Gazdaság

OROSZ-UKRÁN-MAGYAR SZÁLLÍTÁS – Áramadósság

Az orosz államadósságról 1994 tavaszán született megállapodás Magyarország és Oroszország között. Az akkor 1,7 milliárd dollárt elérő tartozás rendezését elvileg ez év végéig kell befejezni. Ennek keretében közvetlen áruszállításra is mód nyílik. Az orosz fél a tőzsdei cikkeket eleve kizárta a termékek köréből. Kivételt ez alól egyedül a villamos energia jelenthet. E témában a Figyelő eddig sehol sem publikált adatokat ismert meg.

Az adósságtörlesztés első fordulójában 800 millió dollár értékben MiG harci repülőgépeket kapott a magyar honvédség. Ezután voltak ugyan kisebb szállítások, de valójában elakadt a rendezés ügye. A gyorsításról az idén nyáron egyeztek meg a tárgyaló partnerek. A döntés szerint a magyar vállalatok június végéig köthettek magánjogi szerződéseket orosz partnereikkel közvetlen áruszállításokra. Ezzel elméletileg az adósság egyharmadának akadt gazdája. Az érdekelt cégek üzletkötéséről egyelőre csupán annyit lehet tudni, hogy a termékek között szerepelnek gépkocsik, teherautók, vagonok, vagonalkatrészek, traktorok, kombájnok, tengeri és folyami szállítóhajók, kőolajtartályok (ez utóbbi körülbelül ötmillió dollár értékű). A lehetőségek egyike az is, hogy a MÁV Rt. összeköti saját, hazai költségvetési tartozásainak csökkentését az orosz államadósság törlesztésével.

Korábban voltak olyan tervek, miszerint az adósság fejében a magyar cégek tulajdonrészt szerezhetnek orosz vállalkozásokban. Hamar kiderült, hogy ez a konstrukció legfeljebb a gazdaságpolitika szándékait jelezte, az orosz törvények azonban semmiféle kiskaput sem nyitnak a magyar kezdeményezések előtt. Szó volt arról is, hogy a budapesti metró újabb szakaszát részben az orosz államadósság törlesztéséből valósítják meg. Ezt nemrégiben – ha nem is végérvényesen, de – elvetette a kormány.

A polgári célú szállítások közül az egyik legnagyobb lehetőséget a villamos energia szállítása jelenti. Mivel a behozatal csak Ukrajna bevonásával képzelhető el, a magyar megállapodás előtt még az ukrán és az orosz államnak is meg kell egyezni az ügyről. Szakemberek szerint e lehetőség kihasználása magával hozhatja a kilencvenes évek első felében megszakadt áramszállítások újraindítását is.

Az orosz villamosenergetikai monopólium, dollár százmilliókban mérhető követelést tart számon az orosz föderáció ipari fogyasztóival szemben. Értesülésünk szerint műtrágyagyártóktól kezdve, acélipari feldolgozókon át, kohászati előkészítőkig tartoznak huzamosan cégek a ROSZENERGOATOMNAK. A halmozott belső adósság szintje 700 millió dollár körüli. Nehezen hihető, hogy egy ekkorra adóssághalmazban ne lehetne a magyar piacon forgatható árucikket találni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik