Gazdaság

LAKOSSÁGI HITELEK – Fogyáskeresés

Nyitás a lakosság felé - pénzintézeti körökben manapság szinte már mindennapos az ilyen bejelentés. Amely bankok pedig már régebben e területen tevékenykednek, azok "átdolgozzák", illetve "továbbfejlesztik" ehhez az üzletághoz kapcsolódó, már meglévő konstrukcióikat. Ám azt nem mindig indokolják meg, hogy milyen megfontolások alapján döntenek ekképpen.

A lakossági üzletág egyik fontos építőköve, a fogyasztási hitelezés területén egyre többen vélekednek úgy, hogy a magyarországi piac alapos átrendeződés előtt áll. Egyesek az új lakossági bankszolgáltatásoknak, mások az egyre több helyütt a pénzforgalom vérkeringésébe bekapcsolódó nagy bevásárlóközpontok megjelenésének tulajdonítják a változást. Mások viszont a hazai bankszektor várható új, fogyasztási hiteleket kínáló pénzintézetét (pénzintézeteit) tartják meghatározó fontosságúnak.

Ma már nem titok, hogy utóbbiak a lakossági fogyasztási hiteleket kínáló hazai pénzintézetek melyik új belépőjére gondolnak. A francia Cetelem – az “európai General Electric Capital” – ugyanis olyan nemzetközi gyakorlatot honosíthat meg, amely új helyzet elé állíthatja valamennyi magyarországi versenytársát. A Magyar Cetelem Rt. néven várhatóan a jövő esztendő második felében induló fogyasztói hitelintézet a tervek szerint 620 millió forintos alaptőkével kezdi meg működését. Tulajdonosai közül a francia fél 50, hazai részről pedig a Konzumbank, illetve a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank 25-25 százalékát jegyzi az alaptőkének.

A hazai fogyasztási hiteleknél jelenleg tagadhatatlanul piacvezető OTP Bank elsősorban saját fejlesztései nyomán kívánja módosítani eddigi szerepkörét – tudtuk meg Szabó Zsuzsa osztályvezetőtől. A legutóbbi adatok szerint a mintegy 87,6 milliárd forintos országos fogyasztásihitel-állományból több mint 23 milliárdnyit (azaz 26 százalékot) mondhat magáénak. A legnagyobb lakossági pénzintézet illetékese egyébként úgy véli, hogy a Cetelem elsősorban az áruvásárlási hitelezésben jelenthet majd konkurenciát az OTP Bank és a már most is működő versenytársak számára.

Bár a francia fél magyarországi terveinek megvalósítását egyelőre csak sejteni lehet, az OTP’ Bank – fejlesztéseinek fő irányaként – az eddigi hitelleveles, illetve átutalásos fogyasztási kölcsöneit minél előbb egy új típusú kártyához kívánja kapcsolni. Ennek révén a banktól kölcsönhöz jutó lakossági ügyfél a tervek szerint a számára rendelkezésre bocsátott hitelkeretből kártyájával hívhat majd le összegeket. Az OTP Bank az elmúlt években több mint 2500 kereskedelmi céggel kötött áruvásárlási hitelekre vonatkozó megállapodást. A bank kiterjedt fiókhálózata révén ugyan az ügyfelek egyelőre csak saját lakókörzetükben juthatnak a kölcsönökhöz, a cél viszont az, hogy az áruvásárlási hitelek eladását az üzletekben tegyék általánossá. A hitel feltételei között a bank az ügyfelektől a vételár 30, esetenként 10 százalékát követeli meg saját erőként. A konstrukciókhoz kapcsolódó futamidő általános feltételek esetén maximum 18, más esetekben 24 vagy 36 hónap. A kamat és a kezelési költség mértéke változó, azt a bank a fogyasztási hitelekre vonatkozó hirdetményében teszi közzé. A kihelyezendő összeg biztosítékaként az OTP azt a hitellel vásárolt árucikket vagy szolgáltatást jelöli meg, amelyet a kölcsön és járulékai erejéig zálogfedezetül leköt.

A Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) tervezett fejlesztései között a gépjárművekhez kapcsolódó konstrukciók mellett fontos helyet kapnak az áruvásárlási hitelek, azokon belül is elsősorban a tartós fogyasztási, háztartási elektronikai cikkekhez kapcsolódó kölcsönök. A bank új szolgáltatásairól Tormási János ügyvezető igazgató annyit árult el, hogy azokat úgy szeretnék kínálni a lakosságnak, hogy a hiteleket az ügyfelek már a portékát árusító cégnél igénybe vehessék. A K&H illetékese ugyanis ahhoz a táborhoz tartozik, amely a hazai fogyasztási hitelek piacának átalakulásában inkább a nagy bevásárlóközpontok megjelenését és elterjedését tartja lényeges, piacformáló elemnek, mintsem az újonnan belépő pénzintézete(ke)t.

