Gazdaság

A SZLOVÁK GAZDASÁG – AZ ELLENTÉTEK ORSZÁGA

admin
admin

1996. 09. 11. 00:00

Sokan már nem négyekről, hanem hármakról beszélnek, ha a nyugati védelmi és gazdasági szervezetekhez való csatlakozásra legesélyesebb, legfejlettebb átalakuló országokat veszik számba. S ha négyeket emlegetnek, Szlovákia helyett sokszor Szlovénia neve hangzik el. A helyzet azért is paradox, mert a makrogazdasági mutatókat tekintve Szlovákia még a mintaátalakulónak tekintett Csehországot is lekörözi. A problémákat ugyanakkor jelzi, hogy a külföldi tőke érdeklődése Szlovákia iránt a legkisebb a régióban.

A visegrádi-csoport egyik legmagasabb gazdasági növekedési ütemével kápráztatta el a világot Szlovákia 1994-ben és 1995-ben. A növekedés legfontosabb tényezői azonban valószínűleg csak ideiglenesen emelik magasan a csoportátlag felé annak ütemét; már 1996-ban sem várható, hogy hatásuk az előző évekhez hasonlóan dinamizálná a gazdaságot.

Látványos növekedés

1994-ben és részben 1995-ben a legfontosabb növekedésgerjesztő elem a külkereskedelem, s azon belül is a Csehországgal folytatott kereskedelemben keletkező szlovák többlet. A szufficit kialakulásában szintén szerepet játszanak olyan tényezők, amelyek hatása ideiglenesnek tekinthető. Így a múlt év őszéig a vámuniót alkotó Csehország és Szlovákia egy speciális elszámolási egységet alkalmazott, amelyhez képest a szlovák korona kissé alulértékelt, a cseh pedig kissé felülértékelt volt; ez értelemszerűen kedvezett a szlovák kivitelnek, és hátráltatta a behozatalt. Szintén a pozitív szlovák mérleget erősítette az importpótlék bevezetése. Ez – kimondva-kimondatlanul – szintén a Csehországgal folytatott forgalom kiegyensúlyozását célozta. Az 1994-es márciusi bevezetésekor 10 százalékos importpótlék ugyanis a feldolgozott termékekre vonatkozott, azok közül is azokra, amelyeket Szlovákiában is gyártottak. Az idén 7,5 százalékosra csökkentett pótlékot az év végén törlik el végleg.

Egyfajta importkorlátként hatott az az adminisztratív intézkedés is – a Csehországon kívülről származó behozatalra, hiszen a két ország vámuniót alkot -, amelynek alapján a hozzáadottérték-adót minden esetben a legnagyobb kedvezményes vámtétel alapján számították ki, azokban a relációkban – így az EU-ból és a CEFTA-országokból származó importban – is, ahol ennél kisebb vámtételeket alkalmaztak. 1996 elejétől ezt a gyakorlatot megváltoztatták, ami nem hat kedvezően a kereskedelmi mérleg alakulására. A kivitel növelését az 1991 óta nem emelt energiaárak is segítették, hiszen a legfontosabb exportágazatok az energiaintenzív szektorokból kerültek ki.

1995-ben a változatlanul jó exportszereplés (és nem megugró import) mellett más tényezők is fontos szerepet játszottak a gazdaság erőteljes bővülésében. A 7,4 százalékos növekedés – a kedvezően alakuló külkereskedelmi teljesítmény mellett – elsősorban a szolgáltató szektor 12 százalékos bővülésének és a hazai kereslet emelkedésének köszönhető. (Ez utóbbi növekedése azonban csak az 1994-es mutatókkal összehasonlítva tűnik jelentősnek.) Így például a megelőző évben stagnáló belső fogyasztás 1995-ben több mint 3 százalékkal nőtt, a kormányzati megrendelések közel két százalékkal voltak magasabbak, és a beruházások is csaknem 6 százalékkal nőttek.

Torz szerkezetek

Más, de legalább ennyire fontos kérdés az is, hogy a kátyúból való kikecmergéshez elegendő-e a volumenek növekedése; a gazdaság korábbi torz szerkezetének javulására, a minőségi átalakulásra nem sok jel mutat. Kérdéses az is, hogy a szerkezetátalakítást képes-e Szlovákia belső forrásokból végrehajtani, egyáltalán felgyorsítani. A beruházások 1995-ben csak kismértékben nőttek, ami azért is veszélyes, mert a kicsi és alultőkésített Szlovákia a gazdasági átmenetet egyelőre a külföldi tőke bármilyen formájának (hitelfelvétel, közvetlen külföldi tőkebefektetések) jelentősebb mértékű bevonása nélkül próbálja megvalósítani.

Ráadásul a fellendülés a gazdaságnak csak egy részét érintette. Regionálisan változatlanul nagy, sőt növekvő a szakadék a fejlettebb részek (elsősorban Pozsony és Kassa környéke) és az elmaradottabb területek teljesítménye között. Az említett két város és vonzáskörzete becslések szerint a szlovák GDP 80 százalékát adja. Szektorálisan is nagyok a különbségek. A külföldi tőke által uralt közlekedésieszköz-gyártás 62 százalékos növekedési ütemével szemben a textilipar 1995-ben további 11 százalékkal esett vissza. A konjunktúrabarométernek is tekintett építőiparban a végzett munkák értéke a rendszerváltás kezdeti éveihez képest a felére csökkent.

A szlovák gazdasági miniszter nagy reményeket fűz a tervezett állami beruházások beindításához. A vasúthálózat korszerűsítését, az autópálya-építést, a mohi atomerőmű befejezését azonban az elképzelések szerint csak lassan, hosszú távon szándékoznak végrehajtani, nehogy a mára már elfogadhatónak tűnő költségvetési hiányra (1995-ben a GDP 1,6 százaléka az 1994-es 5,2 százalékkal szemben) számottevő hatással legyen.

A kis- és középvállalatok sokszor eszközeik eladására kényszerülnek a rövid távú túlélés érdekében, de az állammal és a beszállítókkal szembeni tartozásuk – a pozitív reálkamatok miatt – még így is tovább növekszik. Olyannyira, hogy a másodlagos fizetésképtelenség (amikor egy vállalat azért kerül a csőd szélére, mert nem tudja behajtani kinnlevőségeit) súlyos problémává válhat. Az ilyen adósságlánc aggregált összegét 1994-ben 150-170 milliárd szlovák koronára becsülték, ez a GDP-nek közel 40 százaléka. Az 1994 január elsejétől életbe lépett, gyakorlatilag azonban csak papíron létező csődtörvény nagyon kevés vállalat számára hozott valódi csődöt. 1995 végéig Szlovákiában 3304 csődeljárási javaslat érkezett az illetékes szervekhez, azonban ténylegesen csak 118 vállalat ellen indították meg a csődeljárást. Ez természetesen az állami dotációk, a hanyatlást elodázó szubvenciók továbbélését jelenti. Várható, hogy a vállalatok behajthatatlan követelései is tovább szaporodnak majd.

Hadiipari munkátlanok

A munkanélküliségi ráta megugrását az átalakulás kezdetekor – még Csehszlovákiában – szinte teljes mértékben a hadiipar leépítése okozta. A föderáció örökségeként Szlovákiában olyan hadiipari vállalatok maradtak, amelyeket csak nagy befektetéssel vagy egyáltalán nem lehet “békés termelésre” átállítani. A hadiipari szektor az átalakulás előtt a szlovák ipari termelés 24 százalékát adta, és 400 ezer embert látott el munkával. A szlovák exportban még mindig meghatározó szerepet játszó szektorban ma kevesebb mint 100 ezren dolgoznak. A viszonylag magas munkanélküliség látszólag azt mutatja, hogy Szlovákiában – Csehországgal ellentétben – megindult a vállalati szintű szerkezetváltás. Ez a kép azért lehet csalóka, mert az elbocsátások a szlovák iparnak csak egyetlen, igaz, a legrobosztusabb ágát érintették.

Szlovákiában a munkanélküliségi ráta 1995 végén 13,1 százalék volt, ami több mint egy százalékpontos csökkenést jelez az előző évhez képest. A foglalkoztatottak száma leginkább az ipari szektorban növekedett meg (4,1 százalék), de a kereskedelemben is 3,7 százalékkal többen dolgoztak, mint 1994-ben. Regionálisan ezen a területen is nagyok az eltérések: Pozsonyban például mindössze 3,6 százalék, a rozsnyói, rimaszombati és a tőketerebesi járásokban viszont továbbra is 20 százalék fölötti a munkanélküliség, miközben a ráta csökkenését a területek közötti migráció alacsony szintje is akadályozza.

Inflációs bajnok

Az inflációs ráta (fogyasztói árak), amely 1993-ban az értéktöbbletadó bevezetése, az úgynevezett korrekciós infláció és a szlovák korona 10 százalékos leértékelése miatt a magasba szökött, a független Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium körültekintő pénzpolitikáinak köszönhetően 1994-re 13 százalék alá, 1995-re pedig 7,4 százalékra csökkent. 1996 júniusában éves összevetésben mindössze 5,5 százalék volt a pénzromlás üteme, ami messze a legalacsonyabb a térségben.

Az energiaárak emelése miatt azonban valószínű az inflációs nyomás növekedése. 1996 augusztusában a szlovák kormány jóváhagyta az áram 5-10 százalékos, a benzin és dízelolaj 6,5 százalékos áremelését, aminek hatása várhatóan gyorsan tovább gördül a szolgáltatások és az élelmiszerek szférájába is. Kérdéses, hogy teljesíthető lesz-e az idén a 7,5 százalékos inflációt tervező jegybanki célkitűzés.

Felemás magánosítás

A kuponos privatizáció első hullámának lezárása, 1993 után az állami vagyon 55 százaléka került magántulajdonba. Becslések szerint 1996-ig ez az arány körülbelül 75 százalékra nőtt. 1995-ben a GDP 63 százalékát állította elő a magánszektor, amely a kereskedelem 89 százalékát, az építőipar 79 százalékát, az ipar 62 százalékát, a szállításnak pedig 18 százalékát fedte le.

A hivatalos privatizációs stratégia többször változott a szétválás óta. Az eredeti koncepció szerint a privatizáció folytatásaként 1994-től 270 milliárd korona értékű állami vagyont osztottak volna szét. A három fő értékesítési módszer: az egyenes eladásos, a versenytárgyalásos és a vagyonjegyes privatizáció nagyjából egyenlő arányban érintette a felosztandó vagyont, és a gazdaság minden ágazatát felölelte volna. A Meciar-kormány azonban meredeken irányt váltott a privatizáció eredeti menetrendjéhez képest. Az új koncepció, amely mellesleg összeegyeztethetetlen az 1995 tavaszán a Nemzetközi Valutaalapnak elküldött memorandum tartalmával, három fontos ponton hozott változást.

Egyrészt a kormány kivette a privatizálásra szánt vagyonból a legígéretesebb ágazatokat: az energetikai ipart, a távközlést, valamint a nagy nyereséggel működő, olajvezetékeket üzemeltető cégeket. Ennek következményeként számottevően csökkent a magánosításra szánt vagyon értéke, ami elsősorban a befektetési alapokat és az amúgy is tartózkodó, beruházni vágyó külföldi tőkét sújtotta. Másrészt 75 vállalatnál bevezették az – egyébként az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek ítélt – úgynevezett aranyrészvényt, amely a privatizálás után is lehetőséget ad közvetlen állami beavatkozásra. Harmadrészt leállították a kuponos privatizációt. A 3,5 millió szlovák állampolgár által egyenként 1000 koronáért kiváltott vagyonkönyvek így nem válnak részvényekké. Ehelyett 10 000 korona értékű kötvényekre cserélik be őket, amit 5 év elteltével a Szlovák Nemzeti Bank által megszabott kamattal kiegészítve fizetnek ki. E döntés következtében a privatizáció során tulajdonosként megjelenők köre leszűkült. (A kifizetések pedig már a következő, ki tudja, milyen összetételű kormányt terhelik majd.) A privatizációs politika gyakori irányváltásait, következetlenségét jelzi, hogy újból felröppentek hírek a kuponos privatizáció szeptemberi folytatásáról.

Sokszor hangoztatott vád a szlovák privatizációval szemben, hogy nem biztosítja kellőképp a részvevők esélyegyenlőségét, valamint elősegíti a gazdaság és a politika szoros – és sokak szerint egészségtelen – összefonódását. Az értékesítés a legtöbb esetben úgy zajlik, hogy az állam, tenderek és magyarázatok nélkül, közvetlenül adja el a vállalatokat az arra érdemesítetteknek. A közvetlen eladásokat vizsgálva úgy tűnik, hogy azok a befektetők kerülnek előnyös helyzetbe, akik a jelenlegi hatalom támogatói. A kuponos privatizáció leállítása után a vállalatok menedzsmentjét érintő, kedvezményes hitellel is segített vezetői kivásárlás útján történt a közvetlen eladások mintegy 80 százaléka. Azt, hogy a vállalatok most már tulajdonossá vált vezetői mennyire politikamentesek, nehéz megítélni. Jellemző azonban, hogy a Nemzeti Vagyonalap – hiteltörlesztések elmaradásából fakadó – kinnlevőségei folyamatosan nőnek.

A privatizáció “politikusságát” bizonyítja az a tény is, hogy a koalíciós bili is a privatizáció miatt borult ki: a három nagyobb koalíciós párt egyenként minél nagyobb szeletet szeretne kihasítani magának a privatizációs tortából. Meciar ígérete szerint ez év február végéig történt volna meg a négy legjelentősebb pénzintézet (az Általános Hitelbank – VUB; a Fejlesztési és Beruházási Bank – IRB; a Szlovák Takarékpénztár – Slovenska Sporitelna; valamint a Szlovák Biztosító – Slovenska Poistovna) privatizálása. Június végéig azonban a magánosítás nem valósult meg, sőt a HZDS melletti két nagyobb koalíciós párt, a Munkásszövetség és a Szlovák Nemzeti Párt kezéből Meciar puccsszerűen kivette a Szlovák Biztosító vezetését, és ez vezetett a júniusi koalíciós válsághoz.

A privatizáció jelenlegi szakaszában a szlovák állampolgárokat egyértelműen preferálják a külföldiekkel szemben. A tőkehiány, a sokszor csak gyors meggazdagodásra vágyó, politikai alapon kiválasztott új tulajdonosok miatt azonban a privatizált vállalatok előbbutóbb várhatóan így is külföldi kézbe fognak kerülni. A kérdés csupán az, hogy a tulajdonosváltások közötti időszakban milyen arányú lesz a vállalati vagyon felélése, az eszközök értéken aluli eladása. E veszély elkerülése érdekében hozták meg azt a rendeletet, amely szerint tulajdonosa csak azt a vállalatot értékesítheti, amelyik nyereséget termel. (Furcsa módon tavaly 300 olyan vállalat mutatott ki nyereséget, amely azelőtt veszteséges volt… )

Közönyös tőke

A visegrádi-országok közül Szlovákiában a legkisebb a külföldi tőkebefektetések állománya. A 737 millió USD-nyira becsült stock növekedése 1995-ben lelassult, 1996. első negyedévében mindössze 25 millió USD volt. A feldolgozóipar a beruházások közel felét szívta fel, viszonylag magas a szolgáltató szektoron belül a kereskedelmi és a banki befektetések aránya (részesedésük az állományból 31 illetve 11 százalék). A projektnagyság a legkisebb a régióban: a legnagyobb két befektetés körülbelül 60 millió dolláros (az USA-beli K-Mart kiskereskedelmi és a német Volkswagen járműipari befektetése), és az első tíz legnagyobb működőtőke-beruházás közé kerüléshez mindössze a 10 millió dolláros határt kell átlépnie a külföldi vállalkozónak.

A kiváló makromutatók ellenére alacsony befektetésállomány – Csehországhoz hasonlóan – az átalakulás felemás jellegét mutatja. Szlovákia esetében azonban nemcsak a “megkövesedett” mikroszféra a hibás: a politikai problémák is óvatossá teszik a külföldi befektetőket. A PlanEcon szerint Meciar politikája évente 300 millió dollárjába kerül a szlovák gazdaságnak, meg nem valósított külföldi működőtőke-befektetések formájában. Egyes előrejelzések szerint – amelyek a politikai helyzet konszolidálódását is figyelembe veszik – 1996 és 2000 között 2 milliárd dollár értékű külföldi tőke fog beáramlani az országba, ami az elmúlt időszakhoz képest ugyan jelentős növekedést, a régió többi országához képest viszont Szlovákia további lemaradását jelentené.

“Naturalizálódott” külkereskedelem

A szlovák gazdaság alapvető strukturális problémái közé tartozik, hogy magas az alacsony hozzáadott értékkel bíró termékek aránya a kivitelben. A legfontosabb exportcikkek a félkész termékek és nyersanyagok, például az acél, a vegyi anyagok. Az ennyire “naturális” exportszerkezet pedig igen érzékeny a üzleti ciklusok változásaira, és ezért az exportbevételek komoly fluktuációját okozhatja.

Szlovákia gazdasági mutatóinak alakulása nagymértékben függ a cseh gazdasági konjunktúrától, hiszen – a kétoldalú forgalom szétválás utáni visszaesése ellenére is – ez az ország legfontosabb külkereskedelmi iránya. A Csehországba menő szlovák export nagy része – továbbfeldolgozás után vagy anélkül – reexportra kerül; becslések szerint a szlovák kivitelnek mindössze 40 százaléka marad tartósabban cseh földön. Csehország mellett az Európai Unió Szlovákia legfontosabb külkereskedelmi partnere, bár részesedése – a többi visegrádi-országhoz képest, részben a cseh dominancia miatt – alacsonyabb, mint azok esetében. Oroszország súlya – a közhiedelemmel ellentétben – jelentősen lecsökkent a szlovák importban, még inkább az exportban. Emiatt a szlovák külkereskedelem erősen deficites Oroszországgal szemben. Ennek oka elsősorban az, hogy a Szlovákiával szemben fennálló 1,5 milliárd dolláros adósságot az orosz fél áruban kívánja törleszteni. Ennek keretében Szlovákia 1996-ig jelentős mennyiségben kapott kedvező áron orosz energiahordozókat. Az energiaszektor tervezett áremelései az erre vonatkozó szerződések lejártával is kapcsolatban állnak.

Szolid eladósodás

Csehország mellett Szlovákia az egyetlen olyan átalakuló ország, amelynek nettó adósságállománya negatív. 1995 végén a teljes szlovák külső adósságállomány 5,4 milliárd dollárt tett ki. A Nemzeti Banknál található tartalékok nagysága viszont az év folyamán megduplázódott, és december végére elérte a 3,4 milliárd dollárt. A kereskedelmi bankok rövid lejáratú külföldi követeléseit is figyelembe véve a tartalékok nagysága 5 milliárd dollárra rúgott. A hosszú lejáratú követelésekkel együtt pedig a tartalékok állománya enyhén meghaladja az adósságét.

A belső eladósodás is kezelhető szinten maradt 1993 után. Bár a szétválás utáni első két évet viszonylag magas költségvetési deficit/GDP arány jellemezte – ez részben érthető, hiszen az új állam létrehozása rengeteg többletkiadással járt -, a Pénzügyminisztérium szigorának köszönhetően a hiány nagyságát 1995-ben az előző évi egyharmadára csökkentették. A hiány finanszírozása 1993-ban pénznyomással történt, majd ezt a szerepet egyre inkább az állami kincstárjegyek vették át.

Kilátások

Az alkalmazott privatizációs technika és a bizonytalan gazdaságpolitikai környezet miatt – a hadiipar és a külföldi tőke által érintett vállalatok kivételével – a mikroszféra a rövid távú túlélésre rendezkedett be, aminek igen kevés köze van a szerkezetátalakításhoz. Ennek egyik jele a kiviteli szerkezet “naturalizálódása”, a versenyképesség csökkenése a nagyobb hozzáadott-értékkel bíró ágazatokban. Ennek előbb-utóbb meg kell jelennie az eddig kedvezően alakuló makromutatók romlásában is – ugyanakkor mind az átalakulás elodázására, mind annak sikeres lefolytatására lehetőséget ad az eladósodottság alacsony szintje és a külföldi tőke fokozottabb bevonása. A helyzet kulcsa a kormányzati gazdaságpolitika kezében van, ami – az eddigi tapasztalatok alapján – a Moravcik-kormányhoz hasonló gazdaságpolitikai vonalvezetés visszatérése esetén adna igazán okot az optimizmusra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

kiadó (kiadó)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.