélyek juttatásait. Az adóalanyok csak egy szervezetet jelölhetnek meg, amelynek a 100 forintnál nem kisebb adójukat továbbítani kérik. A kormányzat azzal számol, hogy így maximum 3,5-4 milliárd forintot kell majd az adóhatóságnak továbbadnia, aminek várható költsége 400 millió forint lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik