Gazdaság

INGÓJELZÁLOG – Vihetnék valamire

admin
admin

1996. 11. 27. 00:00

Akár a hitelezési gyakorlat és hajlandóság látványos megváltozását is hozhatná az ingójelzálog, valamint a vagyont érintő zálogjog magyarországi bevezetése. Ám az Európában egyedülálló új magyar hitelbiztosítékokat a hazai bankok óvatosan fogadják. Így az ingójelzálog és nyilvántartása jövő májusi startja után nem várható roham a közjegyzőknél.

Kicsit előreszaladt a magyar törvényhozás, amikor idén tavasszal elfogadta a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) zálogjogi szabályainak módosítását. Ebben ugyanis, az európai kontinensen elsőként, az ingóságokra és egész vagyonokra is kiterjesztette a jelzálogbejegyzés lehetőségét. Emellett az előbbiek önálló, közhiteles nyilvántartási rendszerének létrehozásáról is rendelkezett.

Az ingójelzálog jogintézményét az Egyesült Államokban vezették be a hatvanas években, és ott ez a hitelbiztosíték-forma a hitelezési kedv felfutását eredményezte. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) megbízásából a ’90-es évek elején olyan hitelbiztosíték mintatörvénycsomag készült az átalakuló közép- és kelet-európai államok számára, mely az angolszász tapasztalatokat igyekezett átalakítani a kontinentális jogi hagyományoknak megfelelően. Ebből a menüből a magyar jogrend egy jelentős részt már ismert és alkalmazott, az ingójelzálogot és a vagyont terhelő, úgynevezett “lebegő” zálogjogot azonban átvette. Az elkészült jogszabálytervezetnek ugyan sokat kellett várnia a parlamenti bebocsáttatásra, ám 1996 áprilisában végül elfogadták a honatyák a Ptk. módosítását, melynek értelmében 1997. május elsejétől mód lesz az ingójelzálog bejegyzésére.

– Az ingójelzálog és a vagyont terhelő zálogjog bevezetésének csak akkor van értelme, ha megfelelő nyilvántartással párosul, egyébként az új lehetőség csak bizonytalanságot és visszaéléseket okozna – mondja Bókai Judit, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. A törvény a kamarára testálta a közhiteles nyilvántartás létrehozását. Mint ahogyan az ingójelzálog és a vagyont terhelő zálogjog alapításához is szükség lesz a közjegyzők közreműködésére, ahhoz ugyanis elengedhetetlen a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalása és a kamaránál vezetett nyilvántartásba vétele.

Mivel a törvény megalkotása sokáig húzódott, az ingójelzálog lehetőségének megteremtése és az ehhez kapcsolódó nyilvántartás létrehozása 1997. május elejére maradt. Így a közjegyzői kamara már a jogszabály elfogadása előtt kiírhatta a szükséges számítógépes rendszer közbeszerzési pályázatát, amelyet az Idom Rt. nyert. A szerződést júniusban megkötötték, és várhatóan decemberben már üzembe helyezik a központi gépet, amelyhez közvetlenül (on-line) csatlakozik majd az ország 228 közjegyzői irodája. A húszmillió forintos beruházást a közjegyzőknek kell állniuk, igaz, az ingójelzálog is nekik jelent majd többletbevételi lehetőséget.

A nyilvántartási rendszer kiépülése nyomán az a furcsa helyzet áll elő, hogy míg a forgalom biztonságát garantáló közhiteles nyilvántartás, az ingatlankataszter és a cégbíróság adatai messze nem naprakészek, és nehezen hozzáférhetőek, addig az ingóságokat terhelő jelzálogokról gyakorlatilag minden igényt kielégítően lehet majd informálódni. A nyilvántartás “pillanatrakész” lesz, hiszen az ingójelzálog a közjegyzői okirat elkészülte után azonnal bekerül az országos nyilvántartásba. Ráadásul a tervek szerint (ha a rendszer jól működik) 1997 második felétől a kamara lehetőséget teremt arra, hogy az érdeklődő ügyvédi irodák, pénzintézetek, céginformáció-szolgáltatók – díjfizetés ellenében – rácsatlakozzanak a közjegyzői hálózatra. Így akár a saját számítógépükön is megtudhatják, hogy egy vállalkozás mely ingóságait és azokra milyen összegű jelzálogot jegyeztek be az országban.

Az ingójelzálog azok számára lehet előnyös, akiknek a zálogjog fennállása alatt is érdekük a vagyontárgy megtartása, mondjuk azért, mert a hitelt éppen annak használatából akarják kifizetni. Így várhatóan a jelzáloggal terhelt ingók is főként olyan tárgyak lesznek, amelyek közvetlenül szükségesek a vállalkozás működéséhez. A nélkülözhető értékes ingóságokat ugyanis az adós eddig is zálogba adhatta, csak akkor azokat nem birtokolhatta (ez a kézizálog).

A jelzáloggal terhelt ingóságok egyik fő csoportját várhatóan a termelőeszközök adják majd. Ezek értéke gyakran meghaladja egy vállalkozás ingatlanvagyonáét, de ezt a bankok mindeddig nehezen fogadták el biztosítékként. Legalább ilyen értéket képviselhet egy vállalkozásban az árukészlet is, amelyet ugyancsak terhelhet majd jelzálog.

Amíg azonban a termelőeszközök jól körülírható és lassú forgású vagyontárgyai egy vállalkozásnak, addig az árukészlet általában sűrűn változik, összetétele sem mindig állandó. Ám ez nem gátja annak, hogy jelzálogot lehessen rá bejegyezni. Az árukészlet általános megjelölésével – például: konzerv – és értékének meghatározásával az adós azt vállalja, hogy a zálogjog fennállásának ideje alatt mindig van nála meghatározott összegű konzervkészlet. Abban viszont már szabadsága van, hogy ez éppen paradicsom- vagy barackkonzerv.

Az ingójelzálog harmadik nagy csoportjába várhatóan a saját használatú gépjárművek tartoznak majd, mivel azok viszonylag nagy értékűek lehetnek, és hatósági nyilvántartásuk miatt aránylag komoly biztonságot nyújthatnak a hitelezőnek.

Az ingóságokra kiterjeszthető jelzálognál is nagyobb újdonságot jelent majd az úgynevezett lebegő zálogjog, amely vagyont terhelhet. Ennek használatához Bókai Judit szerint is hosszabb időre lesz szükség. Amíg ugyanis az ingózálogjog konkrét vagyontárgyat terhel (még ha ez – mint láttuk – az árukészlet esetében változó is), addig a lebegő zálogjog tárgyát konkrétan nem határozzák meg: az az adós, a vállalkozó összes vagyonát, annak egy hányadát vagy egy meghatározott körét (például ingóságait) terheli. A vagyon részét képező vagyontárgyakon ebben az esetben nem lesz jelzálog, azokat az adós egyenként eladhatja vagy szerezhet is hozzájuk, s így a zálogjog mögött álló érték is változhat. A lényeg: az adósnak legalább a zálogjoggal terhelt követelés összegének megfelelő vagyonösszessége meglegyen.

A lebegő zálogjog tehát a felek között egy, a mai magyar gazdaságban ritkaságnak számító bizalmi viszonyt feltételez, ez pedig alighanem hátráltatja majd az elterjedését. Igaz, a hitelező a lebegő jelzálognál sem teljesen védtelen, ha a követelése ellenértékét képező vagyont veszélyben érzi. Ilyen esetben ugyanis a bank egyoldalúan kérheti a vagyontárgyak rögzítését: ekkor a lebegés megszűnik, s a vagyon zálogjoga konkrét ingóságokra és ingatlanokra vonatkozó jelzáloggá alakul át. A kamara elnöke szerint a feleknek célszerű előre megállapodniuk a rögzítést érintő vagyonlistáról, hiszen ebben az esetben nem lehet elvitatni, hogy mi is tartozik a vagyonba. A hitelező nagyobb biztonságát szolgálja az is, ha a felek a zálogjogi szerződés mellett egyes vagyontárgyak eladásának tilalmáról is megállapodnak.

Bókai Judit az ingójelzálog-nyilvántartással szembeni esetleges túlzott várakozásokkal kapcsolatban figyelmeztetett arra, hogy a rendszertől nem lehet elvárni ugyanazt, amit az ingatlankatasztertől. A nyilvántartás ugyanis nem közhiteles ingólista. A közjegyző valójában az adós és a hitelező megállapodását tanúsítja; az ingóságok meglétét, azok valóságnak megfelelő leírását nem.

Az új zálogjogi szabályok adta lehetőségek elterjedése elsősorban a hitelezők érdeklődésétől függ. Szerintük viszont mintha a jogalkotó túlságosan is a majdani piaci gyakorlatra bízta volna, hogy az ingójelzálogjog szabályait tartalommal töltse meg. Jóllehet a Ptk.-módosítással az ingóságokra és ingatlanokra vonatkozó zálogjog egységesült – eközben ráadásul új zálogjogi intézmény is született -, az 1996. évi XXVI. számú törvény az értelmezési kérdések egész sorát veti fel. Mindezek alapján – igaz, vonatkozó kormányrendelet híján a nyilvántartási rendszer végleges formáját nem ismerve – banki szakértők úgy tartják: a kölcsönnyújtás önálló eszközeként az ingójelzálog-hitelezés még jó néhány évig nem jöhet szóba.

A banki hitelezési gyakorlatban manapság is alkalmazott “puszta” ingóbiztosítéknál mindenesetre vonzóbb konstrukció lesz – mondják -, így a fedezetek egyikeként, más biztosítékok kombinációjában majd bizonyára az ingójelzálog is helyet kap. Ugyanakkor átveszi úgymond a bankhitelt biztosító zálogjog szerepét is, mely fedezetfajtát az emlegetett törvény lassú kimúlásra ítélte. Egyébként ez a zálogjog az ingójelzálog közvetlen “előzménye”, hiszen ingóságra, főképpen a hitelből vásárolt eszközökre vonatkozott. A felszerelést a kölcsönt nyújtó bank – az ingóságra az új törvény hatálybalépéséig alkalmazott zálogjogtól eltérően – nem vette birtokba, a hiteltörlesztés elmaradása esetén viszont eladhatta. (Feltéve, hogy azt az adós átadta, a bank pedig talált rá vevőt.)

Ilyen, bankhitelt biztosító zálogjog legkésőbb 1997. április 30-án jöhet létre, e határnap után ilyen értelmű szerződést már nem lehet kötni. (Érvényesíteni természetesen mindaddig lehet, amíg a meglévő szerződések hatálya le nem jár.)

Pedig ennél a rendszernél az új sem lesz kedvezőbb – tartják banki jogászok -, hiszen azt, amitől a hitelnyújtó leginkább tart, nevezetesen az ingóság elértéktelenedését, megsemmisülését, eltűnését, nem képes megakadályozni. A zálogtárgy menetrendszerű, normális amortizációját a bank az ügyletbe természetesen bekalkulálja. A rendkívüli kopás a törvény szerint az ingóság tulajdonosának a felelőssége. A bank ellenőrizheti ugyan a tárgy állagát, kérheti helyreállítását vagy más megfelelő biztosíték adását, kétséges azonban – mondja Molnár Gabriella, az OTP vezető jogtanácsosa -, hogy ezt a jogát eredményesen érvényesíteni tudja-e.

Behajtási problémákra, vagy ahogy Varga István, a Takarékbank főosztályvezető-helyettese fogalmaz, a “horror-változatokra” bőven kínálkozik majd alkalom, egész egyszerűen azért, mert a zálogtárgy nincs röghöz kötve. Ezen a hitelezői gondon a készülő nyilvántartási rendszer sem igen enyhít, bármilyen körültekintő lesz is. A közjegyzői kamarával mindenesetre konzultációkat folytatnak, nyitott kérdés azonban – véli Tóth Tamás, a Takarékbank vezető jogtanácsosa -, hogy mennyire lesz átjárható a rendszer, és képes lesz-e az időközbeni változásokat, például egy házassági per következtében esetleg módosult tulajdonviszonyokat nyomon követni.

Az viszont már most bizonyos, hogy a nyilvántartási rendszer csak azt tanúsítja, terheli-e zálogjog az adott ingóságot – már ha az ilyen értelmű szerződést az egyéni hitelezők is közokiratba foglalják, ennek ellenőrzéséről és szankcionálásáról ugyanis a törvény nem rendelkezik -, az esetleges más “megterhelésekről” azonban nem tájékoztat. Így például a zálogtárgyon ma még bőven lehet bankhitelt biztosító zálogjog; erről, bár baj esetén a később kötött jelzálogot megelőzi, a bank csak a kielégítés időpontjában szerez tudomást. Következésképpen az ingójelzálog-hitelezést a nyilvántartás sem teszi biztonságosabbá, a bank nem spórolhatja meg az adós könyveinek figyelését. Ahogyan Rausch Anikó, a Mezőbank jogtanácsosa leszögezi, továbbra is a számviteli nyilvántartás lesz az irányadó a pénzintézet számára.

