Gazdaság

SUCHMAN, A CSÚCSMINISZTERJELÖLT – Két szék fölött

A miniszterelnök Suchman Tamást az ipari tárca vezetésével kívánja megbízni. A privatizációs törvény módosítása után a kormány az új ipari miniszterre ruházhatja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. felügyeletét is.

Becslések szerint az idén és jö vőre összesen akkora privatizációs bevétel várható, mint a tavalyi volt. Ez értékben mintegy 3,5 milliárd dollárt jelent. A privatizáció érdemi része várhatóan a jövő esztendő végére befejeződik. Ezt követően az ÁPV Rt. feladata – 100-150 embert foglalkoztató társaságként – a tartósan állami kézben maradó vagyon kezelése lesz. Mivel ennek értéke a különböző döntések nyomán szinte hónapról hónapra változik, pontos tájékoztatást nemigen lehet kapni az 1997 utáni állami vagyonról. Tény azonban, hogy a “maradék” is százmilliárd forintokban mérhető. A privatizáció és az állami vagyon kezelése tehát önmagában véve is tekintélyes hatalmat ad irányítójának kezébe. Elegendő csupán azt a tényt megemlíteni, hogy az egyelőre kisebbségi részesedéssel bíró külföldi cégek a jövő év végéig többségbe kerülnek az energiaszolgáltatásban. Kiszivárgott információk szerint az új tulajdonosok összességében mintegy 400 milliárd forintnyi fejlesztésre tettek ígéretet. Mivel az ipar nem nélkülözheti a megújulásra váró energetikát, s e két fontos ágazat jó működése nélkül megbénulna az ország, a felettük való rendelkezés szintén kulcspozíciót jelenthet.

Az ipari és kereskedelmi tárcát az elmúlt nyár közepe óta Dunai Imre vezette, aki nemrégiben betegségére hivatkozva mondott le pozíciójáról. A külgazdasági minisztériummal 1994 nyarán egyesült ipari és kereskedelmi tárca egyébként ma nem túlságosan nagy apparátust mozgat. A folyamatos fogyókúra eredményeként ez év elejére már csak 690 dolgozója volt a minisztériumnak. (Feltételezések szerint 630-650 lenne az ideális létszám.) Az ide tartozó cégek száma elenyésző, a tárca irányítójának feladata voltaképpen a szakmai felügyeletre korlátozódik – legalábbis ami az ipart és a kereskedelmet, idegenforgalmat illeti. A gazdaságdiplomácia, a nemzetközi kapcsolatok építése, ápolása már más jellegű, a külpolitikához közelítő, régiónkban és a fejlett világban különösen manapság igen fontossá váló tevékenység.

A fentiekből kitetszik, hogy Suchman Tamás – ha a kormányfő egyszerre kínálja fel neki a két bársonyszéket – nem elsősorban “létszámban és forintban” mérhető, hanem inkább politikai hatalmat kaphat. Azt viszont meglehetősen nagyot. Nyilván ezért is van, hogy – bár a gazdasági csúcsminiszteri rang és hatalom nem szokatlan a kontinens országaiban – nemcsak ellenzéki képviselők ágálnak a két funkció összevonása ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik