Gazdaság

AZ ÁLLAMI VAGYONKEZELÉS JÖVŐJE – MARADÉKELV

admin
admin

1996. 10. 30. 00:00

A privatizációs folyamat lezárulása után megmaradó állami tulajdon jövőjéről, a tulajdonosi feladatokat ellátó szervezetekről homlokegyenest eltérő nézetek uralkodnak. A piaci típusú vagyonkezeléstől kezdve a kincstáron keresztül történő felügyeletig több lehetőség felmerül – ám még az elvek tisztázásának is csak a legelején tartunk. Holott a privatizáció belátható időn belül, 1998-ig lezárulhat. Félő, hogy ha a politikai döntéshozók idejében nem tisztázzák az állami vagyonkezelés jövőjéről vallott nézeteiket, megint improvizált, személyfüggő megoldások születnek.

A tartós állami tulajdonban maradó vagyon körét először 1992-ben határozták meg, amikor a 126/1992. számú kormányrendelet döntött az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁV Rt.) felállításáról. A rendelet 1. számú melléklete felsorolta azt a mintegy kétszáz céget, amelyeknek egy bizonyos százaléka állami kézben kellett, hogy maradjon. Ebbe a körbe tartozott néhány nagybank, a gázszolgáltatók, a Magyar Villamos Művek Rt.; az energiaszektorból a Mol Rt.; a közlekedési ágazatból a MÁV, a Mahart és a Malév; a termelőszektorból pedig a gyógyszergyárak, a legfontosabb vegyipari cégek, az acélipari vállalatok, de idetartozott az Ikarus és a Rába is mint gépjárműgyártó cégek. Márkavédelmi okokból is több vállalat, így például a Herendi vagy a Zsolnay Porcelángyár került ebbe a körbe.

Az ÁV Rt. kétéves működése során az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéseinek tanúsága szerint nem a legjobban sáfárkodott a rábízott vagyonnal. Ennek több oka is volt. Az egyik például az, hogy az ÁV Rt. megalakulását követően hosszú ideig szinte egyáltalán nem működött együtt az Állami Vagyonügynökséggel (ÁVÜ), hanem többszáz vállalat esetében új privatizációs stratégiát készített, úgy, a korábbi terveket egész egyszerűen lesöpörve az asztalról. Az ÁV Rt.-hez tartozó vállalatok minősége jóval felülmúlta a vagyonügynökség által kínált vagyonrészek minőségét; ez a magyarázata annak, hogy míg a vagyonügynökség által értékesített tárgyak átlagosan a névérték 70 százalékán keltek el, addig az ÁV Rt. ennél kedvezőbb árfolyamarányokat tudott elérni. A számvevőszék 1994-es jelentése azonban azt is megállapította, hogy a kiérleletlen elképzelések és a privatizációs stratégia hiánya miatt az ÁV Rt. képtelen volt a hatékony működésre, azaz nem tudta megakadályozni a kezelésében lévő vagyon értékének csökkenését. 1994 végén még mindig 170 cég tartozott az ÁVÜ-höz, miközben a privatizáció során az állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek közül csaknem ötszáz fel- és végelszámolása megtörtént, illetve folyamatban volt, azaz a vállalatok mintegy egynegyede tönkrement az átalakulásban. Az ÁV Rt.-hez tartozó cégekből a kormányrendelet értelmében privatizálható részek értékét ekkor 4-500 milliárd forintra becsülte a számvevőszék, míg az ÁVÜ-höz tartozó cégek esetében ez 2000 milliárd forintra rúgott. Az 1995/XXXIX. törvény módosította a tartósan állami tulajdonban maradó vagyontárgyak körét, a két privatizációs szervezetet pedig összevonta. Az egyesítéskor, 1995-ben egy közel 900 céget és több mint 1600 milliárd forintos vagyont kezelő konglomerátum jött létre. Az eltelt egy év alatt a vagyon kisebb részét eladták, a nagyobbik része viszont az ÁSZ szerint az értékcsökkenés “áldozata” lett. Ennek a lépésnek Voszka Éva, a Pénzügykutató Rt. munkatársa szerint az lett a következménye, hogy a vagyonkezelés háttérbe szorult, hiszen az ÁPV Rt. elsődleges feladata – a törvény értelmében – a vagyon magánkézbe adása lett, amivel a kutató vélekedése szerint a társasági forma sem áll összhangban. A vagyonkezelés elhanyagolását a számvevők is kifogásolták, és nem is eredménytelenül, hiszen ez év januárjában létrejött az önálló vagyonkezelési igazgatóság.

Ami a módosításokat illeti: az 1992-es rendelethez képest a törvény egyrészt szűkítette a tartósan állami tulajdonban maradó vagyontárgyak körét, másrészt jó néhány cég esetében csökkentette az állami tulajdonban maradó rész arányát. Ennek eredményeként a cégek száma körülbelül a felére, tehát a korábbi mintegy kétszázról körülbelül százra csökkent, hiszen például a vegyipari és a gyógyszeripari cégek teljesen kikerültek ebből a körből, de nem feltétlenül szükséges tartós állami tulajdonban maradnia a Rábának vagy a Dunaferrnek sem. A gáz- és áramszolgáltatók, valamint az erőművek esetében a hatályos törvény egyetlen egy részvény, az úgynevezett aranyrészvény megtartásával gondoskodik az állami akarat érvényesítésének lehetőségéről, míg a Magyar Villamos Művek Rt. vagy a Mol Rt. esetében pedig az a változás, hogy a korábbi 50 százalék + 1-ről 25 százalék + 1-re csökkent a tartós állami tulajdon aránya.

Becker László, az ÁPV Rt. vagyonkezelési igazgatója szerint ez a változás a piacba vetett hit erősödését jelzi, ám némi kockázatot is hordoz magában. Szerinte a piacgazdaságra való tényleges átállás elkövetkező 10-15 évében tartósan állami tulajdonban maradó cégek körét szélesebben kellett volna meghúzni. Becker a vegyipari vagy a gyógyszeripari cégek 25 százalékát megtartotta volna, hiszen ezek egy-egy térségben – például a munkaerőpiac szempontjából – meghatározó szerepet játszanak. – Ha van állami tulajdonrész, akkor közvetlenebbül érvényesíthetőek az állam munkaerő-piaci elképzelései – vélte a vagyonkezelési igazgató. Lehet, hogy éppen a tartós állami tulajdonban lévő vagyontárgyak számának csökkenését ellensúlyozandó született meg idén nyáron a 62/1996. számú országgyűlési határozat, amely felsorolja a nemzetgazdaság szempontjából jelentős gazdasági társaságok körét. Ezek között a Magyar Villamos Művek és a Mol mellett szerepel a Dunaferr, az Ikarus, a Rába, a Tiszai Vegyi Kombinát és Bábolna is.

Abban szinte mindenki egyetért, hogy szükség van tartós állami tulajdonra. Az ÁV Rt. egyik korábbi, nevének elhallgatását kérő vezetője szerint ugyan semmilyen közgazdasági racionalitás nem szól amellett, hogy az állam bizonyos vagyontárgyakat megtartson, mégis indokolt foglalkozni ezzel a kérdéssel, hiszen a világon mindenütt van tartósan állami kézben lévő tulajdon. A privatizációs szakértő szerint a politika soha nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy lemondjon bizonyos vagyontárgyak állami tulajdonban való megtartásának lehetőségéről. Matolcsy György, a Privatizációs Kutatóintézet igazgatója ezt helyénvalónak találja, legalábbis a stratégiai ágazatok esetében. – Annak a vagyonnak a jelenlegi, könyv szerinti értéke, amely a törvény értelmében tartósan állami tulajdonban marad, elenyészően kicsi a már magánkézbe adott vagyonhoz képest: alig haladja meg a 300 milliárd forintot. Ám, mivel ez a tulajdoni hányad a kulcsfontosságú energetikában és közlekedésben van, jelentősége jóval nagyobb, mint amit ez a bizonyos könyv szerinti érték mutat – nyilatkozta a Figyelőnek Matolcsy György. Szerinte akkor indokolható az állam jelenléte valamely társaságban, ha az a társaság monopolhelyzetben van. – A versenyhivatal önmagában nem elég erős ahhoz, hogy például a monopóliumokkal szemben fellépjen. Ahhoz kell a tulajdoni részesedés, hogy a monopóliumokkal szemben az állam erőt tudjon mutatni, ha szükséges – vélte Matolcsy György.

Ugyanezt vallja Harsányi Sándor, az Állami Számvevőszék főtanácsosa is, aki szerint az úgynevezett természetes monopóliumokkal szemben – amilyen például a Magyar Villamos Művek Rt. vagy a MÁV Rt. – igenis helye van az állami beavatkozásnak.

A szabaddemokraták privatizációval foglalkozó első számú gazdasági szakértője, Tardos Márton szerint egy piacgazdaságban a tulajdonosnak általában a tőkehozadék növelése az elsődleges célja, az államé viszont nem ez. Ebből következően szükségképpen a politikai folyamatok és akaratok befolyásolják egy olyan vállalat működését, amelyben van állami részesedés. Az aranyrészvény kifejezetten azt a célt hivatott szolgálni, hogy az állam bizonyos stratégiai kérdésekben élhessen vétójogával, és arra nincs semmilyen garancia, hogy ilyen esetekben az állam a saját politikai érdekeit a gazdaságiak mögé helyezi – vélte Tardos Márton. Az esetek többségében éppen a politikai érdekek szorítják háttérbe a gazdasági érdekeket.

Becker László, az ÁPV Rt. vagyonkezelési igazgatója szerint az államot mint tulajdonost nem is lehet összevetni a piaci tulajdonosokkal, hiszen az államnak valóban vannak a profiton túlmutató érdekei is. – Az érdekütközés abból adódik, hogy az állami tulajdonosnak vannak stratégiai céljai, és van szabályzó funkciója is – mondta Becker László, aki ezt egyébként teljesen természetesnek tartja.

A 25 százalék + 1 arányban tartósan állami tulajdonban maradó Mol Rt.-ben nevük elhallgatását kérő közgazdászok úgy vélekedtek: nincs még igazi tapasztalat az államról mint konstruktív tulajdonosról. Az aranyrészvény és a szavazati jog korlátozása – melynek értelmében még a maximális 25 százaléknyi részesedést szerzett befektetőnek sem lehet a közgyűlésen 10 százaléknál több szavazata – biztosítja az állam számára a domináns tulajdonosi szerepet az olajipari társaságban. Ennek ellenére többen abban reménykednek, hogy kvázi-versenyhelyzetben az állam képes “jó” tulajdonosként is viselkedni. Hiába derült ki az ÁSZ korábban idézett jelentéseiből, hogy az állam nem sáfárkodott jól a javakkal, mégis tovább él az az optimista megközelítés – még közgazdászok között is -, hogy az állam magatartása megváltozhat. Azt pedig még az állami tulajdonért nem feltétlenül lelkesedők is elismerik, hogy az energetikában bevált recept a magántulajdonosoknak korlátokat szabó aranyrészvény alkalmazása.

Hogy ma Magyarországon ki és milyen formában képzeli el a tartósan állami tulajdonban lévő vagyon kezelését, az nagymértékben függ az állami tulajdonról vallott felfogásától és a politikai hovatartozásától is. A szocialista pártban, annak parlamenti frakciójában még nem folytatták le azt a vitát, amely tisztázná: milyen módon kezelje az állam a jövőben a vagyonát. Ismerve a vezető kormánypártokon belüli áramlatok gazdaságfilozófiai nézetkülönbségeit, ez a vita nem lesz egyszerű. Egyelőre annyi ismeretes, amennyit a jelenleg az energiaár-emelés felülvizsgálatával megbízott Karl Imre, az Országgyűlés gazdasági bizottságának alelnöke egy borsodi konferencián mondott. Eszerint: az ÁPV Rt. tevékenységében nagyobb hangsúlyt kell kapnia a tartós állami tulajdonban lévő cégek kezelésének – azaz a vagyonkezelő szervezetét is ehhez az igényhez indokolt igazítani. Minthogy a tartósan állami tulajdonban maradó vagyon továbbra is jelentős részét teszi ki az ország gazdaságának, a működtetésével járó tevékenységnek nagyobb figyelmet kell szentelni. Mindemellett tovább kell gyorsítani a privatizáció folyamatát – annál is inkább, mivel egyértelműen kimutatható, hogy a privatizált cégek teljesítménye, jövedelemtermelő képessége számottevően nőtt.

A kisebbik koalíciós párt, a liberális SZDSZ egységes álláspontja az, hogy a jelenlegi privatizációs szervezetnek jogutód nélkül meg kell szűnnie – jelentette ki Tardos Márton, aki a németországi példára hivatkozott. – A Treuhand ugyanis, amely a keletnémet privatizációt volt hivatott lebonyolítani, feladata végeztével jogutód nélkül megszűnt, és szerepét az őt feloszlató intézmények vették át. Nálunk erre a kincstár lenne a legalkalmasabb – vélekedett a szabaddemokrata politikus. Az SZDSZ szerint a kincstár már amúgy is kezel egy vagyontömeget, felesleges lenne tehát még egy hasonló funkciójú szervezetet működtetni. – A privatizáció lezárulása után nemcsak egy olyan vagyontömeg marad, amelyről a törvény rendelkezik. Néhány céget ugyanis a legnagyobb igyekezet mellett sem lehet majd eladni, mert senkinek nem kell, következésképp valamilyen intézménynek ezeket is kezelnie kell majd. A mi véleményünk szerint erre a kincstár tökéletesen alkalmas – hangsúlyozta Tardos Márton az SZDSZ álláspontját.

Becker László, az ÁPV Rt. vagyonkezelési igazgatója szerint a privatizációs szervezet, amikor nem elad, akkor “nap mint nap vagyonkezelő”. Az igazgató véleménye az, hogy a házon belül már kialakult egyfajta vagyonkezelési szakértelem, létrejött a szakapparátus, amely hosszú távon is képes lenne a vagyonkezelés feladatával megbirkózni. – Persze, ha a politikai bizalom nincs meg, akkor lehet új embereket keresni – mondta. Az SZDSZ elképzelésével azon az alapon nem ért egyet, hogy a kincstár költségvetési szervezet. – Az ÁPV Rt. mint részvénytársaság jogilag jobban beleillik a piacgazdaság logikájába. Ráadásul nyereségelven működő szervezetként nemcsak a jogi, de az elvi lehetőségei is jobbak a vagyonkezelésre, mint a kincstárnak. Egyszerűbben szólva itt jobban megvan az érdekeltség – vélte Becker László, aki szerint ettől persze a részvények még lehetnének a kincstár tulajdonában. Szerinte egyébként a tartós állami tulajdon kezelésekor is ki kellene próbálni a portfólió alapú vagyonkezelést. – Ennek részleteit még ki kell dolgozni, hiszen erre nem igazán van működő példa – mondta Becker László, hozzátéve, hogy a tartós állami tulajdonrészt nyilvánvalóan nem lehetne eladni, de a társaságokon belül egyes üzletrészeket igen. Így – a mozgatható üzletrészek adásvételével – nemcsak megtartani, de növelni is lehetne a társaságok összértékét.

A portfólió alapú vagyonkezelésnek az ÁV Rt. korábbi vezetői szerint is vannak előnyei. Hiszen ha egy tartósan állami tulajdonban lévő társaság növekszik, akkor nemcsak az állami vagyon gyarapszik, hanem olyan vagyonrészek is keletkeznek, amelyeket el lehet adni. Erre alkalmas lehet az ÁPV Rt. jogutódjaként létrejövő, a jelenleginél azonban sokkal kisebb létszámmal működő privatizációs holding. Szekeres Szabolcs, az ÁV Rt. első elnök-vezérigazgatója nyilvánosan több ízben is hitet tett a holding típusú működés mellett, de utódai is úgy vélték, hogy ez jó megoldás lehet. A minisztériumok által folytatott ágazati vagyonkezeléssel nemcsak azért nem értenek egyet a privatizációs szervezetek volt és jelenlegi vezetői, mert akkor sokan közülük feleslegessé válnának, hanem azért sem, mert általános vélekedés szerint a szabályozó és a vagyonkezelési tulajdonosi funkciókat szét kell választani. Matolcsy György, a Privatizációs Kutatóintézet igazgatója mindazonáltal nem tartaná a piacgazdaságtól idegen és retrográd megoldásnak, ha a vagyont hosszú távon mégsem egy holding, hanem az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium kezelné. – Ez ellen a megoldás ellen az szól, hogy a minisztérium így is túl sok szerteágazó dologgal foglalkozik – vélte Matolcsy, hozzátéve, hogy – figyelembe véve, hogy egyes előrejelzések szerint a következő években több tízmilliárd forint nagyságrendű kifizetéseket kell teljesítenie a magyar államnak a privatizációs szerződésekben vállalt kötelezettségek miatt – mégis inkább a holding típusú megoldás a jó, amely ezeket az ügyeket is intézi. Nem lenne ugyanis szerencsés ezeket az ügyeket is a Pénzügyminisztérium hatáskörébe utalni, amelyre ugyanaz igaz, mint az ipari tárcára: hogy túlságosan sok mindennel foglalkozik.

Harsányi Sándor, az ÁSZ főtanácsosa szerint egy dolog biztos: sem a minisztériumok, sem más, hasonló jogkörrel bíró szervezetek nem jó tulajdonosok. Egyetért Becker Lászlóval abban, hogy a portfólió típusú vagyonkezeléssel kellene próbálkozni, ami szerinte annyit jelent, hogy az ÁPV Rt. jogutódjaként 10-15 fővel megalakuló privatizációs holdingnak csak az a dolga, hogy pályázatokat írjon ki a vagyon kezelésére, majd pedig eldöntse, hogy kik lesznek a nyertesei a pályázatoknak. – A probléma az, hogy Magyarországon nincsenek profi és független, gazdasági alapon szerveződő vagyonkezelők, akiket versenyeztetni lehetne – mondja a főtanácsos. Az ÁV Rt. például két év alatt mintegy öt vagyonkezelési szerződést kötött, ezek közül a legemlékezetesebb a Co-Nexussal a Délker áruházlánc portfóliójába tartozó vagyon kezelésére kötött szerződés volt, amelynek határideje idén december 31-én járt le. – Ezt a szerződést egyébként a számvevőszék már a megkötésekor, 1991-ben kifogásolta, mert kevésnek találta a biztosítékot arra, hogy a vagyonkezelés valóban hatékony lesz. Ami pedig az ÁPV Rt.-t mint részvénytársaságot illeti, Becker Lászlóval szemben Harsányi László inkább Voszka Évának ad igazat abban, hogy a társasági forma nem megfelelő olyankor, amikor a társaságnak a saját vagyonát kell felszámolnia, az általa megtermelt nyereséget pedig a költségvetés azonnal elszívja. – Inkább költségvetési intézménynek kellett volna maradnia, ami persze nem zárja ki azt, hogy a jogutód vagyonkezelő már részvénytársaság legyen – véli. Hozzátette: ha az ÁPV Rt.-nek valóban lesz egy holding típusú jogutódja, akkor nyilvánvalóan ez az intézmény kezeli majd az összes garanciális ügyet, tehát teljesíti a kötelezettségvállalásból fakadó kifizetéseket, ugyanakkor ellenőrzi a vevőket is.

A tartós állami vagyon kezelése kapcsán tehát minden elképzelhető megoldás felmerül – és mindennek az ellenkezője is. Azt, hogy végül is melyik forma kerül ki győztesen, alighanem az aktuálpolitikai események határozzák meg. A rendszer ugyanis a legtöbb esetben személyekhez kötött – véli egy korábbi, magas beosztású privatizációs vezető. Szerinte a jogszabályokat vagy rendeleteket mindig ahhoz fogják igazítani, hogy melyik intézményt vezetője élvezi éppen a politikai döntéshozók bizalmát. A gazdasági racionalitás szempontjai pedig másodlagosak maradnak…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.