Mindezeken a piaci kockázaton túl – legalábbis egyelőre – a jogszabály is rejt magában néhány buktatót. Tény, hogy az úgynevezett lebegő jelzálog sok könnyebbséget hoz: a jelzálogba adott vagyont csak körülírni kell, nevesíteni nem; így az eszközök eladásánál, újak vételénél az egymás örökébe lépő zálogtárgyak sorát nem kell követni, csupán a kielégítéskor a vagyont képező ingóságra rámutatni. E téren azonban ellentmondás mutatkozik a jogszabályban. Ha ugyanis a körülírandó vagyonban ingatlan is van, akkor a vonatkozó jelzálogot az ingatlan-nyilvántartásba be kell vezetni, bár nem világos, hogy ezt ki és miképpen tegye. E bejegyzés viszont ellentmond annak a passzusnak, mely szerint a vagyont a hitelező akkor választja ki, amikor a kielégítésre sor kerül. Megválaszolásra vár az is, hogy kié a kielégítési elsőbbség; azé-e, aki az árbevételre is vonatkozó lebegő jelzálogot kötött, vagy azé, akivel a társaság esetleg ugyanarra, árbevétel engedményezésében (faktoring) állapodott meg.

A másik kényes kérdés a ranghelyé. E bűvszó a zálogjog tulajdonosának “helyezését” jelöli abban az esetben, ha az illető tárgyra több jelzálogot jegyeztek be. Ha az adósságot törlesztették és a jelzálog megszűnt, ezt a helyet az ingóság tulajdonosa egy évig fenntarthatja, oda újabb jelzálogot jegyeztethet be, vagy arról valaki más javára lemondhat. (Amennyiben ezt a lehetőséget nem használja ki, akkor a sorrendben következő zálogjog-tulajdonosok eggyel előbbre léphetnek.) A banki jogászok felvetik, hogy ez nem mond-e ellent a sorrendiség elvének, mint ahogy az is kétséges, hogyan értelmezik majd a földhivatalok a ranghely fenntartását. Egyelőre annak a pontos értelmét is csak keresgélik, hogy mit jelent az adott ranghelyen ily módon keletkező jelzálog terjedelme és terhe, amely nem lehet nagyobb az onnan törölt jelzálogénál.

Ebben és a felmerülő további jogszabályi bizonytalanságaikban a pénzintézetek jogászai a Jogászegylet égisze alatt, közösen igyekeznek dűlőre jutni. Tervezik, hogy a Bankszövetségen keresztül közreadják egységes álláspontjukat, továbbá, hogy értelmezési problémáik megoldásához az Igazságügyi Minisztériumot hívják segítségül. Ezek azonban még mindig csak vélemények lesznek, még ha a legkompetensebbek is. A jogszabályi határokat végső soron majd a bírósági döntések szabják meg, alkalomadtán azok döntenek ugyanis a jelzálog érvényesíthetőségéről. A gyakorlatra – vélik a szakemberek – a törvény hátulütői feltehetően erősen rányomják majd a bélyegüket: a bankok, minden eshetőségre felkészülve, jelzáloghiteleiket túlbiztosítják, azaz ha elegendő volna az ingóság, akkor is vagyonra kötnek jelzálogot, és nem kizárt, hogy a fedezetet akár kézizálogba is veszik.

Mindehhez azonban banki beruházások is szükségeltetnek, a nyilvántartási rendszerrel kapcsolatban álló “betekintő termináltól” a fedezetértékelési szabályzat átalakításáig. Amennyiben a vagyont terhelő jelzálognál az adós és a hitelező él a Ptk. adta lehetőséggel, és megegyezik abban, hogy az utóbbi a társaság gazdálkodását ellenőrizheti – vitatott, hogy bele is szólhat-e, szükséges-e a gazdálkodást érintő kérdésekben a jóváhagyása -, ehhez a személyi feltételeket is meg kell teremteni. Ugyancsak beruházást igényel, ha a bank kézizálogra “adja a fejét”.

Az ingójelzálog tehát a bankok óvatossága miatt rövid időn belül aligha ad komoly lökést a hitelezési piacnak. Az új jogintézményben rejlő lehetőségek kiaknázásához vélhetően a mainál nagyobb bizalomra lesz szükség a gazdasági szereplők között, s akkor kevésbé lesz ingatag az ingó megítélése.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. június 13.
Polt Péter legfőbb ügyész (b) és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. június 13-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.