A K&H egyébként már idén májusban bejelentette lakossági szolgáltatásainak bővítését, s egy két éven belül 15-20 százalékos részesedést célzott meg a lakossági piacon. Még akkor belefogtak a lakáscélú hitelezésbe (elsősorban a másodlagos lakásforgalomban történő vásárlásokat, illetve a felújítási, korszerűsítési, bővítési munkákat finanszírozzák). Igaz, a kérelmeket kezdetben mindössze egyetlen, ma viszont már három budapesti fiók fogadta, s a közeli hetekben Miskolcon és Debrecenben megnyíló egység is várja a klienseket.

A bank ugyanakkor változtat a jelenlegi gépjármű-finanszírozási üzletág egyes pontjain is – fogalmazott az ügyvezető igazgató. November 1-jétől lakossági gépjármű-finanszírozási hiteleik kamatát 29,5-ről 28 százalékra szállítják le. A közeljövőben pedig kiterjesztik a használt gépjárművek finanszírozását is. Ez utóbbi keretében az eddigi 4 éves korhatárt várhatóan 6 évre tolják ki, tehát az 5, illetve 6 esztendős személygépkocsit vásárló ügyfelek is folyamodhatnak kölcsönért. Az addig érvényes hitelfeltételek szerint új autó vásárlásakor a kölcsön futamideje, havi törlesztés mellett, 5 év, legfeljebb 5 százalékos kezelési költséggel. A bank mindehhez a hitet felvevőjétől minimum 20 százalékos saját részt követel meg. Használt gépkocsik esetén a kondíciók annyiban térnek el az előbbitől, hogy ott az autók kora és a hitel futamidejének összege nem haladhatja meg a fél évtizedet.

Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a fogyasztási hitelek piacán belül nagy csoportot alkotó, gépjármű-finanszírozáshoz kapcsolódó konstrukciókat. A Merkantil Bank közelmúltban tető alá hozott, véglegesen a napokban zárult megvásárlásával az OTP Bank jó eséllyel pályázhat vezető szerepre a hazai személygépkocsi-finanszírozási üzletágban. Kolossváry Ádám, a Merkantil Bank régi-új elnök-vezérigazgatója az OTP-csoport- új tagjának már meglévő finanszírozási gyakorlatához és ügyfélköréhez a legnagyobb lakossági bank kiterjedt hálózatát és tapasztalatát társítja. A tervek között szerepel egyebek mellett POS-terminálok telepítése az autókereskedőkhöz, ahonnan a gépkocsi-tulajdonosok, ha nem is az autó vételárát, de például a szervizelési költségeket könnyedén kiegyenlíthetik. Ezenkívül egyeztetnek a Garancia Biztosítóval a gépjárművekkel kapcsolatos biztosítási konstrukciókról. A távolabbi célok között szerepel, hogy ezt követően az OTP és a Merkantil Bank egyesült erővel eljut az autógyárakig, importőrökig.

A minap a Citibank is bejelentette terjeszkedési szándékát a fogyasztási hitelek piacán. A pénzintézet másfél éve működő lakossági bankja a jövő év elején indítja fogyasztási hitelezési tevékenységét, amellyel kapcsolatban még folynak a piackutatások. Annyit azonban már lehet tudni, hogy az ügyfelek ezen üzletág révén 500 ezer és 3 millió forint közötti kölcsönöket igényelhetnek. A kölcsön felvételéhez nem lesz szükség ingatlanfedezetre, s zálogjogot sem alkalmaznak, ellenben meglehetősen szigorú, nemzetközi sztenderdek alapján bírálják majd el a bankhoz beérkező hitelkérelmeket. A kezdeti futamidőt a pénzintézetnél 36 hónapban határozták meg, ez azonban a piaci tapasztalatok nyomán később meghosszabbodhat.

Ami a privatizáció küszöbén álló Magyar Hitel Bank fogyasztási hitelezési tevékenységét illeti, Kismarty Lórándné igazgató szerint azok a jövő év első felében induló Népbank palettáját bővítik majd.

Bankárkörökben egyre többen említik a Budapest Bank (BB) nevét is, amikor a fogyasztási hitelek piacáról esik szó. A BB fogyasztási kölcsönökhöz kapcsolódó fejlesztéseiről Szakács Róbert főosztályvezető annyit árult el, hogy bár bankjukban jelenleg még nincsenek fogyasztásihitel-konstrukciók, folyik a lakossági üzletág szervezeti átalakítása, s azon belül jelentős szerepet szánnak az ilyen kölcsönlehetőségeknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik