Többévi előkészület és több tucat szövegtervezet után a hitelintézeti és a felügyeletek helyzetéről szóló státusztörvénnyel együtt az elmúlt héten végre az új értékpapírtörvény is a parlament plenáris ülése elé került. A tervezeteket előterjesztő pénzügyminiszter expozéjában az európai uniós elvárásokhoz való igazodás fontosságát hangsúlyozta. E szempont jelentőségének megítélésében ugyan nincs különbség a pénzügyi szektor meghatározó intézményei között, az előterjesztett törvényszöveget mégsem övezi osztatlan lelkesedés.
Az értékpapírpiac két alapintézménye, a Budapesti Értéktőzsde (Bét), illetve a Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) a pénzügyi intézményrendszert újraszabályozó törvénycsomag parlamenti vitájának megkezdésével egy időben sajtótájékoztatókon ismertette módosító indítványait. Ezek – néhány sajtóhibának tekinthető hiányosság kiküszöbölése mellett – az értékpapír-forgalmazás technikai és szervezeti feltételeit érintik.
A most beterjesztett törvényjavaslatokkal összefüggésben javasolja például a Keler a gazdasági társaságokról szóló törvény olyan értelmű módosítását, amely a részvények sorszám szerinti nyilvántartása helyett az egyes részvényesek tulajdoni hányadának nyomon követését írná elő. Erre az értéktárakban világszerte alkalmazott gyűjtőelvű tárolás miatt lenne szükség, amely az értékpapírszámlák tulajdonosaihoz nem adott sorszámú, hanem csupán adott mennyiségű papírt rendel hozzá.
Mind a Keler, mind a kibocsátó részvénytársaságok dolgát megkönnyítené, ha a törvény szövegébe visszakerülne a korábbi változatok némelyikében már szerepelt, ám az államigazgatás különféle egységeivel vívott küzdelmek nyomán a végső változatból kimaradt részvényletéti birtokos, idegen szóval “nominee” intézménye. Ennek segítségével a társaság irányításában feladatot vállalni amúgy sem akaró pénzügyi befektetők helyett egy általuk meghatározott letéti birtokos neve szerepelhetne a részvénykönyvben.
Mint a Keler múlt heti sajtótájékoztatóján elhangzott, ez ellen az APEH-nak sem lenne kifogása – általános vélekedés szerint ezzel valójában átláthatóbbá válna a társaságok tulajdonosi struktúrája. A magukat megnevezni nem kívánó részvényesek ugyanis nem kényszerülnének fedőcégeket bejegyeztetni, a részvényletétes nyilvántartásából ugyanakkor adandó alkalommal vissza lehetne keresni a tényleges befektetőket.
Az elszámolóház számára fontos lenne az is, hogy korlátozott körben devizaszámla-vezetési jogosítványhoz jusson. Enélkül ugyanis kissé körülményes az elszámolás a külföldi befektetőkkel; ennél is nagyobb baj azonban, hogy devizaalapú határidős termékek tőzsdei bevezetésére sincs mód. A helyi és a regionális tőzsdeindexek jelentőségének növekedése, valamint a manapság használatosaknál összetettebb devizakontraktusok piaci megjelenése pedig éppen ezt igényelné.
A Keler nemzetközi kapcsolatainak fejlődését jelzi ugyanakkor az egyik legnagyobb európai elszámolóházzal, a Cedellel néhány nappal ezelőtt kötött letétkezelői szerződés, melynek nyomán a jövő héttől lehetővé válik, hogy a Cedel-ügyfelek a Cedel-Keler közvetlen kapcsolaton keresztül számolhassák el magyarországi értékpapírügyleteiket.
A törvénytervezet szövegéből kimaradt jó pár, sokak által kívánatosnak tartott passzus helyett bekerült viszont néhány, az értékpapírpiac számára nem feltétlenül előnyös rendelkezés. A tervezet talán legtöbbet vitatott pontja az 1991. évi VI. számú értékpapírtörvény által száműzött kereskedelmi bankok visszatérése a közvetlen tőzsdei kereskedésbe. Néhány hónappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy ez a – mindenekelőtt a kisebb brókercégek érdekeit sértő – folyamat meghatározott keretek közt tartható. Akkoriban csupán a bankok állampapír-piaci részvételéről, illetve a kamat- és devizaalapú határidős termékek forgalmazásában való megjelenéséről volt szó. Ezt a békát sem volt könnyű lenyeletni az értékpapír-forgalmazásra specializálódott társaságokkal, de egy jövendő nagyobb torta nagyobb szeletének formájában kilátásba helyezett kárpótlás reményében végül beleegyeztek a piac egy részének átengedésébe. Ma viszont a pénzügyminiszter már nyíltan az univerzális bankrendszer szükségességéről beszél, melyben a hitelintézetekre átkeresztelt jelenlegi pénzintézetek valamennyi tőkepiaci műveletre jogosítványt nyernek.
– A legnagyobb kérdés ma az, hogy mit is értenek pontosan a pénzügypolitika irányítói univerzális bankrendszeren – mondja Vida Mariann, a Bét Jogi Bizottságának vezetője. – A lényeg nem az, hogy a brókercégek monopóliumaik megőrzéséért küzdenek. Azt kell most eldönteni elsősorban, hogy egyáltalán szükség van-e önálló értékpapír-forgalmazókra. Ha igen, akkor olyan feltételeket kell teremteni, amelyek lehetővé teszik számukra a bankok által támasztott verseny túlélését. A jelenlegi törvényjavaslat ugyanis – számos erénye mellett – szinte behozhatatlan versenyhátrányba hozza az értékpapír-forgalmazókat azzal, hogy közülük még az egymilliárd forintos alaptőkével létrehozandó befektetési társaságok sem nyújthatnak ügyfeleik számára pénzforgalmi szolgáltatásokat.
A jelenlegi szövegváltozat mindössze a jegyzési garanciavállalás és a befektetési hitelezés tekintetében juttatna többletjogosítványokat a komoly anyagi áldozatok árán életre hívandó befektetési társaságoknak. Az előbbi érdekében azonban nem érdemes ilyen céget alapítani, az utóbbira viszont a bankokhoz hasonló tartalékolási követelmények, ám azokétól gyökeresen eltérő forrásgyűjtési szabályok miatt nemigen lesz módja az új típusú intézménynek. A törvény-előkészítők – bankárkörökből származó véleményektől talán nem teljesen független – szándéka szerint ugyanis a befektetési társaság nyilvános forrásgyűjtésének felső határa alaptőkéjével lenne azonos, ügyfeleinek pénzéből pedig nem finanszírozhatná befektetési tevékenységét.
A Bét által sérelmezett passzusok között szerepel a tervezet azon előírása is, amely a brókercégek által létrehozott tőzsdét irányító tanácsban az értékpapír-forgalmazóktól független személyek többségét kívánja meg. Ezzel az angolszász típusú, önkormányzó tőzsdetestületet annak egyik legfontosabb elemétől fosztaná meg.
Egy másik – korábban ugyancsak sokat vitatott – kérdésben viszont a jelek szerint a Bét “beadta a derekát”. A brókercégek esetleges visszaéléseiből vagy technikai hibáiból származó anyagi károk ellentételezésére hivatott Befektetővédelmi Alap ellenzői korábban azzal érveltek, hogy törvényes működés esetén nem lehet szükség az alap pénzeszközeinek felhasználására, a törvénytelenségek szankcionálására pedig egy jogállamban más eszközök állnak rendelkezésre. Úgy tűnik azonban, hogy a Bét a javaslat pszichológiai jelentőségét is felismerve taktikát változtatott, és célja immár a brókercégeket terhelő egyszeri, illetve éves befizetések egymillió forintban való korlátozása.
A Befektetővédelmi Alap létrehozását a kisebbik koalíciós párt, az SZDSZ illetékes képviselője, Gaál Gyula is támogatja, mondván: a kereskedés menetében történhetnek olyan “balesetek”, amelyek esetében szükség lehet a befektetők kárának legalább részleges megtérítésére. – Persze a biztonságot ez esetben is a költségek elviselhető szintjével kell egyensúlyban tartani – teszi hozzá.
A szabaddemokrata képviselő további befektetővédelmi előírásokat is szívesen látna a törvény szövegében; ilyennek tekinti például a vállalatfelvásárlási szabályoknak a jelenlegi változaténál körültekintőbb részletezését. A felvásárlás során nagyobb nyilvánosságot, az adott helyzetben meghatározó részesedés (ez akár már harminc százaléknyi részvényhányad is lehet) megszerzése esetén pedig a kisebbségi tulajdonosoknak teendő kötelező vételi ajánlatot írna elő.
Az univerzális bankrendszer bevezetésének kérdésében a képviselő szerint a nyáron történt koncepcionális fordulat a pénzügypolitika csúcsain. Az Európai Unió ajánlásait szem előtt tartva Gaál Gyula számára elfogadható a koncepció, feltéve, hogy a bankok és a brókercégek között megkezdődő tőkepiaci versengés nem az egyik tábor összeroppanásával végződik. Ezért a képviselő számára elfogadhatónak tűnnek a befektetési társaságok többletjogosítványai mellett érvelő javaslatok.
A felügyeletek összevonásával kapcsolatban ugyancsak megfontolandó érvek hangzottak el, hiszen kézenfekvőnek tűnik, hogy az egységesülő pénz- és tőkepiacokat egységes szervezet felügyelje. Egy elnyújtott egységesítési folyamatnak azonban – melynek például az Állami Bankfelügyelet vezetésében vannak hívei – komoly veszélye, hogy a szervezeteket állandó izgalmi állapotban tartja.
A pénzügyi intézményrendszer átalakulását eredményező változtatásokat a honatya nem annyira a bankár-lobby győzelmeként értékeli, mint a pénzügypolitika egyszerű módosulásaként egy – kétségkívül nem jelentéktelen – szabályozástechnikai kérdésben. A bankok ugyanis ezután sem szereznek jogot olyasmire, amit brókercégeiken keresztül eddig ne tehettek volna meg – állítja. Érvelése vélhetően nem arat majd osztatlan sikert a brókercégek körében.
