Gazdaság

OSZTRÁK EUROVÁLASZTÁS – EU-barát győzelem

A választók nem kérdőjelezték meg Ausztria EU-tagságát. Ugyanakkor a kormányzó szocialisták (SPÖ) vereségként könyvelhették el a hétvégi szavazás eredményét, amelyen 8 százalékkal kaptak kevesebbet, mint a legutóbbi törvényhozási választáson, miközben az Osztrák Néppárt (ÖVP), javítva pozícióin, egy hajszállal megelőzte a szocialistákat.

A két feltétel nélkül EU-barát párt, az SPÖ és az ÖVP hét-hét képviselőt küldhet Strass-bourgba az Európa Parlamentbe, míg az uniós csatlakozást fenntartásokkal kezelő Szabadság Párt és a Zöldek hat, illetve egy fővel képviseltetik magukat az európai törvényhozásban.

A választások előtti közvélemény-kutatások és a sajtóban megjelent elemzések erőteljes euro-szkepticizmusról tanúskodtak. A statisztikák szerint az osztrákok 57 százaléka az uniós tagságban látja gondjai fő okát. 22 hónappal a csatlakozás után nő a munkanélküliség, szaporodnak a csődök, idézte a Reuter a szkeptikusokat, miközben az államfő, Thomas Klestil a Le Monde-nak adott nyilatkozatában úgy vélte, hogy az EU-tagság egyértelműen kedvező Ausztria számára.

Az alkalmazottak között viszont általános az elégedetlenség, a reformok nehezen valósíthatók meg a szociális partnerség rendszerének csorbítása nélkül. A Semperit gumigyár munkásai a múlt héten például azzal fenyegetőztek: megakadályozzák, hogy a német anyavállalat az olcsóbb munkabérköltséget kínáló Csehországba helyezze át a termelést. Az osztrák vállalatok elbocsátásokra kényszerülnek; az olyan nehézsúlyú cégek, mint a Verbund vagy a Boehler Uddeholm acélmű is ilyen terveket jelentett be. A mezőgazdaságban a felvásárlási árak drámaian estek, a tejé például több mint 30 százalékkal. Tavaly az ágazat bevétele 22 százalékkal csökkent.

A közgazdászok többsége szerint viszont a belépés csak felszínre hozta az osztrák gazdaság bajait. Úgy vélekednek: a gondokat nem igazán az EU-csatlakozás, hanem a gyengén működő osztrák gazdaság feljavítása, a növekedés lassulása okozza, és az átmenetet nehezíti az állami kiadások lefaragása. A Wifo gazdaságkutató intézet a tavalyi 1,8 százalék után az idei évre a hazai össztermék 0,7 százalékos bővülését várja, a munkanélküliségi ráta pedig 6,6 százalékról 7,1 százalékra nőhet.

A szakértők arra intenek: az EU nélkül Ausztria még rosszabb helyzetben lehetne. A munkanélküliség nagyobb lenne, és a tavalyi 8,5 százalékos exportnövekedés is sokkal magasabb, mint az Ausztriával összevethető országokban. Az idei első félévben 16,7 milliárd schilling nettó külföldi tőke érkezett az országba, ami több mint háromszorosa a tavalyi egész évinek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik