(Figyelő 1996/32.)
Adófizető polgárként, egyszersmind cégtulajdonos és -vezetőként kikérem magamnak, hogy hetek óta cseppenként adagolnak információkat a kormányzati szervek az Európai Unió által kiadott kérdőív megválaszolásáról. Társaságunk tevékenysége agrár jellegű, mezőgazdasági termékek magas szintű feldolgozásával és exportjával foglalkozunk. A mi számunkra talán a leginkább fontos az, hogy milyen feltételek fogadják az ágazatot az Unióban. Az ágazatról kialakult képünk az, hogy a mai termelési szinten felül jó állagú kapacitások állnak még rendelkezésre. Jó menedzseléssel és némi termékfejlesztéssel jó piaci esélyekkel lehetne termelni, akár Nyugatra is. Az agrártermelők és feldolgozók nem vennék jó néven, ha eleve kizárnák őket, bennünket a nyugati piacról.
Gyakran hallani, hogy nem figyelünk eléggé a korábban virágzó keleti piacokra. Az EU-tagok agrárcégei javában exportálnak a volt Szovjetunió államaiba – hatalmas állami támogatással a zsebükben, óriási technológiai és marketingelőnnyel. Itthon hiányzik az a stratégia, amelynek végrehajtásával belátható időn belül, teljesíthető feltételekkel tőkéhez juthatnának az arra érdemes, jó üzleti tervekkel rendelkező mezőgazdasági árutermelők és feldolgozók. Ilyen helyzetben hiába spekulálnánk a keleti piacokra, oda sem jutnánk el.
Mostanában kissé szomorkásan figyelem azokat a nyilatkozatokat, amelyeket a Földművelésügyi Minisztérium vezetői az éves állami szubvenció-keretek emelése érdekében tesznek. Örömmel kell fogadni minden fillért, de egy átfogó innovációs és ahhoz kapcsolódó finanszírozási koncepció nélkül az egyes fillérek sosem adódnak össze súlyos forintokká.
ZILAI FERENC, MARTONVÁSÁR
