Gazdaság

AMERIKAI VÁLASZTÁSOK – Csak akkor, ha a csillár leesik

admin
admin

1996. 11. 06. 00:00

Már nyomdában voltak ezek a sorok, amikor lapzárta után, szerdán kora hajnalban eldőlt Clinton és kihívója, a republikánus Dole párharca. Az előrejelzések eleve Clintont várták befutónak, nem utolsósorban a kedvező gazdasági helyzet miatt. Ezen – hírlapíró-szlenggel szólva – csak a csillár lezuhanása változtathatott.

Az amerikai Yale Egyetem ökonometriai professzora, Ray Fair 20 év óta matematikai képletekkel fejezi ki az amerikai elnökválasztások várható eredményeit, s eddigi prognózisai néhány tized százalékos eltéréssel valósnak bizonyultak. “A gazdaságról van szó, te ostoba” – ez volt Clinton legfontosabb választási szlogenje 1992-ben. Ezúttal Fair professzor szerint nyugodtan a témánál maradhat. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem a legutóbbi 3 évnegyedben 2,1 százalékkal nőtt. A Clinton hivatalbalépése óta eltelt 15 évnegyedben az inflációs ráta mindössze 3 százalék körül ingadozott. A hatvanas évek közepe óta nem volt olyan elnöki időszak, amikor ehhez hasonlítható árstabilitás lett volna az Egyesült Államokban. A munkanélküliségi ráta 5 százalék körül ingadozott, és az általános gazdasági klíma mutatója rekordszintet ért el. Talán legvilágosabban mutatta ezt a gazdasági optimizmust a fogyasztói kereslet növekedése. A kiskereskedelmi forgalom a Clinton hivatalbalépésekor mért havi 175 milliárd dollárról 1996 elejére elérte a 200 milliárd dollárt, és azóta stabilan 200 milliárd dollár felett van. Ez az előző év hasonló időszakához képest átlagosan mintegy 4 százalékos emelkedést jelentett.

Visszatérve Fair professzor ökonometriai számításaira, az általa mért változók közül az általános gazdasági hangulatot leginkább azon lehet lemérni, hogy egy elnöki periódus során hány olyan évnegyed volt, amikor a gazdasági növekedés meghaladta a 2,9 százalékot. A Bush-elnökség gazdasági mérlege általában nem volt rossz, négy év alatt azonban egyetlen ilyen “kitüntetett évnegyed” sem volt, ami nyomott választói hangulathoz vezetett. A Clinton-elnökség időszakában, 1996-ban két ilyen időszak is volt.

Közvetlenül a választások előtt a stabilitás érzetét és az optimizmust a Költségvetési Iroda (Office of Management and Budget, OMB) jelentése is fokozta. Ez a Fehér Ház adminisztrációjához tartozó hivatal közölte, hogy az 1996-os pénzügyi évben az államháztartás deficitje az OMB által eredetileg prognosztizált 161 milliárd dollárnál lényegesen alacsonyabb, 107,3 milliárd dollár volt. Raines, az OMB igazgatója nyilatkozatában ezt az erőteljes gazdasági fejlődésnek tulajdonította, amely egyrészt az adóbevételek bőséges növekedését, másrészt a szociális kiadások csökkenését eredményezte. Abszolút értékben a deficit 1981 óta nem volt ilyen alacsony: a GDP-hez viszonyítva mindössze 1,4 százalék, amelyhez hasonlóan alacsony szintet 1974 óta nem mértek az Egyesült Államokban. A Fehér Ház természetesen nem mulasztotta el, hogy ezt le ne fordítsa a választópolgár nyelvére, és a választások küszöbén kijelentette: e tekintetben az Egyesült Államok minden más fejlett ipari államnál kedvezőbb helyzetben van. (Hogy Európáról beszéljünk: a Maastricht-feltételeket, amelyeket a deficit/GDP viszonylatban csak Luxemburg teljesíti, az Egyesült Államok eszerint tökéletesen kielégítené – ha szüksége lenne rá.) A Fehér Ház azt sem mulasztotta el kiemelni, hogy az 1992-es választási harcban Clinton az államháztartás deficitjének 50 százalékos csökkentését ígérte, és ezt sikerült túlteljesítenie: a csökkenés 63 százalék.

A választási harc utolsó szakaszában figyelemre méltó felmérések láttak nyilvánosságot arról, hogy mindenekelőtt a nagy konszernek, illetve bizonyos társadalmi tömörülések (például a szakszervezetek) milyen összegekkel járultak hozzá az irtózatos kiadásokkal járó elnökválasztási küzdelemhez. Általában megállapítható, hogy a szakszervezetek hatalmas összegeket költöttek a demokrata kampányra, és elhanyagolható támogatást nyújtottak a republikánusoknak. A republikánus kampány legnagyobb támogatója a “dohányzás ártalmasságát” kétségbe vonó Dole-kijelentés okán a Philip Morris konszern volt, ezt követte az AT&T távközlési konszern, valamint az Autókereskedők Országos Egyesülete. Nem érdektelen megjegyezni, hogy az amerikai ügyvédszövetség a demokratákat, az orvosokat tömörítő nagyhatalmú AMA (American Medical Association) pedig elsősorban a republikánusokat támogatta. Kimutatások születtek az Amerikán kívüli nagy konszernek egyesült államokbeli leányvállalatainak pénzügyi magatartásáról is. A legnagyobb “adakozó” a kanadai Seagram konszern volt, amely mindkét párt kasszájába több százezer dollárt juttatott. A Brown & Williamson angol dohányipari konszern csak a republikánusokat támogatta. Hasonlóképpen az ugyancsak angol Glaxo Wellcome tröszt. A British Petroleum háromszor annyit adott a republikánusoknak, mint a demokratáknak, viszont a japán Sony amerikai leányvállalata némileg több pénzt juttatott a demokrata kasszába, bár a republikánusokat sem hanyagolta el. A kampányfinanszírozás körül egyébként természetesen kirobbantak a szokásos, részben indokolt, részben “feltupírozott” botrányok, és mindenképpen számítani lehet arra, hogy a következő négy esztendőben új kampányfinanszírozási szabály születik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.